A sütés nélkül, gyorsan összeállítható desszertek megunhatatlan, számtalan módon variálható kategóriáját képezik a különféle golyóbisok, az sem baj, ha az ember időről időre variálja az alapokat.

Felhasználható hozzájuk a zacskó mélyén árválkodó keksz éppúgy, mint a száraz piskóta vagy épp száraz sütemény törmeléke. A golyók tölthetők, különböző olajos magvakba, csokoládéba vagy épp morzsákba hempergethetők.

A kókuszreszelékbe forgatotton túl is léteznek még változatok szép számmal. Valóban pillanatok alatt elkészíthető, garantáltan sikeres finomság.

Az egyszerű desszertekből is kihozható a maximum, ha az ízek és az állagok igazán harmonizálnak egymással, és a szó legjobb értelmében vett meglepetéssel kecsegtetnek

Ezúttal a háztartásban fellelhető alapanyagokból és fehércsoki-törmelékbe forgatott, alkoholos meggyel töltött variációt készítettem, ami nem csupán hétvégi desszertként, de akár ajándékként is remek. 

Fehér csokiba hempergetett diós-meggyes golyók

Hozzávalók (kb. 25 db-hoz):

15 dkg darált keksz (vagy porrá őrölt süteménymorzsa)

10 dkg finomra őrölt dió

5 dkg barna nádcukor (aki édesebben szereti, növelheti a mennyiségét)

1 dl habtejszín

3 dkg vaj

½ mokkáskanál mézessütemény fűszerkeverék

2 evőkanál házi őszibaracklekvár (sárgabarackra is cserélhető)

1 teáskanál cukrozatlan kakaópor

25 szem alkoholban eltett meggy (alkoholmentes változatban mélyhűtött gyümölcs vagy befőtt)

1 evőkanál a meggy levéből (vagy pálinka)

5 dkg fehér csokoládé apróra zúzva

Elkészítés:

A kekszmorzsát az őrölt dióval, fűszerkeverékkel, kakaóval összekevertem. A tejszínt a vajjal és a nádcukorral összeforraltam, kissé hűlni hagytam. A száraz anyagokhoz előbb hozzáöntöttem a tejszínes keveréket, majd az alkoholos meggy levét, végül belekevertem a lekvárt, és az egészet homogén masszává dolgoztam.

Néhány percet állni hagytam. Közben egy mélyebb tálba szórtam a csokoládét, a meggyet lecsepegtettem.

Nedves kézzel nagyjából kis diónyi halmot szakítottam ki a masszából, egy meggyszemet helyeztem a közepére, majd golyóbissá formáltam, azon nyomban meghempergettem a csokoládéban.

Kis papírkapszilkba ültettem a golyóbisokat, és tálalásig frizsiderben tároltam. Legalább 1 órát érdemes pihentetni, hogy az ízek összeérjenek, de akár egy teljes éjszakán át is várakozhat a hűtőszekrényben (már ha sikerül megmenteni).

Olyan csinosak, hogy már a látványuk is kóstolásra csábít, az első elfogyasztása után azonban nehéz abbahagyni.

A saját készítésű alkoholos meggy olyan ropogós, mintha friss gyümölcs lenne, a diós-aromás massza lágy, kívül a csokitörmelék szintén roppanós, az egész desszert egyszerűségében is remek ízeket, állagokat egyesít. 

Habliliom

A levesek a világ majd’ minden konyhájában igen népszerűek. Hideg időben  a forró leves valódi energiaforrás. A hagymaleves amellett, hogy szinte fillérekből kihozható, nagyon finom, valódi gyógyító is a zimankóban.

A hagymafélék antibakteriális, immunerősítő tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért is fontos, hogy természetes vitaminokban szegény időszakokban még inkább terítékre kerüljenek.

A nem csupán élénk színe miatt kedvelt lilahagyma igen magas C-, valamint számottevő B-vitamintartalommal rendelkezik, de ismertek többek között vércukorszint-csökkentő, emésztést segítő, méregtelenítő tulajdonságai is. Tele van vírusokat és káros baktériumokat elpusztító természetes vegyületekkel, olyan antioxidánsokkal, amelyek nem csupán a daganatos megbetegedések megelőzésében, de az immunrendszer erősítésében is fontos szerepet töltenek be. Legjobb persze nyersen, salátákban fogyasztani, de többek között pompás levesalapanyag, sőt hagymalekvárnak sem utolsó.

A legismertebb és éttermi kínálatban majd’ mindenütt legnépszerűbb hagymából készített előétel a francia hagymaleves (soupe à l’ognion). A hagyományosan rendszerint marha-alapléből, fehérborral, karamellizált, majd puhára főzött vöröshagymával készült, krutonnal vagy sajtos pirítóssal tálalt gazdag fogás persze nagyon sokféle lehet.

Valójában a 20. század második felében ismerte meg alaposabban a világ nagy része. Az 1960-as évek észak-amerikai konyháiban (főként az USA-ban) tett szert hihetetlen népszerűségre - ami azt is jelenti, hogy korábban Franciaország határain kívül kevés helyen ismerték, készítették. Az amerikai háziasszonyok (nem kis mértékben Julia Child népszerű televíziós főzőműsorainak köszönhetően) ekkoriban kezdték elsajátítani a francia konyha egyszerűbb és bonyodalmasabb fogásainak elkészítését. Aztán természetesen sokféle receptúra szerint vált népszerűvé.

Ma már az is természetesnek tűnik, hogy a leves a többfogásos étkezések bevezető fogása, de ez korántsem volt mindig így. Évszázadokon át egy tál leves a szegény ember számára a napi egyszeri meleg ételt jelentette, és nem is feltétlenül délben vagy este fogyasztották.

A hagyma, amit már az ókori Egyiptomban ismertek (sőt a múmiák balzsamozása során is alkalmazták), majd az antik görög és római kultúrában is rendkívüli népszerűségnek örvendett, a római hódítóknak köszönhetően terjedt el Európa északabbra fekvő vidékein. Valószínűleg az első ismert hagymalevest, ami kevés rokonságot mutathatott a mai változatokkal, is a rómaiak főzték. A hagyma mindig is olcsó alapanyagnak számított, és ez máig nem változott.

A francia hagymaleves ma ismert verzióinak modern gyökerei a 17-18. századik nyúlnak vissza, amikor is párizsi piacokon kínálták főként az ott előforduló kereskedőknek, utazóknak valódi egytálételként. Fennmaradt olyan történet is, miszerint a "hőnszeretett" melléknévvel is illetett XV. Lajos (Louis le Bien-Aimé) nagynénje (van, aki szerint inkább egyik kegyencnője) készítette először a modern verziót egy vadászkastélyban a királynak, ahol csupán vajat, pezsgőt és hagymát talált a konyhában, de olyan legendát is őriz az emlékezet, amely szerint Nicolas Appert (aki nem csupán szakácsművészetéről és cukrásztudományáról vált híressé, hanem a konzerválás feltalálása is az ő nevéhez kötődik) készítette első ízben a hagymaleves ezen változatát XV. Lajosnak (a francia trónt elfoglaló Lajosok sorában ő volt, akihez az "utánam az özönvíz" mondatot társította a történeti emlékezet, jóllehet vsz. el sem hangzott a szájából).  

Bármilyen is volt az indulás, egy biztos: a hagymalevest sokan szeretik, és országtól, kultúrától, éghajlattól is függően olykor ki-ki alakított is rajta ez-azt (ismert svájci, német, olasz, arab stb. változata is).

Hagymalevest persze sokfélét lehet főzni, az én variációmban zöldségalaplé, valamint lilahagyma jelenti a bázisát, de helyet kapnak benne a zöldfűszerek is (télen jórészt szárított formában).

Lilahagymaleves finom fűszerekkel

Hozzávalók 4 személyre:

25 dkg lilahagyma

1 gerezd fokhagyma

2 dkg vaj

1 teáskanál olívaolaj

1 l zöldségalaplé (jó minőségű leveskockából is készülhet)

1 evőkanál barna nádcukor

1 teáskanál porrá őrölt szárított kakukkfű

1 teáskanál porrá őrölt szárított rozmaring

2 dl tejföl

1 csapott evőkanál kukoricakeményítő

½ citrom frissen facsart leve

tengeri só, frissen őrölt vegyes bors – ízlés szerint 

Elkészítés:

A lilahagymákat tisztítást követően félbevágtam, majd nagyjából 2-3 mm vékonyságúra szeleteltem. a fokhagymát egészen finomra aprítottam.

A vajat és az olajat felmelegítettem a leveses fazékban, rászórtam a cukrot, és közepes erősségű tűznél enyhén karamellizáltam. Erre dobtam rá a kétféle hagymát. Alaposan átkevertem, majd fedő alatt pároltam. A jó hagymaleves egyik titka, hogy a hagyma kissé karamellizálódjon, és saját nedvességét kiadva puhára párolódjon.

Mikor a hagymák összeestek (ehhez ennél a mennyiségnél nagyjából 4-5 perc szükséges), felöntöttem az alaplével, fűszereztem. Amíg felforrt, a tejfölt alaposan kikevertem a keményítővel, majd egy evőkanál forró levessel elkevertem, és folyamatos keverés mellett a forrásban lévő leveshez adtam. Újraforralást követően elzártam alatta a lángot, majd hozzáadtam a citromlevet. Ilyenkor érdemes megkóstolni, és ha szükséges, sóval, borssal továbbfűszerezni.

Azon forrón tálaltam, kevés színes borsot őrölve a tetejére.

Lehet krutonnal, pirítóssal, sajtos pirítóssal is kínálni, kinek, mihez van kedve.

Habliliom

Sokunk gyerekkorának nagy kedvence volt a vajkrémmel töltött keksztekercs, ami hol egyszerűen kekszmorzsába, hol pedig kókuszreszelékbe forgatva került a süteményes tálra.

Volt, hogy alig bírtuk kivárni, míg kellően megszilárdult, már osontunk a frizsiderhez, és egy-egy szelettel megrövidítettük a végeit (csak, hogy egyenletes legyen). Mai fejjel szinte felfoghatatlan, hogy a tömény vajkrémes desszertet, hogy is tudtuk hasfájás és egyéb mellékhatások nélkül lelkesen, meghatározhatatlan mennyiségben falatozni.

A keksztekercs persze nem kevés helyen ma is a sütés nélkül, egyszerűen elkészíthető desszertek nagy favoritja. Semmi kétség, az alaprecept meglehetősen tömény édességet eredményez. Persze a keksztekercs, akárcsak a kókuszgolyó tökéletesen alkalmas a maradék keksz felhasználására, és arra is, hogy az ember újragondolja, némiképp átalakítsa, könnyedebbé tegye a régi receptúrát, visszahozzon általa régi ízemlékeket.

Gyerekkoromban a vajkrémes változat egyik alternatívája a vajjal dúsított gesztenyetöltelék volt, ami igazán ünnepivé avatta ezt az egyszerű finomságot.

Alapvetően most is ebből indultam ki, de a vajat kemény habbá vert tejszínre, a bevonatot pedig párizsi krémre, vagyis csokoládé ganache-ra cseréltem. A lenti recept két karcsú tekercshez elegendő mennyiségeket tartalmaz. Mivel volt még a frizsiderben egy megkezdett üveg a nyáron eltett mesésen finom pálinkás meggyből, az egyik rúdba meggyszemek is kerültek.

Tejszínes gesztenyekrémmel töltött keksztekercs csokoládé ganache-sal borítva

Hozzávalók (2 rúdhoz):

25 dkg finomra őrölt háztartási keksz

1 evőkanál jó minőségű, cukrozatlan holland kakaópor

2 púpozott evőkanál (kb. 3 dkg) őrölt mandula

5  dkg porcukor

1 nagy evőkanál házi készítésű lekvár (pl. sárgabarack, őszibarack)

5 dkg puha vaj

1-2 evőkanál hideg víz (ha szükséges)

A töltelékhez:

25 dkg jó minőségű gesztenyemassza

2 dl habtejszín

3-5 dkg porcukor (a gesztenyemassza cukortartalmától függően)

Esetleg néhány szem alkoholban eltett vagy mélyhűtött meggy (ízlés szerint)

A bevonathoz:

10 dkg étcsokoládé

1 dl habtejszín

Elkészítés:

Az őrölt háztartási kekszet, mandulát, porcukrot tálba mértem, alaposan elkevertem, majd beledolgoztam a vajat és a lekvárt, valamint kevés vizet, hogy könnyen nyújtható állagú legyen. 10-15 percet pihentettem, hogy a keksz kissé megpuhuljon és magába szívja a nedvességet.

Közben elkészítettem a tölteléket. Ehhez az előzetesen alaposan lehűtött habtejszínt kemény habbá vertem, majd a konyhai robotgép folyamatos üzemmódja mellett beledolgoztam a cukrot, valamint a gesztenyemasszát. Könnyű, habos krém lett a végeredmény.

A pihentetett kekszes masszát kettévágtam, és az első adagot lapos koronggá formáztam, majd két folpack fólialap között egészen vékony, kb. 3 mm vastag közelítőleg 25 X 20 cm-es téglalappá nyújtottam. Nem baj, ha nem lesz teljesen szabályos téglalap, a feltekerés során eltűnnek az egyenetlenségek, az azonban lényeges, hogy kellően vékony legyen a lap. A felső fólialapot lehúztam róla. A vékony kekszes alapra halmoztam a töltelék felét, amit egyenletesen elsimítottam a téglalapon úgy, hogy a két keskenyebb végénél szabadon hagytam kb. 2 cm-t, a tőlem távolabb eső szélesebb oldalnál kb. 5 cm-t. Így nem préselődik ki majd a krém, ha feltekeri az ember. Az alul lévő fólialap segítségével rétesszerűen felgöngyölítettem, majd átgörgettem egy  sütőpapírral borított tálcára.

A másik kekszlappal ugyanígy jártam el, azzal a különbséggel, hogy miután megkentem a tejszínes gesztenyekrémmel, a hozzám közelebb eső széles oldalára, egészen a széléhez közel szép sorban alkoholban eltett meggyszemeket sorakoztattam. Feltekertem a fentivel egyező módon, majd átgörgettem az előkészített tálcára a másik rúd mellé.

1 órára betettem dermedni a frizsiderbe.

Közben egy nagyobb fazékban vizet forraltam, kis edénybe tördeltem a csokoládét, hozzáöntöttem az 1 dl tejszínt, és vízgőz felett felolvasztottam. Ez a sűrű csokoládékrém maga a ganache vagy más néven: párizsi krém. Ha bevonatként kerül felhasználásra, előnye, hogy nem dermed olyan keményre, mint a hagyományos csokoládémáz, és könnyebb hidegen is szeletelni az alapvetően puha desszertet.

A már megdermedt rudakat bevontam a ganache-sal, egy villa segítségével megmintáztam, aztán a frizsiderbe visszatéve hagytam dermedni. Kb. 2 óra múlva már szépen szeletelhető (persze nem árt, ha egy éjszakát is pihen).

Lehet a tölteléket némi alkohollal is gazdagítani, ha azonban kiskorúak fogyasztják, alkoholmentesen érdemes készíteni.

Hideg vízbe mártott késsel szűk 1 cm-es szeletekre vágva kínáltam.

Jó kis kényeztető retrodesszert - a hagyományosnál könnyedebben.

Habliliom

Mostanság, hogy nem is repkednek, inkább száguldoznak a mínuszok, ki ne vágyna finom, testet-lelket átmelegítő levesekre? Az sem árt, ha selymesen krémes, aromás, egyszerűen elkészíthető és még különleges, sőt egészséges is.

A csicsóka vagy elegáns nevén jeruzsálemi articsóka remek alapanyag. Nem csupán azért, mert nyersen, sütve, főve egyaránt igen ízletes, de tele van a szervezetre igen jótékony hatást gyakorló összetevőkkel.

A története, neve is kalandos. Nehéz lenne még egy élelmiszernövényre bukkanni, ami annyi félreértés, félrehallás következtében oly sok néven lenne ismeretes, mint az Észak- és Közép-Amerikában őshonos Helianthus tuberosus.

Angolszász nyelvterületen és számos újlatin nyelvben is topinamburként vagy jeruzsálemi articsókaként ismert, de sok termőterületén elterjedt a kanadai burgonya, földi alma, földi articsóka, indiángyökér, indiánkrumpli, napgyökér, földi napraforgó, földi szarvasgomba és még számos egyéb, nálunk pedig a csicsóka, sőt a csókapityóka név is.

Az igencsak szórakoztató névtörténettel rendelkező, alapvetően igénytelen, bármely földben megtermő gyógyhatású növényt talán a mexikói indiánok ismerték és fogyasztották először.

Az 1600-as évek elején már kanadai francia bevándorlók küldtek néhányat az éhínség leküzdésére az Európában ekkor még ismeretlen gumóból a kontinensre. 1612 táján Párizsba és ezzel nagyjából egy időben Rómába is jutott belőle. Franciaországban meglehetősen homályos okokból az indiánkrumplit brazíliai indián eredetűnek vélték, és topinamburnak nevezték el az indián „tipinambas” (tipinambai származású) alapján. Ez az elnevezés a Tupinambá brazíliai indián népcsoportra utal, akiktől feltételezhetően eredeztették. (Hogy miért? Máig nem világos.) A népcsoport tagjai tupi nyelven beszéltek. (Csak a vicc kedvéért: szinte kínálkozik némi szóetimológiai játszadozás, hisz Ausztriában és Németországban a csicsóka máig kedvelt rövid elnevezése a Topi.)

A másik termékeny félreértés a római Palatinus-dombhoz kötődik. Az ókori Róma eredetmítoszának színhelyét számos emberöltővel később Tiberius császár egykori palotájának területeként is emlegették. Ezt töltette fel termőfölddel Alessandro Farnese bíboros, létrehozva ezzel a 16. század közepén Európa első botanikus kertjét, a ma is látogatható Farnese-kertet. Számos kultúrnövény innen terjedt el aztán Európa-szerte. A 17. században itt dolgozó kertészek a Helianthus tuberosust girasole articioccónak, vagyis napraforgó-articsókának nevezték, talán egyszerre utalva növénytani és ízbéli rokonaira. Angolszász területeken ez az elnevezés aztán némi torzulás és alapos félrehallás következtében jeruzsálemi articsókaként (Jerusalem Artichoke) terjedt el, jóllehet sem Jeruzsálemhez, sem az articsókához nincs köze.

A 17-től a 19. századig Európa-szerte fontos táplálék volt, bár a 18. századtól egyre jobban kezdte kiszorítani a burgonya – nyilván nagyobb tápértéke és egyszerűbb feldolgozhatósága miatt. Számos igen előnyös tulajdonsága miatt a máig termesztik Európában éppúgy, mint Észak-Amerikában vagy Ausztráliában. 

Miért is jó csicsókát falatozni? Először is nagyon ízletes, és valóban az articsókára emlékeztető ízekkel rendelkezik. Másodszor: nagyon egészséges, ráadásul kalóriákban sem túl gazdag.

Praktikusan: kb. 6-szor nagyobb a rosttartalma, mint a burgonyáé, összetételének köszönhetően csökkenti a szénhidrátok felszívódását, nem puffaszt, viszont elősegíti az emésztést, kevés keményítő van benne.

Növénytanilag a fészkesvirágzatúak családjába tartozik, közeli rokona a napraforgó, de élénksárga virágai jóval kisebbek.

A göcsörtös (megjelenésében a gyömbérre emlékeztető), gyökéren elhelyezkedő „gumók” fogyaszthatók. Ezek valójában megvastagodott szárképződmények. Színük a sötét rózsaszínestől a halvány sárgáig sokfélék lehetnek, de a héj alatt mindig fehér. Mivel könnyen oxidálódik, hámozást követően érdemes hideg vízben tartani, amíg a teljes mennyiséggel nem végez az ember - így megelőzhető az elszíneződés.

Jó hír a tudatos táplálkozás hívei számára: mivel alacsonyabb keményítő- és magasabb szénhidráttartalommal rendelkezik, mint a krumpli, az egyik legnagyobb inulintartalmú növény. Ez lényegében olyan összetett cukrot jelent, ami a szervezetben szinte teljességgel fruktózzá alakul (előnye, hogy lassabban kerül a véráramba, mint a szőlőcukor). Cukorbetegek is fogyaszthatják, természetesen az összes szénhidráttartalom figyelembe vételével.  Továbbá ásványi anyagokban és vitaminokban, rostokban is sokkal gazdagabb a burgonyánál.

Piacon, zöldségesnél olyan példányokat érdemes válogatni, amik kevésbé göcsörtösek, hogy könnyebb legyen tisztítani.

Az aromás levest ezúttal a tálalásnál tökmagolajból rajzolt téli sportot űző figurával tettem érdekesebbé (nem lett művészi rajz, de legalább vidám), ezt persze ki-ki kedve szerint változtathatja.

Selymes krémleves jeruzsálemi articsókával, tökmagolajjal, friss citromlével

Hozzávalók 4 személyre:

30 dkg csicsóka (jeruzsálemi articsóka) 

20 dkg sárga héjú burgonya

1 kis fej hagyma

1 evőkanál olívaolaj

8-9 dl zöldségalaplé vagy zöldségleves

1 dl tej

1 evőkanál minőségi tökmagolaj + egy kevés a tálaláshoz

½ citrom frissen préselt leve

1 teáskanál szárított, porrá őrölt rozmaring

frissen őrölt fehérbors, tengeri só – ízlés szerint

Elkészítés:

A csicsókát és a burgonyát meghámoztam, apróra kockáztam. A hagymát egészen finomra aprítottam. Egy 2 l-es fazékban olajon üvegesre pirítottam a hagymát, majd hozzáadtam a krumplit és a csicsókát, annyi levessel öntöttem fel, amennyi ellepte. Fedő alatt puhára főztem. A tejet csak ekkor adtam hozzá a fűszerekkel együtt. Egyet forraltam rajta. Félrehúztam a tűzről, belekanalaztam a tökmagolajat, valamint a citromlevet. Botmixerrel pürésítettem. Így nem sérül sem a tökmagolaj, sem a citrom értékes összetétele. Némi tökmagolajjal dekorálva tálaltam.

Vitaminos, aromás, igazán melegítő leves.

Habliliom

Hidegtál, saláta, sós ropogtatni való és természetesen lencse szinte mindenütt terítékre kerül az év utolsó napján. Egy jó saláta, amit előre elkészíthet az ember lehet köret, de előétel is. Friss péksüteménnyel épp oly tökéletes, mint grillezett, sült fogások mellé.

A színe a céklától lesz gyönyörű. A sült cékla aromái pedig egészen pompásak, sokkal intenzívebbek, mintha főzné az ember.

Van benne sült és főtt zöldségféle és természetesen ropogós, friss is. Vitaminos, egészséges, ínycsiklandó, és gyorsan összerakható. Legalább 1 órát mindenképp érdemes pihentetni, a siker pedig garantált.

Évbúcsúztató saláta sült céklával

Hozzávalók 4 személyre:

2-3 db bébicékla (kb. 10 dkg-os darabok)

2-3 db közepes méretű burgonya (nem szétfövő fajtából kb. 10 dkg-os darabok)

1 db kígyóuborka

4-5 db apró csemege uborka

1 maréknyi kapribogyó + néhány db a díszítéshez

Az öntethez:

1 evőkanál sűrű natúr joghurt

1 evőkanál tejföl

1 evőkanál majonéz

1 csapott teáskanál dijoni mustár

1 csokor petrezselyemzöld egészen finomra aprítva( egy keveset célszerű félretenni a díszítéshez)

1 mokkáskanál porrá őrölt, szárított tárkony

1 mokkáskanál porrá őrölt, szárított rozmaring

tengeri só, bors – ízlés szerint

Elkészítés:

A céklákat alapos mosást követően alufóliába csavartam, és 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 30 perc alatt megsütöttem (ezt a műveletet akár érdemes összekötni egyéb zöldségfélék, húsok sütésével, így nem kell külön bekapcsolni a sütőt). Hűlni hagytam. A burgonyát nagyjából 1 cm-esre kockáztam, sós vízben puhára főztem, leszűrtem, hűlni hagytam. A kígyóuborkát a burgonyával nagyjából azonos méretűre kockáztam, a céklával hámozást követően ugyanígy jártam el. A cékla tisztításához, darabolásához célszerű eldobható gumikesztyűt használni, mert erősen színez!

A csemege uborkát egészen apró, kb. ½ cm-es kockákra vagdostam. A kapribogyó szárát eltávolítottam.

A hozzávalókat egy méretes salátástálba halmoztam.

Az öntet összetevőit egy kisebb tálban alaposan elkevertem, majd összeforgattam a zöldségekkel. A végén néhány szép kapribogyóval, friss petrezselyemzölddel díszítettem.

Az egészet fóliával lefedve, tálalásig frizsiderben tároltam. Erre legalább 1 órát célszerű rászánni.

Könnyű, vitaminos és nagyon ízletes saláta, kiegyensúlyozott ízekkel, állagokkal. A kétféle uborka ropogósságát remekül egészíti ki a burgonya és a cékla, a sós kapri pedig felteszi a koronát az egész kompozícióra.

Akár bundázott, akár grillezett halak, húsok, zöldségek, csőben vagy bő olajban sült zöldséglepények remek kiegészítője, de magában is pompás!

Habliliom

A Zimtsterne szó szerint fahéjas csillagokat jelent. Német nyelvterületen olyan klasszikus karácsonyi aprósüteménynek számít, mint nálunk mondjuk a vaníliás kifli. Sokféle receptje ismeretes, nálam ez a teljességgel lisztmentes variáció készül évről évre.

A Zimtsterne, ha hinni lehet a hagyománynak, Svábföldről származik. A legfőbb kritériuma, hogy legalább 25 %-ban tartalmazzon őrölt mandulát, maximum 10 %-a lehet liszt, a többi cukor, tojásfehérje és fűszer. Ez utóbbi eredetileg fahéj, de karácsonyi vagy mézeskalács-fűszerkeverékkel, amely a fahéj mellett tartalmaz némi szerecsendiót, szegfűszeget, koriandermagot, ánizst, kardamomot, gyömbért stb. – még tökéletesebb.

Igazság szerint akkor a legfinomabb, ha egyáltalán nem kerül bele liszt, és a tészta nagy részét frissen őrölt mandula adja.

A készítésnél néhány dologra érdemes figyelni, hogy tökéletes legyen a végeredmény:

• a tésztába kerülő tojásfehérjét nem szabad előzetesen felverni
• a tésztát ½ cm vastagra célszerű nyújtani (ha vastagabb: nem sül át rendesen, ha vékonyabb: kiszárad)
• a sütő hőfoka ne legyen magasabb 160 foknál
• annyi tojásfehérjéből és cukorból felvert habot biggyesszen az ember a tetejére, amennyi nem kel önálló életre a csillagok mellett.

Nagyjából 30 perc alatt elkészül, tehát még utolsó pillanatban készülő aprósüteménynek is tökéletes, ráadásul légmentesen záródó dobozban sokáig tárolható – már ha marad ideje.

 A recept pedig a következő:

Zimtsterne lisztmentesen

Hozzávalók (kb. 44 db 3 cm átmérőjű süteményhez):

25 dkg őrölt mandula (héjas)

12 dkg átszitált porcukor

1 csomag vaníliás cukor

1 teáskanál akácméz

1 mokkáskanál mézeskalács-fűszer (vagy fahéj, aki fűszeresebben kedveli, akár duplázhatja is a mennyiséget)

1 db  közepes méretű tojásfehérje 

A mázhoz:

1db közepes tojásfehérje

10 dkg átszitált porcukor

néhány csepp citromlé

Elkészítés:

A sütőt 150 fokra előmelegítem, egy nagy gáztepsit sütőpapírral borítok.

A tésztához minden szárazanyagot tálba mérek, elkeverek. A közepében kis mélyedést alakítok ki, ide kanalazom a mézet és a (nem felvert) tojásfehérjét. Háztartási robotgép habverőjével az egészet 2-3 perc alatt összekeverem. Nem kell sokáig dolgozni vele, épp csak annyira, hogy a méz és a tojásfehérje átjárja a száraz összetevőket. Morzsás állagot ölt, de nem kell megijedni, ilyennek kell lennie. Ha ezt az állagot sikerült elérni, kézzel gombóccá állítom össze az egészet.

Kiterítek a munkapultra egy kisebb szilikonlapot (ennek híján: folpackot). Erre kerül a tésztagombócot, majd egy méretes frissen tartó fóliát borítok rá, és ezen keresztül nyújtófával 1/2 cm vastagra nyújtom a tésztát.

Az egyenletesre nyújtott tésztából 3 cm átmérőjű, csillag formájú kiszúróval annyit szúrok ki, amennyit csak lehetséges. A kis csillagokat az előkészített tepsire rakosgatom. A maradék tésztát ismét összegyúrom, és a korábbihoz hasonlóan nyújtom, szaggatom. Fontos, hogy két tapadásmentes réteg között dolgozzunk, mert ez a tészta nagyon könnyen ragad a deszkához, nyújtófához!

Ha mindet kiszaggattam, néhány percet hagyom száradni. Elegendő annyi időre, amíg elkészül a máz.

Ehhez a tojásfehérjét elektromos habverővel habosítani kezdem, 1-2 perc elteltével hozzáadom a citromlevet és a cukrot. Addig keverem, amíg sűrű, krémes, fényes, hófehér nem lesz az eredmény. Ez kb. 4-5 perc alatt érhető el. Minden kis csillagra 1/2 mokkáskanál fehérjehabot kanalazok, ügyes mozdulatokkal a csillagok pereméig elosztom a mennyiséget. Ebben jó szolgálatot tesz egy fogvájó.

Óvatosan kell vele bánni, és nem érdemes nagyobb mennyiséggel próbálkozni, mert ha leszalad a sütemény tetejéről, könnyen megpirul.

A sütőbe tolom a tepsit, a hőmérsékletet pedig azonnal 150 fokra csökkentem, alsó sütésre kapcsolom. 6-8 perc alatt (sütőtől függően)megsülnek. Ezek a sütemények inkább száradnak a sütőben. A máznak hófehérnek kell lennie, tehát amint megszilárdult, ropogóssá vált, azonnal ki kell venni a sütőből.

Rácson hagyom kihűlni.

Ha kihűltek, fémdobozban tárolom.

Habliliom

Az aprósütemények mindig kelendők az ünnepi asztalon. Ilyenkor jól jönnek azok a receptek, amelyeket jó néhány nappal előre elkészíthet az ember.

Minden családban vannak elmaradhatatlan klasszikusok, (nálunk sok egyéb mellett. ez és ez  rendszerint elkészül), de aki szeret sütni, szívesen bővíti a repertoárt újdonságokkal is.

A linzerek bármilyen formát öltsenek, nem csupán nagyon finomak, de sokféleképp variálhatók a tészta ízesítése, valamint a töltelék tekintetében is.

Az idei év egyik újdonsága itt a konyhában egy szatmári szilvalekvárral töltött, mandulás, fűszeres linzer, amelynek különlegességét, ünnepi megjelenését a kétféle csokoládéból készült, az Esterházy-tortáról ismerős mintával díszített máz adja.

A sütemény elkészítése kifejezetten egyszerű, a máz megrajzolása igényel ugyan kis odafigyelést, némi türelmet, de a látvány, az ízek harmóniája megéri a ráfordított időt!

Csokoládémintás karácsonyi linzer

Hozzávalók (kb. 42-43 4 cm átmérőjű süteményhez):

A tésztához:

18 dkg süteményliszt + 1-2 dkg a nyújtáshoz

2 dkg cukrozatlan holland kakaópor

8 dkg finomra őrölt mandula (dióval, mogyoróval is helyettesíthető)

5 dkg porcukor

1 mokkáskanál mézeskalács-fűszerkeverék

1 csipet tengeri só

12,5 dkg hideg vaj

1 db közepes méretű tojás

1 evőkanál szilvapálinka

A töltelékhez:

2-3 púpozott evőkanál cukormentes, tarpai szilvalekvár

A díszítéshez:

15 dkg fehércsokoládé

2-3 dkg étcsokoládé (legalább 70%-os kakaótartalommal

1 teáskanál porított kakaóvaj (fűszerüzletekben beszerezhető)

Elkészítés:

A tésztához a lisztet átszitáltam, hozzámértem a kakaót, mandulát, porcukrot, mézeskalács-fűszert, valamint beleszórtam a csipetnyi sót. Az egészet alaposan átkevertem, majd nagylyukú reszelőn belereszeltem a hideg vajat. Az egészet gyors mozdulatokkal morzsa állagúvá dolgoztam. a tojást egy kis tálban elkevertem a pálinkával, majd a tésztához adtam, eldolgoztam. A tésztát folpackba csomagolva 1 órára betettem a fridzsiderbe.

Közben előkészítettem 2 nagy gáztepsit, mindkettőt sütőpapírral borítottam.

A sütőt, légkeverés mellett 170 fokra előmelegítettem.

A pihenetetett tésztát kevés liszttel megszórt felületen nagyjából 2 mm vékonyságúra nyújtottam, és egy 4 cm átmérőjű, cakkos szélű kiszúró formával kis körlapokat szúrtam ki belőle. a maradék tésztát ismét összegyúrtam, nyújtottam, szaggattam.

A kerek lapokat az előmelegített sütőben nagyjából 10 perc alatt megsütöttem.

Az egyik felét félretettem, a másik felét sütőpapírral borított rácsra rendeztem.

A fehér csokoládét vízgőz felett felolvasztottam, belekevertem a kakaóvajat. A rácsra rendezett süteménylapokat belemártottam a csokoládéba. Az étcsokoládét is felolvasztottam, majd egy kisebb méretű mélyhűtésre alkalmas nejlonzacskóba öntöttem. A zacskó egyik sarkához rendeztem a csokoládét, és habzsákhoz hasonló módon összefogtam. A zacskó sarkára nagyjából 1 mm-es lyukat vágtam. A kis fehér csokoládés korongokra csigavonalban, egészen vékony sugárban felvittem az étcsokoládét, majd egy fogpiszkáló segítségével a kerek lapok közepéről indulva a széléhez 4 kis vonalat húztam a csokoládéból (gyakorlatilag képzeletben negyedekre vágtam a köröket), majd kívülről befelé tortaszeletszerűen vonalakat húztam. Így nyerte el a kétféle csokoládé a jellegzetes Esterházy-tortára emlékeztető mintázatot.

Hagytam szilárdulni a mázt.

Közben a félretett üres körlapokra nagyjából 1-1 mokkáskanál szilvalekvárt terítettem, végül ráillesztettem a csokoládémázzal borított lapokat.

Nem egyszerűen látványos, de nagyon finom aprósütemény a karácsony minden ízével-zamatával és persze szeretetével!

Jól záródó fémdobozban, hűvös helyen akár 2 hétig is tárolható.

Habliliom

A pasztinák (sokan paszternák néven ismerik) nem tartozik a mostanában divatos zöldségfélék közé, pedig ízei, ásványianyag-, valamint vitamintartalma, szervezetre gyakorolt kedvező hatásai alapján igazi kincs! 

Legalább annyira rászolgálna az utóbbi időben oly sokat emlegetett szuperélelmiszer kategóriára (ami se nem tudományos, se nem élelmiszerminőségi besorolás, de igen hangzatos és nagyon trendi), mint sok messziről érkező sokféle borsos áron kapható zöldség- és gabonaféle!

A pasztinákot gyakran észre sem lehet venni a zöldségespultokon, meglapul a rekeszekben, sőt, első pillantásra (de lehet, hogy másodikra is) sokan összetévesztik a növénytanilag tőle nem is oly távol álló petrezselyemmel. Pedig azért akad különség azon túl is, hogy a pasztinák felszíne általában kevésbé érdes, a gyökér gyakran vaskosabb és sok esetben szabálytalanabb.

A mai pasztinák Eurázsiából származik, és írásos nyomok bizonyítják, hogy ősét már az ókori Római Birodalomban is fogyasztották, sőt nagyon is kedvelték. A középkorban pedig Európa-szerte olyan népszerű volt, mint mondjuk manapság a burgonya, aztán az évszázadok során (nálunk legalábbis) egyre inkább kiment a divatból. Holott gyógyhatásáról füveskönyvek, népi gyógyászati leírások is megemlékeznek.

Mit is tud a pasztinák vagy tudományos nevén Pastinaca sativa?

Többek között nyersen is ropogtatható, zamatos, kellemesen édeskés gyökérzöldség.

Kitűnő vízhajtó, tisztító hatású, ráadásul gombaölő tulajdonságokkal is rendelkezik. Magas rosttartalmának hála, kedvezően befolyásolja az emésztést, csökkenti a magas koleszterinszintet. Egykor határozottan vese- és epekő-, valamint gyomorbántalmak kezelésére is javallották a pasztinák gyökeréből készült főzetet. Sőt, vágyfokozóként is számon tartották.

Konyhai felhasználási területe hasonló növénytani rokonaihoz (idetartozik a zeller és a sárgarépa is). A sárgarépával összevetve pl. négyszeresen nagyobb a rosttartalma, magasabb a kálium- és C-vitaminkoncentrációja. Mindemellett antioxidánsokkal is igen jól felszerelt növény, ezért a daganatos megbetegedések kialakulásának megelőzésében is fontos szerepe van.  

A gyökér kb. 80 %-a víz, 5-5% rostot és szénhidrátot, 1% fehérjét, továbbá 0,3% zsírt is tartalmaz. Található még benne említésre méltó mennyiségben kalcium, foszfor, magnézium, mangán, többféle B-vitamin, továbbá E- és K-vitamin is. Jellegzetes illatát és zamatait többek között a benne rejlő egészséges illóolajoknak is köszönheti.

A petrezselyemnél határozottan édeskésebb (a cukorrépa termesztése előtti időkben édesítésre is használták, de nem tévesztendő össze az egészen más családba tartozó, egészen más megjelenésű édesgyökérrel), kevésbé szálkás zöldségféle salátákhoz, levesekhez, pürékhez egyaránt használható, de csőben vagy tepsiben sütve is pompás.

Piacokon, zöldségeseknél mostanában gyakran ki sem írják az árusok a nevét, egyszerűen csak gyökérként kínálják (nem mellesleg a petrezselyemgyökér árának töredékéért) vagy épp fehérrépa megjelöléssel.

Érdemes beszerezni belőle, és a téli hónapokban minél többet fogyasztani belőle!

Mivel nagy barátja vagyok a leveseknek, különösen a krémleveseknek, a mostani pasztinák-kontingens is a leveses fazékba került. Gazdag, édeskés aromáit nem is akartam befolyásolni markáns fűszerekkel, de a határozott borsozás kifejezetten jót tett neki. 

Pasztinák-krémleves frissen őrölt tarkaborssal

Hozzávalók 4 személyre:

2-3 db pasztinák (összesen kb. 35-40 dkg)

1 db kisebb sárga héjú burgonya (kb. 10 dkg)

1 kis fej fehérhagyma

1 karcsú gerezd fokhagyma

1 l zöldségleves (vagy alaplé)

2 dl főzőtejszín (10 % zsírtartalommal)

2 dkg vaj

1 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál porrá őrölt rozmaring

frissen őrölt tarkabors, esetleg só – ízlés szerint

Elkészítés:

A zöldségféléket megtisztítottam, felkockáztam. A vajat és az olajat a hagymakockákkal, aprított fokhagymával, valamint a burgonyával együtt tettem fel a tűzre, kissé lepirítottam, így a burgonya keményítőtartalma is gyorsan kioldódik, a hagyma kissé karamellizálódik, csak arra kell vigyázni, hogy oda ne égjen!

Kevés zöldséglevessel felöntöttem, majd rádobtam a pasztinákot, rozmaringgal, frissen őrölt borssal fűszereztem.

Annyi levest kanalaztam hozzá, amennyi ellepte a fazék tartalmát. Mikor felforrt, pótoltam a folyadékot, majd miután minden megpuhult, felöntöttem tejszínnel, egyet forraltam rajta. Ha szükséges, lehet még fűszerezni kevés sóval.

Botmixerrel pürésítettem, tálaláskor még kevés frissen őrölt tarkaborssal meghintettem.

Selymes, krémes, sűrű krémleves, melegítő aromákkal, mennyei zamatokkal.

Habliliom

Mindig szórakoztató klasszikus süteményeket újraértelmezni, átformálni. Az örök kedvenc túrós pite aprósüteményesített változata a mini ricottapite, ami mindent tud, amit egy jó pitének illik, csak praktikusan, darabra szerelve kerül ki a sütőből.

A kerek raviolira emlékeztető forma egy nagyobb süteménykiszúró és villa segítségével könnyedén kialakítható. A vaníliás porcukorfelhőnek köszönhetően igazi szezonális finomság, ami az ünnepi repertoárban is elfoglalhatja a helyét. Egyszerű a kivitelezése, látványos és minden túrós vagy ricottás süteményt kedvelő imádni fogja.

A töltelék persze túróval is helyettesíthető, ha sűrű szövésű szűrőn átpasszírozza az ember, de a ricotta lágyabb ízei valahogy számomra jobban illenek ehhez a finomsághoz.

Ravioli formájú vaníliás ricottapite

Hozzávalók (14-15 db 8 cm átmérőjű pitéhez):

A tésztához:

20 dkg süteményliszt + egy kevés a nyújtáshoz.

5 dkg kukoricakeményítő

8 dkg porcukor

1 csipet só

8 dkg hideg vaj

1 db közepes méretű egész tojás

1 evőkanál tejföl

A töltelékhez:

15 dkg krémes ricotta

8 dkg vaníliával kevert porcukor

1 db kisebb méretű tojás szétválasztva

½ kezeletlen citrom héja finomra reszelve

1 púpozott teáskanál kukoricakeményítő

A tálaláshoz:

1-2 evőkanál vaníliával kevert porcukor

Elkészítés:

A tésztához a lisztet tálba szitáltam, hozzáadtam a keményítőt, kimértem a porcukrot, megszórtam egy csipet sóval és alaposan átkevertem.  Nagy lyukú reszelőn hozzáreszeltem a vajat, az egészet elmorzsoltam a száraz anyagokkal.

Az egész tojást a tejföllel egy kis tálban elkevertem, majd hozzáadtam a vajas morzsához. Tésztává formáztam. A tésztát folpackba csomagolva 30 percre betettem a hűtőszekrénybe.

Amíg a tészta pihent, elkészítettem a tölteléket. Ehhez a tojást szétválasztottam. A fehérjét kemény habbá vertem.  A sárgáját a cukorral fehéredéig habosítottam, majd hozzáadtam a keményítőt, folyamatos keverés mellett beledolgoztam a ricottát és a citromhéjat, végül fémkanállal beleforgattam a tojáshabot.

A sütőt (légkeverés mellett) 170 fokra előmelegítettem. Egy nagy tepsit sütőpapírral borítottam.

A tésztát tapadásmentes felületen egészen vékonyra (kb. 2 mm vastagra) nyújtottam, egy nagy, 8 cm átmérőjű, kerek kiszúró formával körlapokat szúrtam ki belőle. Minden körlapot villával megszurkáltam, hogy sütés közben egyenletes maradjon a felszíne, majd minden második körlap közepére egy púpozott teáskanálnyi vaníliás ricottakrémet halmoztam. Az üresen hagyott körlapokkal befedtem, a széleit egy villa fogainak segítségével összepréseltem. A körlapokat nem kell rányomni a töltelékkel ellátott tésztára, mert könnyen kipréselődik a töltelék. Így azonban marad helye a tölteléknek, hogy a sütés közben megnövekedő térfogatával kitöltse az üres helyet.

A nagyobbacska raviolira emlékeztető süteményeket az előkészített tepsire rakosgattam, és nagyjából 25 perc alatt szép világosra sütöttem. Még forrón meghintettem vaníliával kevert porcukorral. Rácson hagytam hűlni.

Langyosan, hidegen egyaránt remek. Hűtőszekrényben 2-3 napig is tárolható.

Habliliom

A zellergumó igazi kincs a téli konyhában. Tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, igencsak jótékony hatást gyakorol a szervezetre.

Néhányan idegenkednek tőle, néhányan csak a húsleves egyik kellékeként tekintenek rá, holott az aromás zeller számos formában elkészíthető. Leves, saláta, főfogás (bundázva is pompás csemege!), köret egyaránt lehet belőle, de akár sütőben is süthető, sőt egészséges chips is kerekedhet belőle.

A ma ismert zellergumó ősét, a vadzellert, már az ókori Egyiptomban is ismerték. Nagy becsben tartották a régi görögök, aztán nekik köszönhetően kezdték használni az ókori rómaiak. Az ókor legismertesbb gyógyszerészeként is számon tartott kis-ázsiai katonaorvos: Pedaniosz Dioszkoridész (Kr. u. 1. sz.) a zellert vízhajtóként, gyomorbántalmak kezelésére, de még daganatok gyógyítására, állati harapások kezelésére is javallta.

A korai középkor folyamán, a nagy népvándorlások idején Európa-szerte egyre több nép ismerkedett meg vele. A középkorban elsősorban gyógynövényként alkalmazták (Paracelsus pl. a puffadás természetes gyógyszereként, míg Hildegard kitűnő vízhajtóként emlegette), aztán az idők folyamán nemesítették, és egyre több helyen kezdték termeszteni. A 17. századi Itáliában pedig már ismert volt mind a gumós, mind a ma szárzellerként vagy halványító zellerként emlegetett fajtája.

Tény, hogy a zeller erősíti az immunrendszert, tisztító hatású (kedvezően befolyásolja a veseműködést is), hatóanyagainak köszönhetően megfelelően szabályozható fogyasztásával a koleszterinszint.  A szív- és érrendszeri problémák, valamint a daganatos betegségek megelőzésében is szerephez jut (sokáig fontos afrodiziákumnak is tartották), sőt az emberi szervezet sav-bázis egyensúlyának karbantartásához is igen hasznos ha zellert rágcsálunk vagy épp préselt levét iszogatjuk, sütjük-főzzük.

Kalóriatartalma igen alacsony (10 dkg nyers zellergumó 40-42 Kcal), így sportolók, az egészséges életmód hívei számára is kifejezetten ajánlott. Vagyis bárki lelkiismeret-furdalás nélkül falatozhatja.

Többféle B-vitamint, de a A-, C- és E-vitamint is tartalmaz. Káliumot, kalciumot, magnéziumot és vasat is természetes formában juttathatunk a zeller fogyasztásával a szervezetünkbe, ráadásul magas rosttartalmának köszönhetően az emésztést is jótékonyan segíti. A népi gyógyászat vízhajtóként és emésztési problémák kezelésében is régóta fontos szerepet szánt a zellernek.

A benne található illóolajoknak köszönheti jellegzetes aromáját. Egy zellerből készült igazán jó krémleves pedig akár az ünnepi menüsorban is helyet kaphat, de gyakorlatilag bármikor érdemes kipróbálni.

Egy kevés kéksajttal is megbolondítottam a levest, amitől különleges és ínycsiklandó lett. Túlzásba esni nem érdemes, a zeller és ez a típusú sajt egyaránt erőteljes aromákkal rendelkezik, de megfelelő arányban pompásan kiegészítik egymást!

Zellerkrémleves kéksajttal

Hozzávalók 4 személyre:

1 db közepes méretű zellergumó (kb. 35-40 dkg)
2-3 db szétfövő burgonya (kb. 25 dkg - sárga héjú krumpli)
1 közepes fej hagyma
10 dkg kéksajt (pl. márványsajt, gorgonzola, bavaria blu)
1 l zöldségleves (akár jó minőségű kockából is készülhet)
1 dl száraz fehérbor 
1 evőkanál olívaolaj
1 dl főzőtejszín
fehér bors ízlés szerint

Elkészítés:

A hagymát felaprítottam, a zellert és a krumplit hámozást követően nagyjából 1,5 cm-es kockákra darabolom. A sajtból félretettem 1-2 dkg-ot, a többit a zöldségekkel azonos méretűre vagdostam.
Egy nagyobb lábosban az olajon üvegesre dinszteltem a hagymát, majd hozzáadtam a zöldségeket. Átforgattam, és felöntöttem a levessel, valamint a borral. Közepes tűzön kb. 15-20 perc alatt puhára főztem. Mikor minden megpuhult, felöntöttem a tejszínnel, alaposan megborsoztam, hozzáadtam a felaprított kéksajtot. Forralást követően botmixerrel krémesítettem.
A korábban félretett sajttal tálaltam.

Olyan egyszerű elkészíteni, hogy lehetetlen hibázni, mégis különleges, és nagyon ízletes.

Habliliom