Több mint 60 éve jelent meg Horváth Ilona szakácskönyvének első kiadása, pontosan 1955-ben. 29 évvel később pedig már az F. Nagy Angéla munkáját dicsérő 13. átdolgozott kiadás volt kezdő háziasszonyok és háztartást vezető urak alapkönyve a konyhában (hogy összesen hány utánnyomása volt, talán senki sem tudja pontosan). Gyerekkoromban ezt a mérsékelten fantáziadús borítójú, puha kötéses kiadást olvastuk szó szerint ronggyá - a borító egy idő után külön életet is élt, és évekkel később került elő valamelyik fiók mélyéről:
Az utóbbi évtizedekben szép számmal jelentek meg válogatások is belőle, no meg színes és trendi szakácskönyvek mindenféle témában, de tény: generációk nőttek fel a magyar konyha azon értelmezése alapján, melyet az 1906-ban Brassóban született, majd a II. világháború után Törökszentmiklóson letelepedett, eredeti szakmáját tekintve tanárnő Horváth Ilona vetett papírra. A szerzőről ezt az egyetlen "hivatalos" portrét leltem csupán:
Életéről azt a keveset, amit tudni lehet, utolsó munkahelyének jubileumi évkönyve tartalmazza: a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban oktatott háztartási ismereteket, és volt a leánykollégium igazgatója – 1969-ben hunyt el.
Szakácskönyvének célközönsége alapvetően a 20. század második felének dolgozó és háztartást vezető háziasszonya volt, akinek otthoni munkáját már nem segíti személyzet, viszonylag kevés ideje jut a főzésre, mégis tápláló, korszerű fogásokat tálal reggelire, ebédre, vacsorára. Szórakoztató persze akár retro szakácskönyvként is lapozgatni. Mosolyogni a parmezánt igénylő receptek trappistával helyettesítésén, végiggondolni az erdélyi konyha leegyszerűsített megoldásait a receptekben, vagy épp a Kádár-kor igencsak sematikus háztartásvezetésének emlékeit felidézni belőle, de aki főzeléket, mártást, piskótát vagy könnyen elkészíthető házias fogásokat először készítene, ez a könyv igazi kincs számára - és persze nem csupán erről van szó.
Kezdő és gyakorlott főzni, sütni szerető nők és férfiak számára ma sincs körültekintőbb kiadvány, amelyben a közkedvelt fogások megbízhatóbb ismertetésével találkozna. Vannak persze Horváth Ilonánál is különlegességek.
Ezek egyike sokunk gyermekkori kedvence, a cukrászdák és esküvői desszertrepertoár elmaradhatatlan aprósüteménye: a non plus ultra.
Emlékszem, mikor először hallottam a szót, jelentésének ismerete nélkül is valami egészen különlegesre, nagyszerűre gondoltam – majd világossá vált, főnévi értelemben pontosan ezt jelenti: felülmúlhatatlan, utolérhetetlen, nagyszerű.
Nehéz volna elképzelni, hogy a süteménynek bármi köze lenne Jóbhoz, akinek az Úr hozzá intézett első beszédében a világ teremtése kapcsán mondja e szavakat (Jób 38,11) – persze a gasztronómiához semmiképp sem köthető kontextusban. Nem lehetetlen azonban, hogy a desszert ismeretlen névadóját épp ez a súlyos bibliai szöveghely ihlette meg, mikor megkóstolta az általa felülmúlhatatlannak értékelt, könnyű, omlós aprósüteményt.
Szó nincs arról, hogy mindenki számára pontosan ez az apróság testesítené meg a „non plus ultrát”, tény azonban, hogy más étel nem ismeretes ezen a néven.
Elkészítése kis ügyességet igényel ugyan, de közel sem bonyolult. Az elmúlt időszakban pedig mintha el is tűnt volna a cukrászdák kínálatából, vagy legalábbis igencsak háttérbe szorult.
Nálam Horváth Ilona nyomán így készül a:
Non plus ultra
Hozzávalók kb. 60-62 darabhoz:
A tésztához:
20 dkg süteményliszt
20 dkg jó minőségű, hideg vaj
5 dkg vaníliával kevert porcukor
1 csipet só
2 db közepes méretű tojás sárgája
A habhoz:
2 db közepes méretű tojásfehérje
20 dkg porcukor
néhány csepp citromlé
A töltelékhez:
kb. 3 dl savanykás házi sárgabaracklekvár (ribizlivel, meggyel is helyettesíthető)
Elkészítés: A tésztához az átszitált lisztet tálba szórom, hozzáadom a sót, cukrot. A tojásokat szétválasztom, a 2 sárgáját kissé felverem, a fehérjét félreteszem. A vajat apró forgácsokban a lisztes keverékhez adom, elmorzsolom, majd a a tojássárgájával gyors mozdulatokkal tésztává gyúrom. Hűvös helyen csupán addig pihentetem, amíg
A tojások fehérjéből a cukorral kemény habot verek, a végén hozzáadom a citromlevet. Sűrű, krémes állagúvá kell dolgozni.
A sütőt (légkeveréses: 150 fok, hagyományos gázsütő: 3-as fokozat) előmelegítem.
A tésztát kb. 2 mm vékonyságúra nyújtom, 2 cm átmérőjű kerek kiszúró formákkal kis lapokat szaggatok belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezem a kis korongokat. Minden korongra mokkáskanálnyi tojáshabot adagolok – óvatosan érdemes dolgozni vele, hogy minél kevesebb hab kerüljön a sütemények mellé. Nagyjából 10 perc alatt szép világosra sütöm. A kis félgömböket rácson hagyom hűlni, majd kettőt-kettőt mokkáskanálnyi lekvárral összeillesztek. Nem kell megijedni, ha a sütőből frissen kivett korongok habrétege épp elválni készülne a tésztától, amint kissé hűl, szépen visszailleszkedik a helyére.
Jól záródó dobozban napokig őrzik frissességüket – ha marad idejük…
