Ha pedig a francia édességek között kalandozik az ember, és a langues de chat kifejezéssel találkozik, egy a nálunk jól ismert csokoládélaphoz hasonló alakú, kissé a lapos babapiskótára emlékeztető ropogós teasüteménnyel is találkozhat. Teához, kávéhoz éppúgy fogyasztják, mint krémes desszertekhez.

Egyes legendák szerint ezt az apróságot már a 17. században ismerték – nyilván a mainál némiképp rusztikusabb formában sütötték és fogyasztották Európa több helyén.

Ha pedig vannak édes macskanyelvek, miért ne lehetne sós harapnivalót is kitalálni, ami szintén macskanyelv alakú, ráadásul tejszínnel, krémsajttal is tölthető!

Az is hozzátartozik a teljes történethez, hogy az első macskanyelv néven forgalomba került csokoládét akár hungarikumként emlegethetnénk, hisz a 19. század végén ugyanaz az Emil Gerbeaud készítette és árusította először, akinek többek között az egyik legnépszerűbb süteményünket, a zserbót is köszönhetjük. A 20. század elején aztán az egykori Osztrák-Magyar Monarchia egész területének lakói megkedvelték, majd világszerte elterjedt.  Több neves csokoládégyár is készít minőségi macskanyelvet világszerte. A nagyjából 5-8 cm hosszúságú ízletes csokoládélapocska azonban sokak fantáziáját megmozgatta, így hasonló alakú édes, vajas tésztából sütött finomságok is felütötték fejüket a cukrászdák, családi konyhák kínálatában.

A macskanyelv szinte két harapásra bekapható, könnyed tulajdonságait szem előtt tartva jutott eszembe egy olyan töltött, sós harapnivaló, amely egyszerre nagyon könnyű, mégis akár hétvégére, akár társasági összejövetelre remek italkorcsolya.

Aki szeret sütni, mindig könnyen elcsábítható egy-egy izgalmas kiszúróformára – akinek pedig szép gyűjteménye van már belőle, tudja, micsoda örömet jelent egy-egy új darab a konyhán. Valahogy így jártam én is, amikor szokásos fűszer-beszerző helyemen felfedeztem a macskanyelv-kiszúróformát. Hetekig dédelgettem, míg egyszer csak kipattant az ötlet, miért ne lehetne sós macskanyelvet sütni, aztán lehűteni és hidegen tálalni?

Krémsajttal töltött macskanyelv (remek italkorcsolya)

Hozzávalók 15-16 darabhoz:
1 csomag friss leveles tészta (275 gr)
2 evőkanál mascarpone (vagy bármely más natúr krémsajt)
5 dkg kékpenészes sajt (pl. gorgonzola vagy márványsajt)
1 teáskanál reszelt, ecetes torma
2 dl habtejszín
ízlés szerint kevés só, sok frissen őrölt bors  

Elkészítés: A töltelékhez a tejszínt közepesen kemény habbá verem. A sajtokat a tormával, kevés sóval, sok őrölt borssal krémesre keverem, majd habverővel a tejszínhabhoz keverem. Felhasználásig hűtőszekrényben tárolom.
A sütőt 180 fokra előmelegítem.
A leveles tésztát enyhén lisztezett felületen kissé kinyújtom. A kiszúróformával 30-32 db macskanyelvet szaggatok ki belőle. Kis távolságra rárakosgatom a sütőpapírral borított tepsire. A kis tésztákat egy újabb ív sütőpapírral lefedem, majd nehezékként egy tepsit ráhelyezek. Erre azért van szükség, hogy minden darab egyenletesen ropogós legyen, és ne emelkedjenek fel túlságosan. Cél a vékony, de ropogós tésztalap.
5-6 perc alatt aranyszínűre sütöm. Rácson hűlni hagyom.

A tejszínes krémsajtot csillagcsőrös habzsákba szedem, a tészták felére egy-egy krémsajtcsíkot húzok, majd ráillesztem szép sorban mindegyikre a párját.

A maradék krémből egy-egy kis rózsát biggyesztek a macskanyelvek két végére. Tálalásig hűtőszekrényben dermesztem egy keveset.

Ha marad krémsajt, vékony sajtszeletekbe, de akár sonkába is tölthető, sőt uzsonnakrémként rozskenyérre vagy pirítósra halmozva is nagyon finom.

Habliliom

A kevert tésztafélék csoportjának egyik oszlopos tagja a vajjal készült piskóta. Ez ugye alapvetően abban különbözik a többi piskótától, hogy tekintélyes mennyiségű vaj hozzáadásával készül. Ennek köszönhetően a tészta állaga megváltozik, nem szárad ki olyan könnyen. A vajas piskótával készült sütemények egyik alapdarabja a Kossuth-kifli. Legendás sütemény, generációk kedvence – hihetetlenül ízletes, és alig szükséges hozzá olyan hozzávaló, ami ne akadna minden háztartásban.

A jó Kossuth-kifli szinte pillekönnyű, abbahagyhatatlan. Lehet hozzá fagylaltot kínálni, mindenféle édes sodókat vagy épp gyümölcsöntetet, csokoládé-, illetve vaníliaszószt, kinek mi ízlik jobban. A legjobb azonban frissen, magában.

A Kossuth-kifli egyike a nemzeti gasztronómiai legendáriumba vonult ételeinknek. A hagyomány pozsonyi eredetűként tartja számon, méghozzá a 19. század egyik rendkívül tehetséges helyi vendéglőshöz kötve. A később szálloda-tulajdonos és borkereskedő, illetve pezsgőgyáros Palugyay Jakabnál lehetett ilyen csemegét falatozni. Az 1857-ben szinte teljesen az ő tulajdonába került (ma már sajnos csak könyvekből ismert) nevezetes Zöldfa Szállóban gyakran éjszakáztak, és szívesen kosztoltak az országgyűlésre érkező atyafiak, így Kossuth Lajos is. Nem mellesleg Kossuth 1848 márciusában is itt időzött, sőt úgy tartják, a szálloda egyik erkélyéről elmondott beszédében hirdette meg Magyarország újjászületését. Az is igaz, hogy a korabeli ország területéről számos erkélyen tartott beszédet köt Kossuthoz a hagyomány, amelyek egy részéről azért tudható, hogy nem pont úgy történt: vagy erkély nem volt, vagy beszéd. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy Kossuth alakjának történelmi jelentősége és népszerűsége töretlen.

A gasztronómia története azonban nem ezért őrizte meg Palugyay (egyes helyeken: Palugyai írásmóddal) Jakab nevét (jóllehet egy különlegesen ízletes gesztenyetorta is az ő nevét viseli; a Palugyai-tortát 1874-ben Jurkovits Ferenc készítette a névadó születésnapjára, az eredeti receptet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum is őrzi), hanem leginkább a pillekönnyű kiflijei okán. Hogy ő sütötte-e vagy a receptúra ered tőle, esetleg ő tette híressé? Nem tudni. Annyi biztos, hogy a később Kossuth-kifliként ismertté vált sütemények készültek mákos és mandulás változatban is Pozsonyban, sőt később a Monarchia határain túl is. Igen népszerűek voltak, és úgy tartották, az utóbbit majszolta Kossuth Lajos a legszívesebben országgyűlési tartózkodása idején. Nem is csoda, hogy a nagy tiszteletnek örvendő politikus és államférfi nevét őrzi ez a finomság. Legalábbis a legenda szerint. Azt azért ugye mégsem lehet kizárni, hogy mindez az utókor főhajtása ily módon is a névadó előtt. Bárhogy is volt, a könnyű kiflik ma sem vesztettek népszerűségükből!

A Kossuth-kifli lényegét a jó minőségű vaj és a friss tojás adja meg. Számos receptje ismeretes, ki a hozzáadott frissen reszelt citromhéjra, ki a tetejére szórt dió- vagy mandulaforgácsra, őrleményre esküszik. Sokunk gyerekkori kedvencét a nagymamák, dédik, dédnagynénik készítették a legjobban. Ez a desszert egyike azoknak, amit kezdő háziasszonyok is bátran süthetnek, gyakorlottak is szívesen készítenek.

Az általam most készített variáció a vaj mellett a mandulára helyezi hangsúlyt, méghozzá úgy, hogy nem egyszerűen a tetejére szórtam mandulaőrleményt, hanem a tésztát is felturbóztam egy kis nyers marcipánnal. A Kossuth-kiflinek kellően magasnak kell lennie, hogy könnyen kiszúrhatók legyenek a kész lapból a félhold- vagy kifliformájú porciók, és olyan illatosnak, könnyűnek, hogy már a készítés során is nehéz ellenállni nekik. Mesés, könnyű finomság, ami pillanatok alatt eltűnik a tányérról.

Kossuth-kifli marcipánnal

Hozzávalók egy 25x35 cm-es tepsihez (fontos, hogy magas peremmel rendelkezőt válasszunk!):
4 db nagyméretű tojás szétválasztva
20 dkg minőségi nagyon puha vaj
18 dkg átszitált porcukor
1 csapott evőkanál vaníliával kevert porcukor
17 dkg süteményliszt
10 dkg nyers marcipánmassza
½ mokkáskanál sütőpor
1 csipet só
2 evőkanál őrölt mandula

Elkészítés: A tojásokat szétválasztom, a fehérjéből kemény habot verek, félreteszem.
Egy másik keverőtálban habosra keverem a vajat a kétféle cukorral, majd folyamatos keverés mellett egyenként hozzáadom a tojások sárgáit. Az előzetesen nagylyukú reszelőn lereszelt marcipánt is belekeverem. Kanalanként hozzáadom a sütőporral és csipetnyi sóval elegyített lisztet, alaposan elkeverem, végül óvatos, de határozott mozdulatokkal beleforgatom a habbá vert tojásfehérjét.
A sütőt 175 fokra előmelegítem. Egy közepes méretű tepsit sütőpapírral bélelek. Egyenletesen elterítem benne a tésztát. A tetejét megszórom mandulaőrleménnyel és 20-25 perc alatt világosra sütöm. Egy 5 cm átmérőjű kör alakú kiszúró-formával szép sorban félholdakat szúrok ki a tésztából – néhány szabálytalan lesz, de ez azért nem akkora tragédia.
Tálra rendezve frissen kínálom.

A marcipántól és a vaníliától egészen különleges aromája lesz. Nagy előnye, hogy kirándulások, piknikezések, szabadtéri evés-ivás során is tökéletes, jól szállítható sütemény. Nem lehet elégszer elmondani: a lényeg a minőségi alapanyagokban rejlik. Ezeknek köszönhetően lesz olyan nagyszerű!

Habliliom

Az 1970-es évek második fele, valamint a ’80-as évek gasztronómiáját egészen más irányzatok jellemezték Nyugat-Európában, mint a vasfüggönyön túli országokban. Míg az előbbiek lakói az avokádókrémnek, ráksalátának és számos bonyodalmasan kivitelezett fogásnak hódoltak különféle partikon (mi még csak nem is hallotunk róluk), válogatott étkezdékben, nálunk többek között a franciasaláta (amelynek vajmi kevés köze van Franciaországhoz) és egy másik nemzet nevét magában rejtő ínyencség: a svéd gombasaláta hódított.

Jóllehet Svédországban egyáltalán nem ismert a pikáns paradicsommártással készült gombasaláta, sőt más országokban sem igazán hallottak a hazai hidegkonyha nagy klasszikusáról, amivel persze néhol ma is lehet találkozni. A nagyobb közértek salátaszekciójából, ételbárok repertoárjáról máig nem tűnt el, de sok egyéb ínyencség mellett szinte teljesen háttérbe szorult. Pedig túlzás nélkül, igazi különlegességnek számított pár évtizede – ráadásul különösebb főzőtudományt sem igényel az elkészítése, és akár előételként, akár „bulikajaként” is fantasztikus. Ha a tálalásnál a háttérben felcsendül valamelyik ABBA-sláger, máris tökéletes a retrofeeling!

Hagyományosan ehhez a lényegében paradicsomos gombasalátához más sem kell, mint szeletelt csiperkegomba, paradicsomszósz és némi fűszer – de a klasszikusokban pont az a nagyszerű, hogy ha kiváló minőségű alapanyagokból készül felülmúlhatatlan, ha pedig nem így van, könnyen feledhető. Ezt a jó kis salátát is érdemes persze újragondolni, részekre bontani, és kis csavarral feleleveníteni, aztán a legkevésbé sem idejét múlt fogásként kínálni.

A piacok és zöldségesek kínálatában jó ideje rendszeresen megtalálható a csiperke mellett a laska is. Sokan idegenkednek tőle szürke színe és különös megjelenése miatt, holott számos tekintetben lekörözi a fehér csiperkét.

A laska (tudományos nevén Pleurotus ostreatus; egészen pontosan: késői laskagomba) természetes formájában fehér tönkjével kapaszkodik a lombhullató fák törzseire, és az egyes gombák egymás fölötti egységekben, kagyló alakban nőnek. Ma már a csiperkéhez hasonlóan mesterséges körülmények között is termesztik – ez élvezeti értékén, valamint kedvező élettani hatásain szemernyit sem változtat.

Amellett, hogy fehérjében igen gazdag, szénhidrátban és kalóriákban igen szegény. További előnyös tulajdonsága, hogy a csiperkénél lényegesen könnyebben emészthető, ami annak köszönhető, hogy sejtfalai kevesebb kitint tartalmaznak. Mindemellett fehér kalapos rokonánál több, a szervezet számára nélkülözhetetlen úgynevezett esszenciális aminosavat is tartalmaz. Sőt, már 10 dkg laskagomba fedezi a 2000 Kcal étrend melletti folsavszükségletet, de számos B-vitamin is jelentős mennyiségben található benne. Fogyasztása hozzájárul a koleszterinszint csökkentéséhez, egyes kutatások immunerősítő tulajdonságairól, daganatok kialakulásának megelőzésében játszott hatékony szerepéről is beszámolnak. A laskagomba ásványianyag-tartalma is igen impozáns. Bőségesen található benne magnézium, kálium, foszfor, továbbá jól hasznosítható mennyiségben cink, bór és réz, valamint kevés szelén is.

Egyetlen dologra érdemes figyelni vásárlásnál: a frissességre! A kereskedelmi forgalomba kerülő példányok jórészt zsengék, ami azért is lényeges, mert a vaskos, túlérett laska nehezebben fő meg, igen apróra kell vagdosni, hogy élvezhető legyen – nem árt résen lenni, és világos, tetszetős laskákat választani.

Ha pedig már a konyhában van, csak meg kell szabadítani a szárrész nem kívánatos elemeitől, és máris feldolgozható. A zsenge laskát nem is szoktam késsel vagdosni, egyszerűen a kalapjánál fogva, a lemezei mentén szélesebb szalagokra tépkedem, úgy használom levesbe, mártásokhoz, hirtelen pirított fogásokhoz és persze salátához.

Ezúttal egy kevés szarvasgombaolajjal megbolondítva lett belőle kissé felturbózott, mesés svéd gombasaláta.

Svéd gombasaláta laskából - csipetnyi luxussal

Hozzávalók 4 személyre:
½ kg friss, zsenge laskagomba
½ l passzírozott paradicsom
1 db kisebb fej hagyma (pl. lilahagyma, salotta)
3 db napon szárított paradicsom
1+1 teáskanál olívaolaj
1 mokkáskanál szarvasgombaolaj
2 teáskanál vörösborecet
1 csapott teáskanál szárított oregánó
1 mokkáskanál szárított, őrölt kakukkfű
1 mokksákanál szárított, őrölt rozmaring
ízlés szerint: só, chili

Elkészítés: A gombákat megtisztítom, a szivacsos, vaskos szárrészeket eltávolítom. A gomba fehérjetartalmának döntő része a „kalapjában” koncentrálódik, ezért nem baj, ha a szárból csak kisebb rész kerül feldolgozásra. A gombákat hosszanti irányban nagyjából 1 cm széles szalagokra tépkedem.
A hagymát és a szárított paradicsomot finomra aprítom. Egy kisebb lábosban 1 teáskanál olívaolajon üvegesre dinsztelem a hagymát, hozzáadom a szárított paradicsomot, majd felöntöm a ½ l passzírozott paradicsommal – fűszerezem. Forralást követően hozzáadom a vörösborecetet, ha szükséges, igazítok a fűszerezésen. Botmixerrel sima szósszá dolgozom. Hűlni hagyom. Közben egy serpenyőben melegíteni kezdem az olívaolajat, rádobom a gombaszalagokat, enyhén sózom, 4-5 perc alatt megpirítom, meglocsolom a szarvasgombaolajjal. Ha kissé kihűlt, beleforgatom a paradicsommártásba.

Nagy előnye, hogy gyorsan elkészül, akár langyosan is fogyasztható friss vagy pirított kenyérrel, de az ízek néhány óra alatt még tökéletesebben összeérnek – hidegen egészen mesés!

Bár ez a fűszerekkel megbolondított variáció lényegesen cizelláltabb a ’80-as évek bisztrófogásánál, mégis idézi a kor hangulatát - így újratöltve mégis ínyenc salátává alakul.

Habliliom

Az obatzterrel Bajorországban éppúgy lehet találkozni, mint Ausztria vagy Svájc számos tartományában, de a nemzetközi nagy élelmiszer-áruházak kínálatának köszönhetően, csomagolt verzióban már idehaza is előfordul, persze ez utóbbi meg sem közelíti a saját gyártmányt. Megjelenését tekintve az obatzter igencsak hasonlít a mi körözöttünkre, mégis egészen más ízek kelnek benne életre. Pikáns, markáns és nagyon finom! A legfőbb hozzávalója a jó érett camembert, amit általában vajjal, pirospaprikával, némi köménnyel, számos helyen hagymával, esetenként sörrel vagy krémsajttal kevernek krémesre szülőhazájában.

Legalább annyi variációja létezik, mint nálunk a körözöttnek, és az sem meglepő, hogy ki-ki esküszik a sajátjára – sőt egyes vendéglátóegységek kifejezetten felhívják látogatóik figyelmét a náluk kapható, utánozhatatlan obatzterre. Aki még nem kóstolta, de barátja a körözöttnek és más szendvicskrémeknek, ideje, hogy tegyen egy próbát, nem fogja megbánni!

Az obatzter (ha hinni lehet a legendáknak) egy leleményes asszonynak köszönheti születését, aki a már igencsak érett sajtot keltette új életre fűszerekkel - krém formájában. Katharina Eisenreih az 1920-as években egy bajorországi városban élt. A hagyomány szerint először freisingi sörözőjében tálalta fel vendégei számára a mára igencsak közkedveltté vált finomságot. Az eredeti receptet illetően megoszlanak a vélemények, de valószínűsíthető, hogy Eisenreih asszony érett camembert-t keverhetett el vajjal, némi bajor sörrel, pirospaprikával, köménnyel, sóval, finomra vágott hagymával. Kínálta mindezt vélhetően a sör mellé, talán jóféle bajor rozscipóval.

Fűszeres, markáns kence az obatzter, amelyre igencsak jól csúszik a sör (meg a bor is vagy bármi más ital). Ma számos helyen rengeteg hagymával vagy snidlinggel kínálják, de találkoztam már olyan variációval is, amiben egyáltalán nem volt hagyma, zöldfűszer azonban annál inkább. A variációk száma szinte végtelen, a fűszerezést pedig érdemes a saját ízlésünk és a rendelkezésre álló alapanyagoknak megfelelően igazítani.

Az obatzter remek ötlet, ha akad a frizsider mélyén egy elfeledett camembert, ami igazán érett. Ez ugyanis a jó obatzter lelke – éretlen sajtból egyáltalán nem lesz olyan ízletes! 

A saját variációmban, egyre inkább a tavaszra hangolódva, a sárgarépa is helyet talált a krémes hozzávalók sorában, és kicsit könnyedebb is a krém, mivel nem csupán vajat, hanem némi tejfölt is adagoltam hozzá. Pillanatok alatt elkészül, frissen, de másnap is kitűnő. Ezt a krémet a legjobb sűrű rozskenyérrel fogyasztani, hogy az ízek tökéletes harmóniába kerüljenek. Persze akad, akinek a hagymától lesz autentikus, nyugodtan lehet adagolni hozzá, amennyi jólesik!

Tavaszváró obatzter

Hozzávalók 4 személyre:
20 dkg jó érett camembert
3 dkg puha vaj
1 evőkanál tejföl
1 teáskanál őrölt pirospaprika (nem csípős)
5 dkg finomra reszelt sárgarépa
1 mokkáskanál őrölt rozmaring
1 mokkáskanál őrölt kömény
só és bors ízlés szerint

Elkészítés: A camembert-t nagyobb kockákra vágtam, a vajat felkockáztam. A sárgarépát kislyukú reszelőn egészen finomra reszeltem. Mindent egy turmixgép poharába töltöttem, és krémesítettem.

Tálalásnál friss rozmaringgal, őrölt fűszerpaprikával kínáltam – természetesen rozskenyérrel.

Nem igényel különösebb ügyességet az elkészítése, pikáns, mégis friss ízekben gazdag krém. Reggelire, uzsonnára, bulikra is ideális. Remekül illik mellé a friss sárgarépa, hónapos retek, újhagyma, szezonban a zöldpaprika, paradicsom, uborka is.

Persze lehet koronázni lilahagyma-karikákkal is, de a pirospaprika a tetején szinte elengedhetetlen. A lényeg, hogy finom legyen!

Habliliom

A párizsi krém nem más, mint csokoládéból és tejszínből készült krém – ízesíthető akár jóféle alkohollal (pl. pálinkával, whiskyvel, konyakkal, borpárlattal), vaníliával, chilivel és még számos fűszerrel, hozzávalóval, fantáziánk szerint. Aki még nem kóstolta, feltétlenül az alapváltozattal kezdje! Kevés intenzívebb és finomabb csokoládétöltelék létezik ennél. Önállóan kanalazva igencsak intenzív, a csokoládérajongók álma. Felhasználható bonbonok töltésére vagy trüffel gömbölyítésére éppúgy, mint süteményekhez, sőt folyékony állapotban akár sütemények mellé öntetként is.

Ez a krém a 19. század végétől terjedt el Európa-szerte. A legendája szerint 1850-ben egy párizsi cukrászdában szinte véletlenül született – annak köszönhetően, hogy tej került az olvasztott csokoládéba. Persze egyáltalán nem biztos, hogy valóban egy cukrászinas hibája indította útjára ezt a csodás tölteléket, amit Emile Gerbeaud is számos bonbonhoz használt nem sokkal később pesti cukrászműhelyében.

Bárhogy is volt, a párizsi krém örök darab, és már egy kevéske is igazi boldogsággal tölti el a kóstolóját. Ezért aztán úgy gondoltam, ezúttal olyan apróságba komponálom, amelyben az intenzív csokoládétölteléket a hihetetlenül omlós, citromhéjjal ízesített keksz könnyű aromái hozzák egyensúlyba. Merthogy a legjobb falatokból is megárt a sok, és az ízek összhatása egy filigrán süteményben igencsak fontos tényező. Arról nem is szólva, hogy egy jó süteménynél mindig a minőség, nem pedig a mennyiség a döntő.

Párizsi krémet egyáltalán nem bonyolult készíteni. Néhány aprósággal azonban fokozható a siker! Kell hozzá először is legalább 60 %-os (de nem árt, ha 70 %-os) kakaótartalommal rendelkező csokoládé, aztán tejszín, rendes, legalább 30%-os zsírtartalmú habtejszín. Nem árt, ha kevés vanília-esszencia (vagy vaníliarúd kikapart magjai) is van kéznél. Más hozzávaló azonban alapesetben nem is szükségeltetik. Persze lehet még fokozni az élvezeteket: nagykorúaknak akár rummal, narancslikőrrel, cseresznyepálinkával is felturbózhatjuk a párizsi krémet. A lényeg, hogy a standard párizsi krémhez minden esetben 1 rész (pl. 10 dkg) csokoládéra 1 rész (pl. 1 dl) tejszínt érdemes számolni.

Párizsi krém (csokoládé ganache)

Hozzávalók:
10 dkg csokoládé felaprítva (min. 60 % kakaótartalommal)
1 dl habtejszín
½ mokkáskanál vanília-esszencia

Elkészítés: A tejszínt nyeles edénybe öntöm. Egy lábosban vizet forralok, és ezen forrásig hevítem a tejszínt. Ekkor hozzáadom a vanília-esszenciát és a felaprított csokoládét. A tűzhelyről levéve addig kevergetem, amíg be nem sűrűsödik. Fényes, sűrű csokoládékrém az eredmény, amely hűtés hatására tovább sűrűsödik. 

Ha sütemények vagy bonbonok töltelékeként, esetleg trüffel készítéséhez használjuk, szobahőmérsékleten érdemes tökéletesen lehűteni, majd rövid ideig hűtőszekrényben várakoztatni. Ha kellően megszilárdult, akár kézzel, akár csillagcsőrös habzsákba töltve is remekül formázható, megőrzi formáját, torták díszítésére is tökéletesen alkalmas. Érdemes hűtőszekrényben tárolni, és mindig frissen készíteni.

Ha nagyobb mennyiségű tejszínnel készítjük, megőrzi folyékony állagát, csokoládéöntetként is jól bevált.

Ritkán lesz belőle főszereplő a konyhában, bár egy jó hagymaleves szinte minden időben is jólesik. A fűszerekkel puhára párolt hagyma azonban mesés töltelék is – akár egy könnyű, ropogós leveles tésztába foglalva, kis rafinériával elegyítve.

A szokásos heti piacozás után gyors és kiadós harapnivalót szerettem volna tálalni. Vöröshagymából nagyobb készlet halmozódott fel, remek füstölt gomolyát is kaptam, így hát arra gondoltam, alapvetően a kettő kombinációjából könnyedén varázsolnék valami finomat.

Leveles tészta mindig lapul a hűtőszekrényben, így aztán kombinálni kezdtem a készletet, az ízeket, és némi tavaszváró hangulatot is becsempészve a készülő finomságba egy csokor újhagymát, friss petrezselyemzöldet is csoportosítottam az alapokhoz.

Hagymás lepényt, hagymatortát sokfélét lehet készíteni – akkor lesz igazán zamatos, ha az egyenletesen vékonyra szeletelt hagyma, sőt ezúttal kétféle hagyma szinte krémesen puhán kerül a töltelékbe. Megőrizve karakteres ízét kissé karamellizálódik, de só és bors is társul hozzá, hogy az ízek egyensúlyba kerüljenek.

A zöldfűszerek, valamint a sajt és tojás adnak franciás karaktert a kész tortának. Főként tőlünk dél-nyugatra eső vidékeken egykor a sós pitéket, tortákat saját tésztájukból formált rácsokkal, mintákkal szépen díszítették, ezzel különböztetve meg édes tölteléket rejtő társaiktól. A dekorálás ezen formája csupán néhány perc pluszmunkát, ám annál több szórakozást jelent, érdemes rászánni azt a kis időt. Így hát a lelógó tésztarészekből kis levélformával csinos darabokat szúrtam ki, éles kés segítségével megmintáztam, amelynek köszönhetően a tészta nem púposodott fel, és az aranysárgára sült tortát szegélyező kis levelek igazán csábítóvá tették az egyszerű, de rendkívül ízletes hagymatortát.

Francia hagymatorta

Hozzávalók (26 cm átmérőjű, kerek sütőformához):
1 csomag friss leveles tészta (275 gr)
50 dkg vöröshagyma
1 csokor újhagyma
3 db közepes méretű tojás
10 dkg füstölt gomolyasajt (bármilyen jól reszelhető sajttal helyettesíthető)
1,5 dl tejföl
1 csokor friss petrezselyemzöld
1,5 - 2 dl zöldségleves
1 teáskanál cukor
2 dkg vaj
1 teáskanál olívaolaj
1 teáskanál szárított kakukkfű
1 teáskanál szárított rozmaring,
só és bors ízlés szerint    

Elkészítés: A vöröshagymát tisztítás után félbevágtam, 3-4 mm-esre szeleteltem. Az újhagymát ½ cm vastagra karikáztam. Egy nagyobb serpenyőben felhevítettem a vajat és az olajat, megszórtam a cukorral, kissé karamellizáltam, majd rádobtam a hagymákat. Állandó kevergetés mellett pirítani kezdtem, mikor kissé összeesett, felöntöttem a leves felével, enyhén sóztam, teáskanál szárított kakukkfűvel, rozmaringgal, sóval, borssal fűszereztem. Lassú tűzön pároltam, a levessel folyamatosan felöntöttem. Kb. 12-15 perc elteltével krémesen puhára párolódott. Hűlni hagytam.

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A leveles tésztát kissé kinyújtottam, egy nagy kerek kerámiaforma aljára sütőpapírt tettem, kibéleltem a tésztával, a lelógó széleket körben levágtam. Egy újabb réteg sütőpapírt borítottam a tésztára, majd sütőbabot szórtam rá – így meg lehet akadályozni, hogy a tészta sütés közben felemelkedjen. 10-12 percre betettem a sütőbe.
Közben a tojásokat a tejföllel elkevertem, sóztam, borsoztam. A petrezselyemzöldet finomra aprítottam, a sajtot lereszeltem, a tojásos keverékhez adtam.
A levágott tésztarészekből kis levélformákat szúrtam ki, késsel erezetet rajzoltam rájuk. Az elősütött tésztára halmoztam a párolt, fűszeres hagymát, majd a tojásos-sajtos keveréket. 1 tojást kissé felvertem, a levélformákat vékonyan megkentem, a torta tetejére rakosgattam.
35-40 percre visszatettem a 175 fokra mérsékelt sütőbe, és aranyszínűre sütöttem.

Kissé hűlni hagytam, melegen tálaltam, de hidegen is nagyon finom. Egy pohár fehérborral pedig egyszerűen pompás!

Habliliom