Mostanság, hogy nem is repkednek, inkább száguldoznak a mínuszok, ki ne vágyna finom, testet-lelket átmelegítő levesekre? Az sem árt, ha selymesen krémes, aromás, egyszerűen elkészíthető és még különleges, sőt egészséges is.

A csicsóka vagy elegáns nevén jeruzsálemi articsóka remek alapanyag. Nem csupán azért, mert nyersen, sütve, főve egyaránt igen ízletes, de tele van a szervezetre igen jótékony hatást gyakorló összetevőkkel.

A története, neve is kalandos. Nehéz lenne még egy élelmiszernövényre bukkanni, ami annyi félreértés, félrehallás következtében oly sok néven lenne ismeretes, mint az Észak- és Közép-Amerikában őshonos Helianthus tuberosus.

Angolszász nyelvterületen és számos újlatin nyelvben is topinamburként vagy jeruzsálemi articsókaként ismert, de sok termőterületén elterjedt a kanadai burgonya, földi alma, földi articsóka, indiángyökér, indiánkrumpli, napgyökér, földi napraforgó, földi szarvasgomba és még számos egyéb, nálunk pedig a csicsóka, sőt a csókapityóka név is.

Az igencsak szórakoztató névtörténettel rendelkező, alapvetően igénytelen, bármely földben megtermő gyógyhatású növényt talán a mexikói indiánok ismerték és fogyasztották először.

Az 1600-as évek elején már kanadai francia bevándorlók küldtek néhányat az éhínség leküzdésére az Európában ekkor még ismeretlen gumóból a kontinensre. 1612 táján Párizsba és ezzel nagyjából egy időben Rómába is jutott belőle. Franciaországban meglehetősen homályos okokból az indiánkrumplit brazíliai indián eredetűnek vélték, és topinamburnak nevezték el az indián „tipinambas” (tipinambai származású) alapján. Ez az elnevezés a Tupinambá brazíliai indián népcsoportra utal, akiktől feltételezhetően eredeztették. (Hogy miért? Máig nem világos.) A népcsoport tagjai tupi nyelven beszéltek. (Csak a vicc kedvéért: szinte kínálkozik némi szóetimológiai játszadozás, hisz Ausztriában és Németországban a csicsóka máig kedvelt rövid elnevezése a Topi.)

A másik termékeny félreértés a római Palatinus-dombhoz kötődik. Az ókori Róma eredetmítoszának színhelyét számos emberöltővel később Tiberius császár egykori palotájának területeként is emlegették. Ezt töltette fel termőfölddel Alessandro Farnese bíboros, létrehozva ezzel a 16. század közepén Európa első botanikus kertjét, a ma is látogatható Farnese-kertet. Számos kultúrnövény innen terjedt el aztán Európa-szerte. A 17. században itt dolgozó kertészek a Helianthus tuberosust girasole articioccónak, vagyis napraforgó-articsókának nevezték, talán egyszerre utalva növénytani és ízbéli rokonaira. Angolszász területeken ez az elnevezés aztán némi torzulás és alapos félrehallás következtében jeruzsálemi articsókaként (Jerusalem Artichoke) terjedt el, jóllehet sem Jeruzsálemhez, sem az articsókához nincs köze.

A 17-től a 19. századig Európa-szerte fontos táplálék volt, bár a 18. századtól egyre jobban kezdte kiszorítani a burgonya – nyilván nagyobb tápértéke és egyszerűbb feldolgozhatósága miatt. Számos igen előnyös tulajdonsága miatt a máig termesztik Európában éppúgy, mint Észak-Amerikában vagy Ausztráliában. 

Miért is jó csicsókát falatozni? Először is nagyon ízletes, és valóban az articsókára emlékeztető ízekkel rendelkezik. Másodszor: nagyon egészséges, ráadásul kalóriákban sem túl gazdag.

Praktikusan: kb. 6-szor nagyobb a rosttartalma, mint a burgonyáé, összetételének köszönhetően csökkenti a szénhidrátok felszívódását, nem puffaszt, viszont elősegíti az emésztést, kevés keményítő van benne.

Növénytanilag a fészkesvirágzatúak családjába tartozik, közeli rokona a napraforgó, de élénksárga virágai jóval kisebbek.

A göcsörtös (megjelenésében a gyömbérre emlékeztető), gyökéren elhelyezkedő „gumók” fogyaszthatók. Ezek valójában megvastagodott szárképződmények. Színük a sötét rózsaszínestől a halvány sárgáig sokfélék lehetnek, de a héj alatt mindig fehér. Mivel könnyen oxidálódik, hámozást követően érdemes hideg vízben tartani, amíg a teljes mennyiséggel nem végez az ember - így megelőzhető az elszíneződés.

Jó hír a tudatos táplálkozás hívei számára: mivel alacsonyabb keményítő- és magasabb szénhidráttartalommal rendelkezik, mint a krumpli, az egyik legnagyobb inulintartalmú növény. Ez lényegében olyan összetett cukrot jelent, ami a szervezetben szinte teljességgel fruktózzá alakul (előnye, hogy lassabban kerül a véráramba, mint a szőlőcukor). Cukorbetegek is fogyaszthatják, természetesen az összes szénhidráttartalom figyelembe vételével.  Továbbá ásványi anyagokban és vitaminokban, rostokban is sokkal gazdagabb a burgonyánál.

Piacon, zöldségesnél olyan példányokat érdemes válogatni, amik kevésbé göcsörtösek, hogy könnyebb legyen tisztítani.

Az aromás levest ezúttal a tálalásnál tökmagolajból rajzolt téli sportot űző figurával tettem érdekesebbé (nem lett művészi rajz, de legalább vidám), ezt persze ki-ki kedve szerint változtathatja.

Selymes krémleves jeruzsálemi articsókával, tökmagolajjal, friss citromlével

Hozzávalók 4 személyre:

30 dkg csicsóka (jeruzsálemi articsóka) 

20 dkg sárga héjú burgonya

1 kis fej hagyma

1 evőkanál olívaolaj

8-9 dl zöldségalaplé vagy zöldségleves

1 dl tej

1 evőkanál minőségi tökmagolaj + egy kevés a tálaláshoz

½ citrom frissen préselt leve

1 teáskanál szárított, porrá őrölt rozmaring

frissen őrölt fehérbors, tengeri só – ízlés szerint

Elkészítés:

A csicsókát és a burgonyát meghámoztam, apróra kockáztam. A hagymát egészen finomra aprítottam. Egy 2 l-es fazékban olajon üvegesre pirítottam a hagymát, majd hozzáadtam a krumplit és a csicsókát, annyi levessel öntöttem fel, amennyi ellepte. Fedő alatt puhára főztem. A tejet csak ekkor adtam hozzá a fűszerekkel együtt. Egyet forraltam rajta. Félrehúztam a tűzről, belekanalaztam a tökmagolajat, valamint a citromlevet. Botmixerrel pürésítettem. Így nem sérül sem a tökmagolaj, sem a citrom értékes összetétele. Némi tökmagolajjal dekorálva tálaltam.

Vitaminos, aromás, igazán melegítő leves.

Habliliom