Egyszerű alapanyagokból kis rafinériával különlegesen ízletes főzeléket lehet varázsolni az asztalra. A főzeléket sokféleképpen lehet készíteni, kinek-kinek megvannak a maga jó és rossz élményei vele kapcsolatban. Ha a fűszerezés és a tálalás egyaránt ínycsiklandó, egészen biztos, hogy még azok is kedvet kapnak hozzá, akik kevésbé rajongói a műfajnak!
Jóllehet a főzelék sokkal több figyelmet érdemelne az étlapokon és a konyhákban, mint amekkora irányul rá, azt senki nem vitatja, hogy a hazai étkezési szokásokhoz nagyon is hozzátartozik. Azt is lehetne mondani, hogy valódi hungarikum, mégis sok-sok év alatt annyiszor keveredett rossz hírbe a rémes menzai előfordulásai okán, hogy sokan úgy vélik, nem valami trendi dolog főzeléket főzni. Pedig ha jól belegondolunk, főzeléket szinte bármilyen zöldségféléből gyorsan és igencsak költséghatékonyan lehet készíteni, ráadásul itt sem kell ragaszkodni nagyanyáink vastag rántással készült, mérsékelten ízesített megoldásaihoz, amelyeket kizárólag a feltét miatt kanalaztak be sokan gyerekkorukban.
Igenis lehet nagyon izgalmas, ha tetszik, trendi fogás a főzelék. Érdemes újra meg újra felfedezve átformálni, egyesítve az egészséges és változatos étrendi kívánalmakat. Ha például az ember szakít a zöldségfélék óriásira darabolásával, és apróra kockázza a hozzávalókat, nem egyszerűen kívánatosabb lesz a végeredmény, de gyorsabban el is készül a fogás.
A mindig kéznél lévő burgonyából, némi szárzeller hozzáadásával készítettem ezúttal igencsak ízletes főzeléket. Mindkettőt nagyjából 1 cm-esre kockáztam, és ügyeltem arra, hogy megfelelő állagúak legyenek – olyan remek párost alkot ez a két zöldségféle, hogy valósággal új életre keltek. A zeller aromái tökéletesen harmonizálnak a burgonyával, de túlzásba esni persze itt sem érdemes. Nem akartam felesleges sűrítőanyagot hozzáadni a főzelékemhez, hisz a puhára főtt zöldségek tökéletesen pürésíthetők, és kellően besűrítik a főzeléket.
A fűszerezésnek köszönhetően feltétet sem igényel feltétlenül – aki persze szeretné, nyugodtan kínálhat hozzá bármit. Hétköznapra, hétvégére, ebédre vagy vacsorára egyaránt tökéletes!
Burgonyafőzelék magával sűrítve
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg nem szétfövő burgonya 3-4 szál szárzeller 1 fej közepes méretű vöröshagyma ¾ l zöldségleves vagy alaplé 2 dl zsírszegény tejföl 2-3 kisebb babérlevél 1 mokkáskanál őrölt pirospaprika 1 mokkáskanál őrölt füstölt paprika 1 teáskanál őrölt, szárított rozmaring 1 evőkanál szárított petrezselyemzöld vagy 1 csokor friss, finomra vágva 1 teáskanál olívaolaj só ízlés szerint
Elkészítés: A hagymát egészen finomra kockáztam. A burgonyát és a zellert tisztítást követően egyaránt 1 cm-esre daraboltam. Az olívaolajon üvegesre dinszteltem a hagymát, hozzáadtam a kétféle paprikát, a babérlevelet, majd a burgonyakockákat, és felöntöttem a zöldséglevessel. Fedő alatt félpuhára pároltam a burgonyát, ekkor adtam hozzá a zellert, fűszereztem a rozmaringgal és a petrezselyemmel. Amikor a zöldségek megpuhultak, 2 rendes merőkanálnyi mennyiséget kivettem belőle, és a tejföllel együtt botmixer segítségével pürésítettem. Ezt a pürét kanalaztam vissza a fazék tartalmához, és csupán egyet forraltam rajta. Petrezselyemzölddel meghintve, pirospaprikával megszórva, kevés tejföllel tálaltam.
Könnyű, kellemesen fűszerezett fogás – nincsenek tolakodó ízek, az összhatás mégis nagyon harmonikus.
A krémlevesek ünnepnapokon, hétvégéken és hétköznapokon egyaránt jólesnek. Téli hidegben pedig valóságos energetizáló hatásuk van: forrón vagy melegen gyorsan feledtetik a zord időjárást.
A gombakrémleves egyike a legnépszerűbb krémleveseknek, se szeri se száma a receptjeinek. Ki sűrűbben, ki kevésbé sűrűn szereti, ki több, ki kevesebb fűszerrel gazdagítja.
A minap hosszú sor alakult a közért pénztáránál, épp a levesporokat kínáló polc mellett ácsorogtam, és hogy gyorsabban teljenek az ilyenkor persze óráknak tűnő percek, levettem egy igen csábító képpel ellátott zacskót a polcról, hogy megnézzem, mégis mit tartalmaz. Az idejére sem emlékszem, amikor utoljára zacskós levest készítettem, de a gombakrémlevest hirdető csomagolás tartalmának végigolvasása után nem is tartom valószínűnek, hogy erre adnám a fejemet. A rengeteg adalékanyag, ízfokozó, sűrítőanyag mellett rendkívül alacsony százalékban azért persze szárított gomba is rejlett az alapanyagok között – mindez aránytalanul magas fogyasztói áron.
Persze alakulhatnak úgy a dolgok, hogy a zacskós leves is helyet kap a konyhákban, de nem sokkal több időráfordítással, mindenféle ízfokozó és adalékanyag, sőt még liszt vagy keményítő hozzáadását mellőzve is olyan csodás leveseket lehet főzni otthon, hogy ügyesen vásárolva a zacskó árának kb. a feléből kihozható egy egész család számára elegendő egészséges és nagyon ízletes krémleves.
Télen az ember valahogy jobban vonzódik a sűrűbb, fűszeresebb fogásokhoz, de ez elérhető zöldségfélékkel is, amik kitűnő rostforrásnak, vitamin- és ásványianyag-kiegészítésnek is bizonyulnak az amúgy is rendszerint igencsak stresszes életvitel mellett.
Friss barna csiperkét a piacon vettem, hozzá szárzellert, krumplit szintén. Fűszerek mindig akadnak a polcon, a többi már csak aprítás és főzés kérdése.
Ha az ember a hagyma mellett a zöldségek egy részét is kissé lepirítja, egészen különleges aromákkal gazdagodik a leves. A burgonya keményítőtartalma, a zeller rostjai, valamint a hagyma bőségesen elegendők a sűrítéshez – a fő alapanyagról, a gombáról nem is szólva!
Igaz, hogy a gombakrémleves nem tartozik a legfotogénebb ételek közé, de ettől függetlenül nagyon finom.
Gombakrémleves finom fűszerekkel
Hozzávalók: 1 db kisebb fej hagyma (vagy egy nagyobb fele) 1-2 db sárga héjú burgonya (kb. 15 dkg) 2 szál szárzeller 30 dkg friss gomba (persze többféléből még ízletesebb) 1 evőkanál olívaolaj 1 dkg vaj 1 l zöldségleves 1 dl tej 1 teáskanál füstölt paprika 1 teáskanál őrölt rozmaring 1 teáskanál őrölt kakukkfű 1 teáskanál őrölt, szárított petrezselyem (frissel még finomabb) 1 teáskanál citromlé kevés cayenne-i bors só
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítottam, a burgonyát meghámoztam, kis kockákra aprítottam. A szárzeller külső, szálkás részét eltávolítottam, hosszában félbevágtam, majd felkarikáztam. A hagymát egészen finomra kockáztam. A gombákat vaskosabbra szeleteltem. Az olajat és a vajat felhevítettem, majd rádobtam a hagymát. Üvegesre dinszteltem, hozzáadtam a burgonyát és a zellert. Néhány percig pirítottam, majd felöntöttem a leves negyedével. Fedő alatt pároltam tovább.
A félpuha zöldségeket 4-5 perc elteltével felöntöttem a maradék leves felével, majd hozzáadtam a fűszereket, és ekkor adtam hozzá a gombát. Mikor egyet forrt, felöntöttem a leves utolsó részével, valamint hozzáadtam a tejet. A következő forrás után félrehúztam a tűzhelyről, belekanalaztam a citromlevet, és botmixerrel pürésítettem.
Azon forrón kínáltam. Ebben a levesben az az egyik legnagyszerűbb, hogy az ízei összetettek, mégsem tolakodók – a füstös ízt a paprikának, a kissé csípőset a cayenne-i borsnak köszönheti. Bármikor jólesik!
Ha az aprósütemények egyik nagy favoritját, ugyanakkor a legnépszerűbbek egyikét kellene megnevezni, nagy valószínűséggel a linzerkarikára esne a választás. Újraértelmezve, ünnepi díszbe öltöztetve, garantáltan sikert arat!
A linzerkarika nem hiányozhat a repertoárból, legyen szó bármilyen alkalomról. Sokan őriznek régi, jól bevált recepteket, mások inkább a kísérletezés hívei.
Egy-egy családon belül is sokszor előfordul, hogy más-más recept vagy módszer szerint készül. Van, aki arra esküszik, hogy a tésztába feltétlenül kever némi őrölt diót vagy mandulát, mások számára elképzelhetetlen a linzerkarika házi baracklekvár nélkül, de még arról is megoszlanak a vélemények, hogy a jó linzerkarika apróbb vagy nagyobb átmérőjű legyen-e. Persze a sor hosszan folytatható lenne. Nálunk is megvan a linzerkarika hagyománya, én valahogy mégis szeretek a szokásokon időről időre változtatni.
Ezt az alapvetően omlós tésztából készült, valamilyen jóféle lekvárral egymáshoz illesztett csodás aprósüteményt ugyanis valódi ünnepi díszbe is lehet borítani. Ezúttal (kis túlzással), igazi téli álomkivitelben készült. Színes, illatos és persze a „nem lehet abbahagyni” típusú aprósütemények széles táborát gazdagítja. A tésztába nem került sem dió, sem mogyoró, viszont egy kevés cseresznyepálinka garantálja a ropogós állagot. A tetejére pedig sótlan, aprított pisztáciából és kandírozott cseresznyéből került fel a korona.
A pisztácia nem olcsó mulatság, de ma már kis mennyiségben is lehet belőle vásárolni, és egyre több helyen kínálják a sótlan, pirított változatot. A linzerkarikák egy porciójához, ami 30 darabot foglal magában, mindössze 2-3 dkg-nyira van szükség. A látvány és az ízek azonban a bőségről és ízgazdagságról árulkodnak. Az összeillesztéshez a nyáron gondosan befőzött sárgabaracklekváromból kanalaztam mindegyikbe. Az elkészítésénél csupán a díszítés igényel némi türelmet, de megéri a fáradozást. Ráadásul készítés közben az ember kicsit úgy érzi magát, mintha apró ékszereket varázsolna a tányérra!
Egy jól ismert klasszikus új köntösbe öltöztetése mindig jó mulatság – ráadásul egészen különleges süteményt eredményez.
Pisztáciás-cseresznyés linzerkarika
Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg süteményliszt + egy kevés a nyújtáshoz 12 dkg hideg vaj 6 dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor 1 db közepes méretű tojás 1 evőkanál cseresznyepálinka 1 csipet só A díszítéshez: 10 dkg átszitált porcukor 2-3 evőkanál citromlé 2-3 dkg sótlan pisztácia 5 dkg kandírozott cseresznye A töltelékhez: 4-5 evőkanál házi sárgabaracklekvár
Elkészítés: A tésztához a lisztet tálba szitálom, hozzáadom a cukrot, a vaníliás cukrot, valamint a csipet sót, alaposan átkeverem. A hideg vajat nagylyukú reszelőn hozzáreszelem, az egészet gyors mozdulatokkal elmorzsolom. A tojást a pálinkával kis tálban elkeverem, majd hozzáadom a lisztes-vajad morzsához, és szintén gyors mozdulatokkal tésztává gyúrom. Nem kell sokat gyúrni, de fontos, hogy egyenletes legyen a tészta. Ha megvagyok, azonnal frissen tartó fóliába csomagolom, és ½ órára beteszem a hűtőszekrénybe. Amíg a tészta pihen, a pisztáciát megszabadítom a héjától, éles késsel gorombára vagdosom. A kandírozott cseresznyét szintén felaprítom, nagyjából 3-4 mm-es darabokra. 2 gáztepsit sütőpapírral borítok, a sütőt 170 fokra előmelegítem A tésztát lisztezett felületen 2-3 mm vékonyságúra nyújtom, és 4 cm átmérőjű kerek teli és lyukas kiszúró formával annyit szaggatok belőle, amennyit csak lehetséges – a maradék tésztát ismét összegyúrom, nyújtom, szaggatom. Fontos, hogy pontosan annyi kerek, mint amennyi lyukas közepű korong kerüljön az előzetesen sütőpapírral porított tepsire! Nekem ebből a mennyiségből 30-30 korongom kerekedett.
A tepsik tartalmát nagyjából 12-15 perc alatt világos-ropogósra sütöttem. A sütési idő a különböző teljesítményű sütőkben eltérő lehet, a lényeg, hogy ne égjen oda! A kis korongokat és karikákat rácsra helyeztem. Amíg hűltek, az átszitált 10 dkg porcukrot sűrű krémmé kevertem a citromlével. Minden lyukas közepű karikát megkentem a mázzal, majd szórtam rájuk a pisztáciából és a cseresznyéből is bőségesen. Óvatosan visszahelyeztem a rácsra, és hagytam megszilárdulni. Nagyjából 10 perc alatt megköt annyira a máz, hogy már nem csúszkálnak a pisztácia- és cseresznyedarabok.
A díszítés nélküli korongok közepére egy-egy mokkáskanál házi sárgabaracklekvárt kanalaztam, és mindegyikre helyeztem egyet a lyukas karikából.
Frissen ropogós, másnapra kissé megpuhul. Jól záródó dobozban nyugodtan tárolható akár egy hétig is.
A pozsonyi kifli legalább annyira hozzátartozik a magyarországi sütemények hagyományához, mint mondjuk a rétes, a palacsinta vagy a zserbó. Szeretjük ünnepek idején, szeretjük hétvégén vagy hétköznap kávé, tea mellé, de akár reggelire, tízóraira is. Nem is kell feltétlenül mindig ugyanúgy készíteni, szórakoztató és izgalmas, ha a tölteléket időről időre variálja az ember!
A pozsonyi kiflit sokan igazi hungarikumként tartják számon, pedig ez a nagy népszerűségnek örvendő, omlós kelt tésztából készült finomság is az egykori Osztrák-Magyar Monarchia sokféle termékeny hagyományt ötvöző öröksége
Azt senki sem vitatja, hogy a kifli a 17. századból származó bécsi találmány. A hagyomány úgy tartja, hogy a törökök által sikertelenül ostromolt császárváros egyik lelkes (és nyilvánvalóan igencsak tudatos) pékmestere, bizonyos Herr Wendler ötlete volt, hogy az Oszmán Birodalom jelképét (nem mellesleg a sikertelen bécsi ostrom után a török harcosok által a városfalon kívül épült egyik templom csúcsára kitűzött, majd a helyiek által eltávolított félholdat) mintegy kárpótlásul szó szerint a helyiek kezébe-szájába adja. Méghozzá nem is akárhogyan, hanem péksüteménnyé formálva. Hisz nyilvánvalóan a török harcok alatt rengeteget éheztek, nélkülöztek a város lakói. A német Gipfelszó, amelyből a mi kifli szavunk is ered, szó szerint csúcsot jelent – eredetileg tehát mindenki tudta, hogy egyértelmű utalás ez az ominózus templomcsúcsra (ilyen értelemben tehát kifejezetten politikai üzenetet is hordozott). Az új péksütemény lényegében egy öntudatos bécsi polgár véleménynyilvánításának megtestesülése – már ha hinni lehet a fennmaradt történeteknek.
A monarchia fennállása alatt igencsak nagy volt a vándorlás, keveredés az egyes országok népei között. Számos osztrák, cseh, szlovák és magyar péklegény, szakács fordult meg a birodalom különböző területein, sőt még azokon is túl. Hozták magukkal tudományukat, megtanultak újabb recepteket, fortélyokat, megismertek vagy épp meghonosítottak eljárásokat, gazdagították nem csupán saját repertoárjukat, de az adott ország vagy város, falu, régió hagyományait is. Aztán vagy hazatértek szülőföldjükre, vagy letelepedtek valamely más vidéken, és egy idő után már hozzájuk jártak tanulni az ifjabb kollégák.
Így aztán már végképp nehéz lenne állást foglalni, hogy az első pozsonyi kiflit, amelynek eredetét illetően a 2010-es évek elején is komoly vita folyt az érintett tagállamok között az Európai Unióban, vajon pozsonyi, budai, pesti vagy bécsi illetőségű (esetleg egészen máshonnan érkezett?) pék- illetve cukrászmester sütötte-e? Az biztos, hogy a mai Ausztriában, Magyarországon és Szlovákiában egyaránt szép hagyomány és nem kis megbecsülés, rajongás övezi a pozsonyi kiflit. Sőt, a magyar gasztronómia meghatározó alakja, Magyar Elek, az Ínyesmester állítólag - ha csak tehette - annak a Wendler családnak a 20. században, Pozsonyban működő leszármazottjától hozatta a kor legjobb pozsonyi kiflijét, amely család 16. századi elődjének nevéhez az első kifli köthető.
Hogy a pozsonyi kifli históriája még tovább tekerhető legyen, nem szabad elfelejteni, hogy a kifli vagy patkó alakon túl a sütemény előzményének vagy épp vele nagyjából egy időben született testvérének más is tekinthető. Nagy valószínűséggel ugyanis német pékmesterektől származhat a patkó alakú, töltött sütemény receptúrája, amely Beugel (minden bizonnyal a hajlítani jelentésű baugen szóból) néven vált ismertté – ez lett aztán nálunk a bejgli. Ezen a ponton pedig lassan már a teljes, széles értelemben vett közép-európai régió süteménymorzsáinak nyomai felfedezhetők egyetlen finomságba sűrítve. Arról nem is szólva, hogy joggal merül fel a kérdés: vajon a bejgli (amit sokáig nem rúdban, hanem nagy patkóvá hajlítva sütöttek), vagy annak kicsinyített, patkó alakú változata a pozsonyi…
Nehéz elképzelni, hogy ezek a mákkal, illetve dióval töltött, eredetileg karácsony táján készített finomságok a 18-19. századnál korábban keletkezhettek volna, bármit is tartson róluk a legendárium (olykor ugyanis a 16. századra vezetik vissza a pozsonyi kifli születéstörténetét). Olyan történet is fennmaradt, miszerint egy derék pozsonyi pék, akinek nevét nem őrizte meg a hálátlan utókor, valamikor a 19. században a pozsonyi gyerekek Mikulás-napi megörvendeztetésére készítette az édes töltelékkel sült finomságot, a bejgli kicsinyített másaként. Így történt vagy nem? Ma már kideríthetetlen. Ez a szép történetté kanyarított gesztus persze feltételezi, hogy bejglit már korábban is sütöttek errefelé, ami persze könnyen elképzelhető. Már csak azért is, mert történetileg általában az egyszerűbb módszer szerint, nagyobb méretben sült tésztákat követik a valamivel cizelláltabb változatok.
A pozsonyi kifli, amit Ausztriában Pressburger Kipferl, Szlovákiában Bratislavský rook néven ismernek (nem mellesleg szlovák kezdeményezésre ez utóbbi néven került be az Európai Unió eredet-megjelöléssel illethető termékei közé 2012-ben), Németországban már a bécsi kávéházak jellegzetes kávé mellé kínált Mohnbeugel (ha mákosról van szó), illetve Nussbeugel (ha diótöltelék gazdagítja) elnevezésű finomságaként vert gyökeret.
Szép lassan pedig a pozsonyi kifli függetlenítette magát a karácsonyi ünnepkörtől, és szezontól függetlenül sütik számtalan receptúra szerint. Mindezen mit sem változtat, hogy precíz leírások megkülönböztetik a mákos pozsonyi kifli patkó alakját a diós változat C betűt formáló alakjától.
No de a hagyományok és leírások épp azért is szórakoztatók, hogy mindig elevenek maradjanak azáltal is, hogy változtatunk rajtuk! Márpedig a jó pozsonyi kifli (ami Magyarországon a 20. század első harmadától kezdett elterjedni a cukrászdákban, pékségekben éppúgy, mint a polgári konyhákban) sokféle finomsággal tölthető a dión és a mákon túl is! Azt nem is érdemes firtatni, hogy mondjuk a gesztenyés pozsonyi kifli alakját miként határoznák meg a precíz cukrászati tankönyvek… Sőt a tésztája is sokféle módszer szerint készíthető: lehet az alapja hagyományos bejglitészta, de lehet annál könnyebb, kevesebb zsiradékot tartalmazó élesztős omlós tészta is.
Nálam ezúttal is a könnyedebb változat sült ki. A tölteléket pedig cseresznyepálinkával átitatott, aszalt amerikai tőzegáfonyával (vagyis vörös áfonyával), valamint mandulával készítettem.
Igazi békebeli monarchikus sütemény ez is, akárcsak a Sacher-torta, a zserbó vagy épp a Kossuth-kifli. Olyan, amit nem lehet megunni, mindig érdemes újragondolni, elkészíteni, variálni. Minden falatja valamiképp magában hordozza a régió történeteit, hagyományait – mindezek legjobb értelmében.
Pozsonyi kifli mandulával és vörös áfonyával
Hozzávalók 9-10 db 8-10 cm hosszú kiflihez: A tésztához: 25 dkg liszt + egy kevés rétesliszt a nyújtáshoz 5 dkg porcukor 2 dkg friss élesztő 1 dl langyos tej 10 dkg puha vaj 1 db tojás sárgája 1 nagy csipet só A töltelékhez: 20 dkg őrölt mandula 5 dkg barna nádcukor 1 dl víz 5 dkg aszalt vörös áfonya 1 csapott evőkanál zsemlemorzsa ½ mokkáskanál mandulakivonat (el is maradhat) 2 cl cseresznyepálinka A kiflik kenéséhez: 1 tojásfehérje
Elkészítés: A vörös áfonyát meglocsolom 2 cl víz és 2 cl cseresznyepálinka keverékével. A lisztet tálba szitálom, hozzáadom a porcukrot, amiből egy mokkáskanálnyit lecsípek, valamint a sót. A tejet meglangyosítom (40 foknál ne legyen melegebb), belekeverem a mokkáskanálnyi cukrot, és belemorzsolom a friss élesztőt. A vajat apró kockákra vágva a lisztes keverékhez adom, és a konyhai robotgép dagasztóbetétjével morzsa állagúra keverem. Ezt követően a lisztes keverékhez adom a tojássárgáját, majd a már felfutott élesztőt a tejjel együtt. Legalább 5-7 percig dagasztom a géppel. Akkor készült el a tészta, ha szép fényes a felülete, és leválik az edény faláról. A tésztát tapadásmentes edénybe helyezem, és 30 percre beküldöm a hűtőszekrénybe.
Közben elkészítem a tölteléket. 5 dkg barna nádcukrot 1 dl vízzel felforralok, gyakorlatilag szirupot készítek. Leveszem a tűzről. Ehhez adom az őrölt mandulát, a mandulakivonatot, valamint a szépen megpuhult áfonyát a pálinkás vízzel együtt. Az egészet elkeverem, és először csak kevesebb zsemlemorzsát adok hozzá, mert sok múlik a mandulaőrlemény szárazságán, és nem biztos, hogy szükség lesz a teljes mennyiségre. Néhány percre állni hagyom, majd keverés után, ha szükséges, hozzáadom a maradék zsemlemorzsát is. Közepes keménységű, jól formázható, de semmiképp sem folyékony töltelék elérése a cél. Közben kiveszem a hűtőszekrényből a tésztát. Lisztezett felületen 9-10 azonos nagyságú darabra vágom. Mindegyikből kis gombócot formálok, majd szépen egyesével oválisra nyújtom őket. Nagyjából 12 cm hosszú és 6 cm széles tésztákkal dolgozom. A hosszanti, hozzám közelebb eső szélére bő 1 evőkanálnyi tölteléket kanalazok, majd feltekerem. Patkó alakúra hajlítom, a végeit összecsippentem. Egy nagy gáztepsit sütőpapírral borítok, erre helyezem a már kész patkókat. Mindegyik tetejét megkenem a kissé felvert tojásfehérjével, és 10-15 percig hűvös helyen állni hagyom, hogy a felülete kissé megszáradjon. Ha ez megvan, ismét átkenem tojásfehérjével, villával kissé megszurkálom.
Hideg sütőbe helyezem a tepsit, amin 175 fokra állítom a hőfokot. Nagyjából 25-30 alatt (sok függ a sütő teljesítményétől) aranylóra sütöm a pozsonyi kifliket. Rácson hagyom hűlni.
A töltelék kellemesen aromás, ugyanakkor nem túlságosan édes (aki édesebbre szeretné, növelheti a cukor mennyiségét), a kiflik ínycsiklandóan finomak!
A paradicsomleves nagyszerű minden formában, hát ha még krémes és gazdag is, igazi lélekmelegítő!
Idehaza hosszú ideig egyféle paradicsomlevest főzött háziasszony, menzai vagy éttermi szakács, szakácsnő – no jó, a minőségi különbségek persze jelentősek voltak, de alapvetően hasonló módszerrel készült mindegyik. Sűrített paradicsom, só, cukor, rántás, aztán ment bele némi rizs vagy betűtészta. Pedig a paradicsomleves ennél messze gazdagabb lehet ízekben, összetevőkben. Bár a betűtészta-rakosgatás majd’ minden gyerek szórakoztató foglalatossága, egy igazán jó paradicsomleveshez, pláne a krémes változatokhoz nem is kell levesbetét, hisz annyira tartalmasak, hogy önmagukban tökéletesek.
Nincs olyan észak-olasz háztartás vagy trattoria, ahol ne kínálnának egy jó paradicsomlevest. Ezeknek semmi köze a műfaj szocialista idők magyarországi képviselőihez – zamatos paradicsomból készülnek, liszt és rántás nélkül. Lényegében ezt a vonalat igyekszem időről-időre újragondolni a konyhában. Ha nincs szezonja a napon érett húsos paradicsomoknak, sokkal jobban jár az ember, ha a megfelelő éghajlaton termett, dobozba zárt paradicsomot választja a készítéshez. Télen ez egyike a legegyszerűbb és legjobb megoldásoknak, már ha gyors levesről van szó.
A paradicsomhoz nem csupán az oregánó és a bazsalikom illik tökéletesen a fűszerek sorából, de remekül gazdagítja a levest némi sárgarépa és zeller is (akár gumós, akár szárzeller) a hagyma mellett. A többi már gyerekjáték. Ezúttal egy kevés tejszínnel is megbolondítottam, de épp csak annyival, hogy nem vált tolakodóvá, csak selymesen krémessé varázsolta a zamatos krémlevest. Akár ünnepi leves is lehet, kettesben töltött meghitt vacsora felvezetése is.
Paradicsom-krémelves Habliliom módra
Hozzávalók 4 személyre: 1 doboz hámozott paradicsom (400 gr) 2 szál szárzeller 1 db kisebb sárgarépa 1 kis fej vöröshagyma ¾ l zöldségalaplé (vagy tiszta zöldségleves) 1 evőkanál olívaolaj ½ dl tejszín szárított oregánó bazsalikom rozmaring kevés tengeri só frissen őrölt bors ízlés szerint
Elkészítés: A hagymát egészen finomra vágtam, a sárgarépát és a zellert nagyjából 1 cm-esre kockáztam. Az olajon kissé megdinszteltem a hagymát, majd hozzáadtam a sárgarépát és a zellert, néhány percig együtt pirítottam a zöldségeket. Ezután hozzáadtam a paradicsomot a levével együtt, belekanalaztam a fűszereket, majd felöntöttem a zöldséglevessel. Fedő alatt addig főztem, míg minden zöldség teljesen megpuhult.
Ekkor hozzáadtam a tejszínt, egyet forraltam rajta, és botmixerrel pürésítettem. A végén, ha szükséges, a fűszerezésen lehet még igazítani, ha nagyon savas a paradicsom, kevés cukor sem ártalmas hozzá.
A végeredmény egy sűrű, krémes és nagyon zamatos leves.
A hosszú időre elfeledett, sokáig a szegények krumplijaként emlegetett csicsóka vagy más néven jeruzsálemi articsóka megdicsőülve tért vissza az utóbbi időkben a konyhákba – főként az éttermibe, de szerencsére már egyre többünk otthonába is. Ősztől tavaszig időről időre feltűnik piacokon, zöldségeseknél.
Egészséges, különleges aromájú zöldségféle, amit nyersen, főzve, sütve, salátaként egyaránt számos formában lehet tálalni. Névváltozásairól, félrehallások, félreértések övezte történetéről korábban írtam már. Nem kis legendáriumot tudhat magáénak ez a hihetetlenül egészséges zöldségféle.
Ha csak lehetőség van rá, igyekszem belőle beszerezni egy keveset. Igaz, hogy ma már a piacon megkérik az árát, a krumpliénak a kétszeresét kell érte fizetni, de megéri! Legutóbb, mikor lelkesen lecsaptam egy kisebb porcióra az egyik standon, megszólított egy vásárlótársam a sorban, hogy ugyan mondjam már el, mit lehet ebből a göcsörtös gumóból készíteni, mert olvasta ugyan valahol, hogy nagyon egészséges, de sejtelme sincs, mit lehet vele kezdeni. Félrevonulva aztán gyorsan kétféle levesreceptről is tereferéltünk, de mire hazaértem, úgy döntöttem, először most valami mást készítek belőle. Méghozzá lepényt. Pontosabban apró tenyérnyi lepényeket, némi extrával.
A csicsóka tényleg remek zöldségféle, sokféle másikkal is társítható. Leveshez alapesetben is burgonyával, hagymával, salátában szinte bármilyen kéznél lévő salátafélével. A kis lepényekhez olyan összetevőket választottam, amelyek ízei nem egyszerűen harmonizálnak a csicsókáéval, de ki is emelik azt. Így került aztán sárgarépa, gomba és napon szárított paradicsom a hófehér csicsóka mellé reszelve – és persze sajt. Abból is kétféle, felerészben füstölt edámi, fele részben pedig emmentáli. Nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy a frizsiderben épp e kétféle sajtból akadt idehaza, de természetesen bármilyen félkemény sajttal remek lesz!
Ezek az apró lepények nem bő olajban, hanem a sütőben sültek pirosra. Így nem csupán a konyhát lehetett megóvni az átható olajszagtól, de a lepények sem szívtak magukba felesleges zsiradékot.
Nagy előny, hogy szinte mindent csak reszelni vagy keverni kell hozzá, és alig van szükség edényzetre, jószerével csupán egyre, amiben az ember összekeveri azt a sokféle jót, amiből a lepénykék sülnek. Lehet akár főzelékfeltét, snack vagy salátával könnyű ebéd, vacsora is. Nálunk úgy, ahogy volt, szinte a tálról elfogyott, nem is igen volt időm gondolkodni, mit is kínáljak még mellé. Téli ízekre hangolva így készült:
Csicsókalepény extrákkal
Hozzávalók 20-22 db 4 cm átmérőjű kerek lepénykéhez: 25 dkg csicsóka (tisztítva kb. 20 dkg) 10 dkg sárgarépa 10 dkg friss fehér csiperkegomba 2-3 db napon szárított paradicsom 3 csapott evőkanál finomliszt 1 mokkáskanál sütőpor 1 db közepes méretű egész tojás 1 evőkanál natúr joghurt 1 evőkanál zsírszegény tejföl (12 %-os zsírtartalommal) 5 dkg füstölt edámi sajt 5 dkg emmentáli sajt 1 teáskanál őrölt szárított rozmaring 1 teáskanál őrölt szárított petrezselyemzöld só, fehérbors – ízlés szerint A tepsi megkenéséhez: 2 teáskanál olívaolaj.
Elkészítés: A csicsókát meghámoztam, nagylyukú reszelőn lereszeltem, ugyanezt tettem a sárgarépával is. A gombát óvatosan megmostam, majd ugyanúgy lereszeltem, mint a zöldségeket. A paradicsomot egészen vékonyan felcsíkoztam. A tojást a tejföl, a joghurt, valamint a fűszerek keverékével egyenletesen elkevertem, majd belekanalaztam a sütőport és a lisztet. Az egészet kis habverő segítségével sűrű palacsintatészta-állagúra dolgoztam. Ekkor belereszeltem szintén nagy lyukú reszelőn (ne kelljen annyit mosogatni) a kétféle sajtot. Végül beleforgattam a gombát, a paradicsomot, a sárgarépát és a csicsókát. Sűrű, lényegében sokféle csíkból álló massza lett a végeredmény. A sütőt előmelegítettem 180 fokra. 2 tepsit sütőpapírral borítottam, majd mindkettőt megkentem az előkészített olívaolajjal.
Egy kanalat vízbe mártottam, és nagyjából 3 cm átmérőjű kupacokat biggyesztettem az előkészített tepsikre, kis távolságra egymástól. 10 percig így sütöttem őket, majd egy lapos kanál segítségével mindegyiket megfordítottam, és újabb 6-8 percre visszatoltam a sütőbe. Így mindkét oldal felszíne kellemesen megpirult, miközben a lepények belül puhák maradtak.
Frissen a legjobb, ha marad belőle, másnap akár hidegen is nassolható, de fel is lehet melegíteni.
Az íze valóban az articsókára emlékeztet, a paradicsom és a gomba enyhe aromájával, a rozmaring gazdag ízeivel. Gyorsan elkészül, és különlegesen finom!
Az indiai-brit együttműködésben világkarriert befutott curry fantasztikus fogás – nem csupán igen sokféleképp variálható, de akár minimális előkészülettel, villámgyors, színes, különleges ebéd vagy vacsora is lehet egy-egy jól megválasztott saját készítésű változat.
A curry világviszonylatban legalább annyira gyűjtőfogalomnak számít, mint mondjuk nálunk a főzelék. Azzal a különbséggel persze, hogy curry készülhet bármilyen húsból, halból, zöldségféléből, de még hüvelyesből is – különféle kombinációkban. Az autentikus indiai receptek rendszerint komoly fűszerbázison alapulnak, és valóban mesések a frissen pirított fűszerekkel, saját készítésű fűszerpasztákkal készített curryk. Sokakat talán épp ez riaszt vissza attól, hogy odahaza is ázsiai típusú ételeket készítsenek – rendszerint túlságosan sok olyan alapanyag, esetenként friss vagy szárított fűszer szükségeltetik hozzájuk, ami még egy tekintélyes fűszerkollekcióval rendelkező háztartásból is hiányzik.
No de épp ezt a csodás, szezontól függetlenül, bármikor, szinte bármivel elkészíthető fogást ne lehetne egyszerűsíteni? Kizárt dolog! Az egyszerűsítés természetesen nem azt jelenti, hogy fog az ember egy gyárilag előállított currymártást tartalmazó üveget, és ráborítja némi elősütött húsra vagy zöldségfélére. Nagyon könnyedén lehet ugyanis otthon, a saját ízlésünkre komponált mártást készíteni, ami fényévekkel ízletesebb a készen kaphatóknál, és csak pár olyan hozzávalót igényel, amelyeket nyugodtan lehet tárolni a kamrapolcon, mert hosszú lejáratúak.
Az egyik ehhez szükséges nagy találmány a kis kiszerelésben is megvásárolható currypaszta. Ez lényegében hagymafélékből, chiliből, fűszerekből összeállított sűrítmény, amiből kevés is elegendő egy-egy ázsiai típusú fogás ízesítéséhez. Tömény koncentrátum - markáns ízekkel. Aki barátja a csípős, sőt tüzes ízeknek, használja bátran, aki viszont tartózkodóbb, mértékletesen bánjon vele. Van belőle vörös, sárga és zöld is, amely színmegjelelölés a hozzá felhasznált chilipaprika színére utal. Rendszerint a zöld a legcsípősebb, de persze gyártója és összetétele válogatja, hogy melyik milyen. Az én nagy kedvencem a piros vagy vörös, mindig van belőle idehaza. Bármelyik nagyáruházban vagy ázsiai fűszerüzletben beszerezhető – elég belőle egy kis zacskónyi is, felbontást követően a zacskót visszahajtogatva pedig vígan elpihen a frizsiderben akár hónapokig is.
A jó minőségű currypaszták friss cgilipaprika-őrleményt tartalmaznak. Vagyis azon túlmenően, hogy ezek a paszták önmagukban igencsak csípősek, rendelkeznek többek között a fűszerpaprikák azon remek tulajdonságával is, amit a bennük található kapszaicinnek köszönhetnek. Egészen pontosan az a kincs, amit ez a vegyület előidéz a szervezetben. Leegyszerűsítve: egy jó kis fűszeres curry nem egyszerűen csodásan megszünteti mondjuk a fejfájást, de a kapszaicin hatására az agyalapi mirigyben felszabaduló endorfin egyfajta pozitív izgalmi állapotot is előidéz a szervezetben. Kis túlzással: úgy működik, mint egy általános gondűző és fájdalomcsillapító. Ebben az értelemben a csípős vagy kevésbé csípősre hangolt curryk tehát kifejezetten jótékonyan hatnak az ember közérzetére – és nem egyszerűen csak azért, mert finomak. Persze aranyszabály: minden fűszert csak mértékkel!
A másik zseniális alapanyag a rendszerint 4 dl-es kiszerelésben kínált kókusztej – számos édes és sós fogáshoz kitűnő, van belőle szinte krémes állagú, és van egészen zsírszegény is. Ha tejérzékeny vendégeknek főzök, vagy egyszerűen ázsiai típusú fogást készítenék, igen jó szolgálatot tesz mindegyik. Ma már ez is könnyedén beszerezhető minden nagyobb élelmiszerüzletben. Ha ezek megvannak, szinte nyert ügye van az embernek egy jó kis ázsiai ihletésű finomság összeállításához.
Nálam a téli hónapok szürkeségét valahogy mindig ellensúlyozzák a gyorsan elkészíthető, színes és melengető fogások. Mivel a főétkezés gyakran az esti órákra esik, ilyenkor már nem célszerű nehéz fogásokkal előhozakodni, de egy jó kis zöldséges kompozíció mindig nyerő!
A vörös curry light verzióban pont ilyen. Nem állítom, hogy egy született ázsiai minden pontján hitelesnek tartaná, de számomra mégis egy pillanat alatt feledteti a szürkeséget, a munkanapok rohanását, és azonnal olyan ízutazásra csábít, ami kárpótlást jelent az időjárással szemben is.
A saját pikáns currymbe ezúttal nem került sem hüvelyes, sem nehezen emészthető zöldségféle, így nem csupán vacsorára ideális, de gyakorlatilag diétás étrendbe is bátran beilleszthető – tekintve, hogy ezúttal még a felhasznált kókusztej is „light’-os volt, lelkiismeret-furdalás nélkül fogyasztható. A roppanós zöldségek és a fűszeres mártás kombinációja pedig egyszerűen mesés. Ennek a fogásnak a titka ugyanis épp abban rejlik, hogy minden komponense merő frissesség. Nincs hosszas fűszer-előkészítés, nincsenek nehezen beszerezhető alapanyagok, és előkészítéssel együtt is megvan szűk 30 perc alatt!
Egyszerű vörös curry - könnyedén
Hozzávalók 4 személyre: 2 db kisebb sárgarépa (kb. 20 dkg) 1 db közepes méretű cukkini (kb. 25 dkg) 1 db közepes méretű piros húsú kaliforniai paprika (kb. 20 dkg) 1 üveg szeletelt bambuszrügy (18 dkg) 1 evőkanál vörös currypaszta 1 evőkanál sűrített paradicsom 1 evőkanál olaj 3 dl zöldségleves (kockából is készülhet) 4 dl kókusztej (ezúttal csökkentett zsírtartalommal, de bármelyik tökéletes) 2 csapott teáskanál kukoricakeményítő
Elkészítés: A sárgarépát megtisztítottam, leheletvékonyra gyalultam. A cukkinit és a paprikát nagyjából 2 cm hosszú, ½ cm széles csíkokra daraboltam. A bambuszrügyet alaposan lecsepegettem. A keményítőt nagyjából ½ dl kókusztejjel csomómentesre kevertem. Egy nagy serpenyőbe kanalaztam az olajat, hozzáadtam a currypasztát, valamint a sűrített paradicsomot, és 1-2 percig pirítottam, majd felöntöttem a zöldségleves felével, és folyamatos keverés mellett sűrű mártássá forraltam.
Ekkor minden zöldséget beledobtam, átforgattam, majd felöntöttem a maradék zöldséglevessel, valamint a kókusztej azon részével, amit a dobozban hagytam. Alaposan elkevertem, felforraltam, és ekkor adtam hozzá a keményítővel elkevert kókusztejet. Egyet még forraltam rajta, és levettem a tűzhelyről.
A bambuszrügy már eleve hőkezelt, szeletelt állapotban került az üvegbe, a többi zöldséget pedig olyan vékonyra, illetve apróra daraboltam, hogy ennyi idő bőségesen elegendő nekik, hogy épp megpiruljanak, de ne legyenek teljesen puhák.
Kissé csípős, enyhén pikáns, színes zöldségcurry a végeredmény. Párolt basmati vagy jázminrizs, esetleg indiai típusú kenyér (pl. naan) a tökéletes körete. Nem egyszerűen színes és illatos, de gazdag ízeinek köszönhetően pompás fogás is.
Megkezdődött a visszaszámlálás a karácsonyi ünnepekig, ezzel egyidejűleg megérkezett az első hó, és persze az aprósütik főszezonja is.
Nyilván december végéig még számos új és bevált recept kerül ismét terítékre. Most némi ráhangolódás, játék a színekkel és az ízekkel – néhány perc munka, kis pihentetés, hengergetés, aztán sütés, végül vaníliás porcukorfelhő, hogy az ízek, a hangulat és minden tökéletesen illeszkedjen!
Ez az aprósütemény egyszerűségében nagyszerű – a vanília és a frissen facsart citromlé adja a lényegét. Némi csavarral rózsaszín omlós tésztából készítettem. Semmi ételfesték, csupán egy gondolatnyi szárított, porrá őrölt cékla.
Ropogós, omlós, aromás, és a céklapor kivételével szinte minden háztartásban kéznél vannak a hozzávalók is.
Ilyen egyszerűen készült:
Apró citrusos karikák rózsaszínben
Hozzávalók cca. 60 db 2cm átmérőjű süteményhez:
20 dkg süteményliszt
5 dkg kukoricakeményítő
1 nagy csipet só
½ mokkáskanál porrá őrölt, szárított cékla (fűszerüzletekben beszerezhető)
10 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
10 dkg hideg vaj
1 db közepes méretű tojás
1 db kezeletlen citrom finomra reszelt héja
½ citrom leve
1 evőkanál narancslikőr (pl.: Cointreau)
A tálaláshoz: 2-3 evőkanál vaníliával kevert porcukor
Elkészítés:
A lisztet, keményítőt, céklaport, sót és cukrot, valamint a vaníliát tálba szitáltam, fakanállal jól összeforgattam. A tojást a citromlével és a narancslikőrrel kissé felvertem egy apró tálban. A vajat nagylyukú reszelőn a szárazanyagokhoz reszeltem, majd következett a citrom finomra reszelt héja. Gyors mozdulatokkal zsemlemorzsa-állagúra masszíroztam. Hozzáadtam a tojásos keveréket, és tésztává állítottam össze. A rózsaszín tésztát vaskos hengerré formáltam, és folpackba tekerve 1 órára beküldtem a frizsiderbe.
A sütőt 170 fokra előmelegítettem, 2 nagy gáztepsit sütőpapírral borítottam.
A lehűlt tésztát 3 részre vágtam, majd az első szeletet kb. ½ cm vastag hosszúkás lappá sodortam úgy, hogy nagyjából 6-8 cm széles és kb. 10-12 cm hosszú lett. A hosszabb oldalát magam elé fordítva ½ cm-es csíkokra szabdaltam. a csíkokat kissé megsodorgattam, és kb. 6 cm hosszúra vagdostam. Mindegyikből apró karikákat formáltam, és szépen egymás mellé sorakoztattam a tepsiben. A maradék tésztával pontosan ugyanígy jártam el.
Előmelegített sütőben nagyjából 16-20 perc alatt ropogós-világosra sütöttem. azon melegében meghintettem vaníliával kevert porcukorral.
Jól záródó dobozban akár 10-12 napig is tárolható, ha nem fogyna el azonnal.
Ha létezne a teasüteményeknek igazi szezonja, hát most venné kezdetét. Valójában itt a konyhában szinte egész évben készülnek aprósütemények, épp ezért szívesen kombinálok új ízeket, tökéletesítek recepteket, találok ki újakat.
A hűvös őszi napok valahogy hozzák magukkal a teázás iránti szenvedély fellángolását is, bár a világ számos táján a tea hozzátartozik a mindennapokhoz. Japánban külön teaceremónia is tartozik a fogyasztásához, de nem mindegy, milyen teával végzik el.
A matcha egy különleges zöld tea, amely csak az utóbbi néhány évben kezdett elterjedni az európai teaházak, szaküzletek kínálatában. Kis túlzással ezt a nemes teaport, merthogy ez bizony nem leveles kiszerelésben kerül piacra, a zöld teák Rolls-Royce-ának is lehetne nevezni. És ez minden tekintetben igaz rá. A közismert zöld teafajtáknál lényegesen magasabb antioxidáns-tartalommal, az azonos mennyiségű zöld tealevélből készült teákhoz képest nagyjából háromszoros élénkítő hatással, mindemellett vérnyomás-csökkentő, emésztést segítő, szívbetegségeket megelőző és még számos rendkívüli tulajdonsággal rendelkezik. Tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, tisztító és igazi vitalizáló hatású, élénkzöld tea. A matcha (vagy más átírásban: maccha) kiváló teacserje leveleinek porrá őrlésével készül. A speciális termesztési eljárásnak köszönhetően őrzik meg a levelek élénkzöld színűket, amely a porítás, sőt a további felhasználás során is megmarad. Jóllehet a belőle készült főzet is rendkívül ízletes, a matcha kiválóan alkalmas édes és sós finomságok ízesítésére is. Fagylaltok, krémek épp úgy készülnek belőle, mint kevert vagy omlós tésztafélék. Egy-egy fogáshoz nincs szükség nagy mennyiségű teaporra, mert ha túlzásba viszi az ember, könnyen átbillen az ízek egyensúlya. Már egy egészen kis mennyiség is alkalmas azonban arra, hogy aromás és élénk színű legyen a végeredmény.
A rendkívül egészséges teaporral nem egyszerűen vitalizáló és energetizáló süteményt is lehet készíteni, de kellemes aromái és gyönyörű zöld színe valódi különlegességgé varázsolják azt. Persze a kereskedelmi forgalomban kapható matcha is sokféle minőségben készül, és az igazán jó minőségű nem olcsó mulatság, de egy keveset bárki megengedhet belőle magának.
Ezúttal olyan aprósüteményt készítettem, amelyben a matcha friss aromáit a mandula, valamint a narancs egészíti ki – némi saját készítésű sárgabaracklekvárral ötvözve. Az eredmény egészen fantasztikus lett, ízek, színek, illatok tökéletes harmóniája egyetlen falatban. Amolyan fúziós aprósütemény - egyesíti a keleti teakultúra és a mediterrán mandula, narancs harmóniáját a jóféle hazai sárgabarack minden előnyös tulajdonságával.
Az elkészítés egyáltalán nem bonyolult, a végeredmény pedig egy aromás, különlegesen omlós teasütemény, ami persze nem csupán tea mellé fogyasztható.
Tündércsókok matcha teával és mandulával
Hozzávalók (40 db 3 cm átmérőjű süteményhez):
10 dkg süteményliszt
7 dkg étkezési keményítő
2 dkg matcha teapor
10 dkg hántolt, őrölt mandula + 1csapott evőkanál a töltelékhez
12,5 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 csipet tengeri só
1 db közepes méretű tojás szétválasztva
1 evőkanál vaníliakivonat (vagy ½ rúd vanília kikapart magjai)
1 evőkanál narancslikőr (pl. Cointreau)
3-4 evőkanál házi sárgabaracklekvár
5 dkg finomra aprított kandírozott narancshéj
2-3 dkg hántolt, szeletelt mandula kissé megpirítva
A tálaláshoz: vaníliával kevert porcukor
Elkészítés:
A lisztet, keményítőt, 10 dkg őrölt mandulát, a matacha port, a porcukrot és a mandulát tálba mérem, hozzáadom a csipetnyi sót. Az egészet alaposan összekeverem.
A tojást szétválasztom, a sárgáját a narancslikőrrel, vanília-kivonattal alaposan elkeverem, a fehérjét kissé felverve félreteszem.
A lapra szerelt mandulát zsiradék nélküli serpenyőben folyamatos rázogatás mellett kissé megpirítom.
A lisztes keverékhez nagylyukú reszelőn hozzáreszelem a vajat, majd gyors mozdulatokkal összemorzsolom. Zsemlemorzsára emlékeztető állagúnak kell lennie. Ehhez adom a kikevert tojássárgáját, és gyors mozdulatokkal tésztává állítom össze az egészet.
A sütőt 160 fokra előmelegítem. Egy nagy tepsit sütőpapírral borítok.
A munkalapra odakészítem a tojásfehérjét, valamint egy tálba szórva a pirított mandulaszeleteket. A zöld tésztagombócból akkora darabokat csípek le, hogy golyóbissá formálva 2 cm átmérőjű legyen. Minden golyóbis közepébe egy fakanál nyele segítségével mélyedést fúrok, majd belemártom a tojásfehérjébe, ezt követően pedig a mandulaszeletekbe. Így minden sütemény peremére kerül mandula.
A kis süteményeket tisztes távolságban elhelyezem az előkészített tepsin.
Előmelegített sütőben 15-18 perc alatt megsütöm. Nem szabad a sütőt magas fokozatra állítani, mert könnyen megpirul, inkább szárítani kell!
Amíg a sütemény a sütőben, a töltelékhez összekeverem a finomra aprított, kandírozott narancshéjat a sárgabaracklekvárral, és hozzáadok 1 evőkanál őrölt, hántolt mandulát is.
Még forrón minden kis csók közepére biggyesztek nagyjából ½ mokkáskanálnyit a narancsos töltelékből. Ezt követően vaníliával kevert porcukorral hintem meg. Rácson hagyom kihűlni.
Frissen, de másnap is pompásan omlós, aromás, könnyű aprósütemény. Jól záródó dobozban, hűvös helyen akár 1 hétig is tárolható – már ha marad belőle.
A mandulalapokkal koszorúzott apró csókok olyanok, akárha vízi tündérek ülnének ünnepet. Kevésbé poétikus megfogalmazásban: igazi egészséges és látványos ínyencség, ami ráadásul hihetetlenül ízletes is!
Ha egy fogás nevében szerepel a paprikás jelző, szinte biztosra vehető, hogy valami jó kis magyaros finomságról van szó.
Jóllehet az elmúlt évek magyar vagy még pontosabban magyaros konyhája komoly változásokat tudhat magáénak, amelyben az egészségesebb fogások is mind nagyobb szerepet kapnak, sokan mégsem tudnak elvonatkoztatni a gulyás-paprikás vonulattól, ha magyar ételekről van szó. Pedig jó kis ismerős alapanyagokkal is lehet egészen új finomságokkal színesíteni a könnyed ételek kínálatát, akár a magyar konyha fontos alapanyagainak újragondolásával is.
Köztudomású, hogy a minőségi fűszerpaprika Szeged és Kalocsa környékén nagy hagyományokkal rendelkezik, sőt a zöldpaprika termelésre is büszkék lehetnek a gazdák, a világ nagy termelőivel mégsem vesszük fel a versenyt. Ez persze mit sem befolyásolja a minőségi paprikához fűződő bensőséges viszonyt, mert hát akárhogy is nézzük, a helyben termelt, zamatos zöldségek és fűszeralapanyagok mindennél jobbak. Arról nem is szólva, hogy a konyhában - ahogy a tv-szakácsok nagyasszonya, Julia Childmondaná - egyedül vagyunk, senki nem látja, mi történik, szóval bátran kísérletezhetünk mindenféle földi jóval!
Most olyan hagyományos alapanyagokból készítettem valami különlegeset, amelyeket idehaza mindenki jól ismer: paprika - friss és fűszer formájában -, tehéntúró, valamint réteslapok jelentették a bázist. Ezúttal olyan fogást szerettem volna tálalni, amely egyszerre mutatja a magyar konyha még kiaknázásra váró oldalát, ugyanakkor kicsit fel is pezsdíti a megszokott ízeket, struktúrákat, formákat.
Végtelenül egyszerű, ám annál izgalmasabb lett a végeredmény, ami nem más, mint egy különleges rétes, amely azonban nem rúddá tekeredve, hanem egymásra rétegzett lapok formájában került a tepsibe. A lényeg pedig természetesen a töltelék!
Piros kápia paprikát grilleztem a sütőben, ez képezte a töltelék lényegét. Hozzá került némi krémes tehéntúró, fűszerek, és megszületett az egyszerűen rekonstruálható, könnyű magyaros konyhai hagyományokhoz is illeszkedő, ugyanakkor azokat kissé átértelmező füstös, paprikás rétes. A füstölt paprika ugyan a spanyoloknak köszönhetően terjedt el világszerte, de a fűszerezésben fontos szerepet betöltő kétféle őrölt paprika fúziója csak előnyére válik a fogásnak! A lényeg pedig a végeredmény: hogy kóstolást követően mindenki elégedett legyen.
Füstös, paprikás rétes
Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag 6 lapból álló réteslap (legjobb a teljes őrlésű liszttel készült, friss) 50 dkg piros kápia paprika 25 dkg krémes tehéntúró 1 mokkáskanál őrölt pirospaprika 1 púpozott teáskanál őrölt füstölt paprika 1 db nagyméretű egész tojás (vagy 2 db kisebb) ½ teáskanál só 1 mokkáskanál őrölt rozmaring frissen őrölt bors – ízlés szerint 1 dl kukoricaolaj
Elkészítés:
A paprikát alapos mosást követően 220 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc megsütöm. Ha kihűlt, fényes héját könnyedén eltávolítom, kicsumázom, nagyobb darabokra vágom. Turmixgép poharába töltöm, sóval, borssal, rozmaringgal fűszerezve finomra pürésítem. Egy keveset lecsípek belőle a tálaláshoz.
A maradék paprikakrémet alaposan összekeverem a krémes túróval és a tojással, valamint a kétféle őrölt fűszerpaprikával. A sütőt 175 fokra előmelegítem, egy kisméretű (22 X 18 cm-es) gáztepsit sütőpapírral borítok. A réteslapokat kiterítem. Az első lapot alaposan megkenem olajjal, majd kibélelem vele a tepsit, erre újabb olajjal megkent réteslapot helyezek. A paprikás töltelék felével megkenem a lapokat, majd újabb 2 réteslap következik, az előbb leírtak szerint előkészítve. Erre kerül a töltelék másik fele, végül a maradék réteslappal beborítom. Az utolsó réteslap tetejét megkenem olajjal, friss tengeri sóval meghintem, borsot őrölök rá.
Az előmelegített sütőben 20-22 perc alatt aranyszínűre sütöm. Néhány percet a tepsiben pihentetem, majd a félretett paprikarémmel tálalom.
Az enyhén édeskés sült paprika, valamint a kissé pikáns fűszerek aromái, a füstös ízek remekül érvényesülnek ebben a rétesben. Önálló fogás, előétel éppúgy lehet, mint köret.
