Habliliom Könnyed Konyhája

Habliliom Könnyed Konyhája

Csicsókalepény extrákkal

2015. november 30. - Habliliom
A hosszú időre elfeledett, sokáig a szegények krumplijaként emlegetett csicsóka vagy más néven jeruzsálemi articsóka megdicsőülve tért vissza az utóbbi időkben a konyhákba – főként az éttermibe, de szerencsére már egyre többünk otthonába is. Ősztől tavaszig időről időre feltűnik piacokon, zöldségeseknél.

Egészséges, különleges aromájú zöldségféle, amit nyersen, főzve, sütve, salátaként egyaránt számos formában lehet tálalni. Névváltozásairól, félrehallások, félreértések övezte történetéről korábban írtam már. Nem kis legendáriumot tudhat magáénak ez a hihetetlenül egészséges zöldségféle.

Ha csak lehetőség van rá, igyekszem belőle beszerezni egy keveset. Igaz, hogy ma már a piacon megkérik az árát, a krumpliénak a kétszeresét kell érte fizetni, de megéri! Legutóbb, mikor lelkesen lecsaptam egy kisebb porcióra az egyik standon, megszólított egy vásárlótársam a sorban, hogy ugyan mondjam már el, mit lehet ebből a göcsörtös gumóból készíteni, mert olvasta ugyan valahol, hogy nagyon egészséges, de sejtelme sincs, mit lehet vele kezdeni. Félrevonulva aztán gyorsan kétféle levesreceptről is tereferéltünk, de mire hazaértem, úgy döntöttem, először most valami mást készítek belőle. Méghozzá lepényt. Pontosabban apró tenyérnyi lepényeket, némi extrával.

 

A csicsóka tényleg remek zöldségféle, sokféle másikkal is társítható. Leveshez alapesetben is burgonyával, hagymával, salátában szinte bármilyen kéznél lévő salátafélével. A kis lepényekhez olyan összetevőket választottam, amelyek ízei nem egyszerűen harmonizálnak a csicsókáéval, de ki is emelik azt. Így került aztán sárgarépa, gomba és napon szárított paradicsom a hófehér csicsóka mellé reszelve – és persze sajt. Abból is kétféle, felerészben füstölt edámi, fele részben pedig emmentáli. Nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy a frizsiderben épp e kétféle sajtból akadt idehaza, de természetesen bármilyen félkemény sajttal remek lesz!

Ezek az apró lepények nem bő olajban, hanem a sütőben sültek pirosra. Így nem csupán a konyhát lehetett megóvni az átható olajszagtól, de a lepények sem szívtak magukba felesleges zsiradékot.

 

 

Nagy előny, hogy szinte mindent csak reszelni vagy keverni kell hozzá, és alig van szükség edényzetre, jószerével csupán egyre, amiben az ember összekeveri azt a sokféle jót, amiből a lepénykék sülnek. Lehet akár főzelékfeltét, snack vagy salátával könnyű ebéd, vacsora is. Nálunk úgy, ahogy volt, szinte a tálról elfogyott, nem is igen volt időm gondolkodni, mit is kínáljak még mellé. Téli ízekre hangolva így készült:

Csicsókalepény extrákkal

 

 

Hozzávalók 20-22 db 4 cm átmérőjű kerek lepénykéhez:
25 dkg csicsóka (tisztítva kb. 20 dkg)
10 dkg sárgarépa
10 dkg friss fehér csiperkegomba
2-3 db napon szárított paradicsom
3 csapott evőkanál finomliszt
1 mokkáskanál sütőpor
1 db közepes méretű egész tojás
1 evőkanál natúr joghurt
1 evőkanál zsírszegény tejföl (12 %-os zsírtartalommal)
5 dkg füstölt edámi sajt
5 dkg emmentáli sajt
1 teáskanál őrölt szárított rozmaring
1 teáskanál őrölt szárított petrezselyemzöld
só, fehérbors – ízlés szerint
A tepsi megkenéséhez:
2 teáskanál olívaolaj.

Elkészítés: A csicsókát meghámoztam, nagylyukú reszelőn lereszeltem, ugyanezt tettem a sárgarépával is. A gombát óvatosan megmostam, majd ugyanúgy lereszeltem, mint a zöldségeket. A paradicsomot egészen vékonyan felcsíkoztam.
A tojást a tejföl, a joghurt, valamint a fűszerek keverékével egyenletesen elkevertem, majd belekanalaztam a sütőport és a lisztet. Az egészet kis habverő segítségével sűrű palacsintatészta-állagúra dolgoztam. Ekkor belereszeltem szintén nagy lyukú reszelőn (ne kelljen annyit mosogatni) a kétféle sajtot. Végül beleforgattam a gombát, a paradicsomot, a sárgarépát és a csicsókát. Sűrű, lényegében sokféle csíkból álló massza lett a végeredmény.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra. 2 tepsit sütőpapírral borítottam, majd mindkettőt megkentem az előkészített olívaolajjal.

 

 

Egy kanalat vízbe mártottam, és nagyjából 3 cm átmérőjű kupacokat biggyesztettem az előkészített tepsikre, kis távolságra egymástól.
10 percig így sütöttem őket, majd egy lapos kanál segítségével mindegyiket megfordítottam, és újabb 6-8 percre visszatoltam a sütőbe. Így mindkét oldal felszíne kellemesen megpirult, miközben a lepények belül puhák maradtak.

 

 

Frissen a legjobb, ha marad belőle, másnap akár hidegen is nassolható, de fel is lehet melegíteni.

Az íze valóban az articsókára emlékeztet, a paradicsom és a gomba enyhe aromájával, a rozmaring gazdag ízeivel. Gyorsan elkészül, és különlegesen finom!

Habliliom

A bejegyzés trackback címe:

https://habliliom.blog.hu/api/trackback/id/tr148124508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása