Végre itt az újkrumpli! Zsenge, kihagyhatatlan, nem igényel komoly előkészülteket, mindenki szereti!

Ezúttal egy könnyű fogás készült belőle vajjal, friss rozmaringgal, salátával.

A kiskertekben, balkonokon is könnyedén termeszthető, illóolajokban, aromákban gazdag rozmaring (tudományos neve: Rosmarinus officinalis) számos konyhában fontos szerepet tölt be. Elsősorban persze a mediterránokban. Számos legenda is kapcsolódik a Földközi-tenger partvidékéről eredeztethető gyógy- és fűszernövényhez, ami egy időben előkelő parfümalapanyagnak is számított az öreg kontinensen (mintha ez a középkori hagyomány a mai natúrkozmetikumokban ismét reneszánszát élné). Magyarországon a középkorból maradtak fenn a rozmaring első írásos nyomai. Ez azt is jelenti természetesen, hogy ekkoriban már javában termesztették. Sőt, külön érdekesség, hogy a korabeli Európa egyik - mai szóhasználattal - vezető parfümjének számíthatott az aqua reginae Hungariae, vagyis a magyar királyné vize, ami vélhetően az illóolajok alkoholos kombinációja lehetett. Károly Róbert lengyel származású feleségéhez, a 14. századi legendás királynéjához, Piast (Łokietek) Erzsébethez (1305-1380) köti a hagyomány. Vajon milyen csodaparfüm lehetett, amiben sokan az örök fiatalság és szépség zálogát vélték felfedezni?

A késő középkorban a tisztaság, szűziesség jelképeként is tekintettek rá – a menyasszonyi koszorúból nem hiányozhatott a rozmaringág, sőt központi szerepet kapott benne! A népi gyógyászat ma is fontos gyógynövényként tartja számon: görcsoldó és gyomorerősítő hatása közismert, illóolajai pedig frissítő, élénkítő, sőt sokak szerint fejfájás-űző tulajdonságokkal is rendelkeznek.

Nagyjából a 17. századtól alkalmazták fűszernövényként is a hazai konyhákban, de már az 1700-as években sokat veszített egy évszázaddal korábbi népszerűségéből. Jóllehet nem a legnagyobb hangsúllyal, de folyamatosan jelen van már a hazai friss fűszerek kínálatában, talán az utóbbi évtizedben nagyobb figyelem fordult felé. A rozmaring egyike a legaromásabb fűszernövényeknek. Tökéletesen illik salátákhoz, főzelékfélékhez, mártásokhoz, grillezett vagy sült zöldségfélékhez, akár grillpácba is, de bárányhoz, csirkéhez, halakhoz is pompás. Mivel intenzív aromái jellegzetes karaktert adnak a vele készült ételeknek, más fűszerekkel érdemes óvatosan bánni.

Igaz, hogy az örök klasszikus petrezselymes újkrumpli a maga műfajában verhetetlen, de a rozmaringgal sütött változat sem marad el tőle! Az aromás fűszernövénynek köszönhetően akár önálló fogás is lehet könnyű ebéd vagy vacsorafogásként. Nincs benne semmi nehézség, a fűszerek sem tobzódnak benne, a rozmaring viszi a főszerepet, aminek gazdag aromái a vajjal teszik tökéletessé ezt a gyors fogást.

Itt a konyhában most egy könnyű saláta egészítette ki mindössze, amibe szintén került a saját termésű rozmaringból. Nem is járult hozzá egyéb, csupán egy pohár behűtött rozé, így is fejedelmi volt!

Rozmaringgal sült újkrumpli avokádós salátával 

Hozzávalók:
A rozmaringos újburgonyához:
1 kg újburgonya
5 dkg vaj
4-5 ág friss rozmaring
tengeri só, bors – ízlés szerint
A salátához:
2 db érett avokádó
1 csokor friss sárgarépa (5 karcsú szál)
1 db nagyobbacska kígyóuborka
1 nagy marék jó minőségű olívabogyó (fekete és zöld vegyesen)
kb. 20 dkg salátalevél (lehet vegyes vagy jégsaláta, fejes saláta is) apróra tépkedve
1 citrom leve
3 evőkanál tartármártás (házi vagy készen vásárolt)
2 evőkanál natúr joghurt
1 ágacska rozmaring levelei finomra aprítva
tengeri só, bors – ízlés szerint

Elkészítés: A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
Az újburgonyát alaposan megsikáltam, a héját lekapargattam. Előbb félbe-, aztán a feleket ismét félbevágtam. A rozmaringágakról felülről lefelé szépen lehúztam a leveleket. Egy méretesebb hőálló tálat vékonyan kivajaztam, ebbe szórtam krumplikat. Sóval mértékletesen meghintettem, a vajat kis darabokban a tetejére szórtam, végül elrendeztem rajta a rozmaringleveleket.

Bő 30 perc alatt aranyszínűre sütöttem.

Amíg a krumpli sült, elkészítettem a salátát. Az uborkát nagyvonalúan meghámoztam, ami annyit tesz, hogy itt-ott meghagytam élénkzöld héját, majd felkockáztam. A sárgarépát megtisztítottam, 2 szálat nagy lyukú reszelőn lereszeltem, a többit uborkagyalun vékonyra szeleteltem. Az olívákat kimagoztam, megfeleztem. Az avokádókat a mag mentén elfeleztem, egy teáskanál segítségével kiemeltem a héjából, felkockáztam. A salátaleveleket megmostam, lecsepegtettem, összetépkedtem (ez készen kapható salátakeverékkel is kiváltható). Mindent tálba halmoztam. Citromlével meglocsoltam, kevés sóval fűszereztem. A tartármártást a joghurttal, a finomra aprított rozmaringlevelekkel, sóval, borssal alaposan elkevertem, a saláta tetejére locsoltam, átforgattam.

Az illatos, aranyszínű rozmaringos újkrumplival tálaltam.

Akinek ez kevés lenne, nyugodtan kiegészítheti grillezett vagy bundázott zöldségekkel, hallal stb.

Habliliom

Nem is kérdés, hogy a tavaszi konyhában igen nagy szerep jut a  friss zöldségféléknek.

Végre lehet grillezni, salátába vagy épp levesbe komponálni a szezonális vitaminforrásokat, de reggel vagy este kifejezetten jólesnek a zöldségek mellett a kenyérszeletekre, zsemlékre vagy épp paprikacsónakokba pakolható vagy épp mártogatható változatos szendvicskrémek is - akár zöldségfélékből. 

Ezeket nem csupán viszonylag kis energia-befektetés elkészíteni, de gyorsan asztalra tehetők reggel-este, sőt különlegesek, ízletesek, és garantáltan háttérbe szorítanak minden készen kapható terméket.

Cukkiniből már rég nem csupán nyáron bőséges a felhozatal – ezúttal szendvicskrémben született újjá ez a nagyszerűen fűszerezhető, kifejezetten üdítő zöldségféle.

Két érdekesebb összetevőt tartalmaz, amelyekről nem árt előre gondoskodni, az egyik a szezámkrém vagy más néven tahina, illetve tehina, a másik pedig a vörös currykrém vagy currypaszta. Mindkettő beszerezhető nagyáruházak keleti fűszereket kínáló polcairól vagy csemege-, illetve delikátüzletekben. Sokáig eltarthatók a kamrapolcon, és sokféle fogásban használhatók. A tehina az alapja többek között a csicseriborsóból készült hummusznak, de sűrítésre, hideg nyári levesekhez is nagyon jól bevált. A currypaszta nem azonos a curryporral! Ez a thai konyhában kedvelt fűszer jórészt csilipaprikából áll, sötétvörös színű. Kerül bele rendszerint só, fokhagyma, citromfű, fűszerek. Sokféle típus kapható, mértékkel használva, és mellé a csípős, markáns ízeket tompító hozzávalók adagolásával szó nincs arról, hogy mérhetetlenül csípős lenne! Egészen különleges aromát ad az ételeknek.

A semleges cukkinivel is igen jó párost alkotnak, nem is győzöm utángyártani ezt a remek szendvicskrémet, amely kissé keleties fűszerezésű.

Cukkinikrém vörös currypasztával

Hozzávalók 4 személyre:
2-3 db zsenge cukkini (kb. 40-45 dkg)
3 evőkanál tehina (szezámkrém)
1 lime leve (citromlével is helyettesíthető) 
1 csokor friss petrezselyemzöld
1 evőkanál őrölt római kömény
2 teáskanál vörös currypaszta
1 teáskanál olívaolaj
2 evőkanál víz
tengeri só – ízlés szerint

Elkészítés: A cukkinit finomlyukú reszelőn lereszelem (a klasszikus sajtreszelő a legalkamasabb erre a célra), a petrezselyemzöldet egészen finomra aprítom.
Egy méretes serpenyőben az olajon megfuttatom a currypasztát, majd rádobom a cukkinit, római köménnyel megszórom, és folyamatos kevergetés mellett 3-4 perc alatt kissé megfonnyasztom. Nem kell túlsütni, épp csak annyira, hogy a nedvességtartalmának nagyobb részét kiengedje. Ha szükséges, sózom, majd a tűzről félrehúzva meglocsolom a lime levével, hozzákanalazom a tehinát és 2 kanál vizet. Ha a cukkini túl sok vizet engedne, erre nincs is szükség. Végül belekeverem az aprított petrezselymet. Az egészet alaposan átkeverem, ha túl sűrű lenne, vizet mindig lehet hozzá adagolni. Érdemes figyelembe venni mind az állagánál, mind pedig a fűszerezésénél, hogy a hűlés során az ízek kissé tompulnak, az állaga viszont sűrűsödik.
Ha ezzel elkészültem, zárható tetejű tálba vagy dobozba kanalazom, és legalább 2-3 órára hűtőszekrénybe helyezem. Friss kenyérrel, péksüteménnyel zöldpaprikával, paradicsommal egyaránt csodás reggelire vagy hideg vacsorára.
Akár előre is elkészíthető, 2-3 napig hűtőszekrényben tárolható.

Gyerekkorom nagy kedvencei közé tartozott a mélyhűtött gombakrém, amelyből (nyilván kissé megszépítő) emlékeim szerint nagyszerű melegszendvicseket készítettünk. A mindig kapható fehér csiperkéből fűszerezéstől függően rengeteg hideg vagy meleg szendvicskrém készíthető. Nálam most egy klasszikus készült, kis csavarral.

Gombakrém hideg és meleg szendvicsekre

Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg friss fehér csiperke
2 szál lila újhagyma
2 db kisebb főtt újkrumpli (kb. 10 dkg)
1 csokor petrezselyemzöld
1 kisebb ág rozmaring levelei
2 evőkanál sovány tejföl
2 dkg vaj
1 teáskanál olívaolaj
1 teáskanál szarvasgomba-olaj
só, frissen őrölt bors – ízlés szerint

Elkészítés: A hagymát felkockázom, a zöldfűszereket finomra aprítom, a gombát gorombára vágom.
A vajat és a kétféle olajat serpenyőbe kanalazom, a hagymát üvegesre pirítom. Rászórom a gombát, 3-4 perc alatt megpirítom, sózom, borsozom, végül hozzáadom a finomra vágott zöldfűszereket. A serpenyő teljes tartalmát turmixgép poharába töltöm, hozzáadom a kockákra vágott, kihűlt főtt krumplit, valamint a tejfölt. Néhány perc alatt sima krémmé keverem. Tálalás előtt legalább 1 órára hűtőszekrénybe teszem. Friss kiflivel egyszerűen abbahagyhatatlan, de lehet bele friss sárgarépahasábokat, szárzellert is mártogatni.

Habliliom

A mindenki által ismert isler vagy ischler, netán ischli tortácska az 1950-es évek osztrák cukrászatának ajándéka – még ha sokan korábbi eredetet feltételeznének is –, ami kétségkívül igazi klasszikussá vált. Egy-egy igazán jó receptúra szerint elkészített variáció, valódi kulináris csemege! Most ez a klasszikus készült (kétféle töltelékkel) némiképp újragondolva.

Az isler, mondjuk a minyonhoz hasonlóan a szocialista idők cukrászatának épp annyira alapdarabja volt (őszintén szólva nem is ritkán erősen torzított kivitelben), mint amennyire az ünnepi időszakok házi süteményrepertoárjának szerves részét képezi (szerencsés esetben igencsak jó kivitelben) mind a mai napig.

Sokan azt gondolják, eredete az egykori Osztrák-Magyar Monarchia 19. század végi vagy 20. század eleji időszakához köthető, és bár alapanyagai kétségkívül az ún. békebeli süteményeket idézik, ez a desszert (akárcsak a Rákóczi túrós) az 1950-es években készült először. Bad Ischlben, a ma is működő Konditorei Zaunerben, méghozzá egy igen tehetséges német cukrász kreációjaként.

Richard Kurth, aki 1935-ös mestervizsgája után szerencsét próbált Guatemalában, majd 1942-ben visszatért Németországa, számos neves cukrászdában dolgozott, míg aztán a háború után a nevezetes osztrák fürdővárosba került.

Az általa megálmodott és kikísérletezett isler, vagy ahogy gyakorta emlegetik: isler tortácska az 1958-as brüsszeli világkiállítás aranyérmét is meghozta a kreátor számára. A sütemény népszerűségét mutatja, hogy egy évvel később, 1959-ben Eugen Brixel komponista Ischler Törtchen címen keringőt is komponált.

Jóllehet isler névvel ma már sokféle süteményt illetnek – nálunk a legismertebb az omlós, diós tésztakorongok között savanykás (rendszerint ribizli- vagy sárgabarack-) lekvárt rejtő, csokoládéval borított variáció – Kurth alapvetően kétféle alapreceptúra szerint készítette islerét.

Az egyik, amely aztán díjnyertes alkotás is lett, az úgynevezett finom változat. Ez omlós tésztából készült, 5-8 cm átmérőjű korongokra kiszúrt, 3-5 mm vastag két tésztaréteg között csokoládékrémes töltelék rejlett, és az egészet kakaós fondant borította (amit igencsak exkluzív változataiban még némi aprított pisztáciával is megszórtak).

A másik a karácsonyi változatként emlegetett dióval vagy mogyoróval készült erősen omlós tésztakorongok között savanykás lekvártölteléket tartalmazó, kávés fondant-nal borított sütemény, amelyet időnként fondant- vagy marcipánfigurákkal, mandulával is díszítettek.

A nálunk elterjedt islerek lényegében valahol a kétféle variáns különféle kombinációi. A teljesség kedvéért: ezekhez csatlakozik egy ez eredetivel nem sok rokonságot mutató (egyébiránt kiváló) magyar találmány, a habos isler, amit Szolnokon, az egykori Kádár Cukrászdában Hegedűs László cukrászmester ötlött ki és valósított meg elsőként. A tekintélyes mennyiségű tojáshabtölteléket rejtő, csipetnyi fahéjjal fűszerezett omlós tésztakorongokat csokoládémáz borítja, és mára számos helyen vált kedvelt édességgé. Megjelenését tekintve emlékeztet ugyan a Bad Ischlből származó süteményre, de más rokonságot nehéz lenne felmutatni.

A jól ismert islerek, amelyek minden pékség, cukrászda kínálatában megtalálhatók, azonban kétségkívül az osztrák süteményhez köthetők. Természetesen eredeti receptúrát sok egyéb legendás süteményhez hasonlóan (pl. Sacher-torta, Kossuth-kifli) itt sem lehet találni, de a jó minőségű alapanyagokból készültek minden változatban viszik a pálmát.

Itt a konyhában az isler rendszerint dióval gazdagított, erősen omlós tésztából készül. Átmérőjüket tekintve az egyes darabok szerényebbek az általános 5-8 cm-es süteményeknél, de számomra valahogy kellemesebb a mini formátum. A tészta nem igényel különösebb bravúrt, de fontos, hogy valódi vajjal és dióval vagy mogyoróval, esetleg mandulával gazdagodjon a tészta.

A tölteléket azonban szeretem variálni, és ezúttal kétféle is került az asztalra. Az egyik, szabályos kör alakúra kiszúrt islervariáció dióval elegyített házi készítésű sárgabaracklekvárt rejtett, míg a másik, hullámos szélű kiszúróval készült variáns marcipánnal elegyített szilvalekvárt tartalmazott.

Mindkettőnél csak a felső tésztakorongot vontam be csokoládémázzal, és amitől igazán ünnepi lett, az a mályvaszínű ehető lüszterréteg volt. Valóságos kis ékszerekké alakultak általa sütemények. A tésztához ezúttal barna nádcukrot használtam

Mályvaszínű mini islerek

Hozzávalók (kb. 35-36 db 4 cm átmérőjű süteményhez):

A tésztához:

20 dkg süteményliszt + 2 evőkanál a nyújtáshoz

10 dkg finomra őrölt, enyhén pirított dió

5 dkg barna nádcukor

12 dkg hideg vaj

1 db kisméretű egész tojás

1 evőkanál szilvapálinka

1 csipet só

A töltelékhez:

A-verzió:

2 evőkanál házi készítésű, pikáns sárgabaracklekvár

1 evőkanál finomra őrölt, pirított dió

1 teáskanál barna nádcukor

B-verzió:

2 evőkanál sűrű szilvalekvár

10 dkg nyers marcipánmassza

2 teáskanál szilvapálinka

2 teáskanál barna nádcukor

A bevonathoz:

15 dkg minőségi csokoládé (ez lehet akár tejcsokoládé, étcsokoládé – ízlés szerint)

1 púpozott mokkáskanál porított kakaóvaj

1 teáskanál mályvaszínű ehető lüszter

Elkészítés:

A dióbelet sütőpapírral borított tepsire szórtam, 180 fokra előmelegített sütőben néhány perc alatt enyhén megpirítottam. Hűlni hagytam, finomra őröltem. A tojást a pálinkával kis tálban enyhén felvertem.

A tésztához a lisztet mély tálba szitáltam, hozzáadtam az őrölt diót, cukrot, csipetnyi sót. A lisztes keveréket fakanállal átforgattam, majd nagy lyukú reszelőn hozzáreszeltem a jéghideg vajat. Az egészet gyorsan elmorzsoltam, majd hozzáadtam a pálinkával elegyített tojást, és gyors mozdulatokkal tésztává állítottam össze.

Frissen tartó fóliába csomagolva 30 percet pihentettem a frizsiderben.

Közben elkészítettem a tölteléket.

Az A-verziónál egyszerűen összekevertem az alkotórészeket. A B-verziónál mindent keverőpohárba halmoztam, méghozzá úgy, hogy a marcipánmasszát nagy lyukú reszelőn lereszeltem, a többi hozzávalót belekanalaztam, majd botmixerrel homogénre mixeltem.

Természetesen a megadott tésztamennyiséghez vagy az A vagy a B töltelék elegendő, ha mindkettő egyszerre készül, a tészta hozzávalóit duplázni kell!

A pihentetett tésztát 3-5 mm vékonyságúra nyújtottam, 4 cm átmérőjű kerek kiszúróformákkal kis korongokat szúrtam ki belőel, és sütőpapírral borított tepsire rakosgattam.

160 fokra előmelegített sütőben (légkeverés mellett) nagyjából 12-15 perc alatt világosra sütöttem.

Rácsra szedtem, hűlni hagytam.

Közben vízgőz felett felolvasztottam a csokoládét, hozzákevertem a kakaóvajat, majd a korongok felére felvittem a csokoládét. A játék kedvéért villával megmintáztam, illetőleg a cakkos szélű változatnál mindegyik tetejére apró pöttyöket is biggyesztettem.

A félig megszilárdult bevonatos korongokat az előzetesen bő mokkáskanálnyi töltelékkel ellátott bevonat nélküli korongok tetejére illesztettem. Késhegynyinél is kevesebb lüszterrel megszórtam a tetejüket. Konyhai hőmérsékleten hagytam a mázat megszilárdulni, majd egy vékony ecset segítségével a port egyenletesen elosztottam a sütemények tetején.

Az A-verziónál kevesebb lüsztert használtam, és épp csak színeztem a csokoládét,

a B-verziónál gondolatnyival többet, így az egész felület fényes mályvaszínt kapott.

Másnapra enyhén megpuhulnak a sütemények, és jól záródó dobozból napokig nassolhatók – már ha marad belőlük.

Habliliom

Nem mindennapi kulináris utazásra invitálnak az egykor valamilyen okból elrontott ételekből tökéletesedő receptek, amelyek évszázadok vagy évtizedek alatt mind kifinomultabb formában jelentek, illetve jelennek meg a tányéron. 

Az ottfelejtett levesek, a felcserélt vagy mással helyettesített fűszerezésű főételek, a leejtett és megfordított desszertek valóban különleges fejezetet jelentenek a gasztronómia történetében.

Az észak-olasz Emilia–Romagna tartományból származó malfatti (eredeti jelentése: elrontott) egyike a nálunk kevéssé ismert, szinte leírhatatlanul könnyű gombócoknak, amelynek már nevéből adódóan is helye van az elrontottból tökéletesített receptek sorában. 

Legkorábban a 13. századi pármai krónikás Salimbene da Parma (akit Salimbene de Adamként is számon tart a történetírás hagyománya) jegyezte fel, hogy a legjobb tésztaételek nem csupán tésztából állnak – ez pontosan annyit jelent, hogy töltelékkel készülnek. Két évszázaddal később pedig a világszerte ismertté vált pápai szakács, Martino de' Rossi (akit Maestro Martinóként emlegetnek ma is) Libro de Arte Coquinaria című receptgyűjteményében – amely a középkori gasztronómia legfontosabb forrása – megjegyzi, hogy a jó ravioli tésztája akkor a legízletesebb, ha olyan vékony, akár a finom fátyol: szinte átlátszó. 16. századi kollégája, Bartolomeo Scappi, a híres reneszánsz szakács a malfatti receptjének nevezetes közreadója, az először 1570-ben Velencében megjelent, V. Pius pápának ajánlott Operajában (a mű mai címe: 'Összegyűjtött munkái' lehetne) megjegyzi, hogy ez a fogás „burok nélküli ravioli”.  Az 1622-ből fennmaradt kiadás ilyen mutatós volt:

Bár minden valószínűség szerint már a 13. században is fogyasztottak Párma környékén „ravioli bianchit”, a reneszánsz konyhaművészet sokat finomított receptúráján.

A 16. század ízlésének megfelelően a malfatti friss sajtból (feltehetően ricottából), parmezánból, tojásból, friss zöldfűszerekkel, fahéjjal, cukorral, valamint sáfránnyal fűszerezett kifinomult fogásnak számított, amely az évszázadok folyamán sokat változott.

A ma ismert receptek egyikében sem szerepelnek édes fűszerek, finomra aprított spenót annál inkább! A malfatti a régi szakácskönyvekben „elrontott tészta” értelemben szerepelt, némiképp anekdotikus felfogásban olyan ravioliként, amelynek tésztaburka olyan átlátszó, hogy már nem is látszik. Ezt a rendkívül ízletes, könnyű fogást hagyományosan spenót- vagy paradicsommártással kínálják, én ezúttal (még mindig) a spárgaszezon tiszteletére zöldspárga-mártással és hirtelen pirított spárgafejekkel kínáltam, a receptúrát pedig igen könnyeddé alakítottam.

Pillekönnyű malfatti zöldspárgával tálalva

Hozzávalók (4 személyre, kb. 25-26 gombóchoz):
25 dkg krémes ricotta
5 dkg frissen reszelt parmezán sajt (bármilyen kemény sajt tökéletes hozzá)
3 csapott evőkanál rétesliszt
2 púpozott evőkanál kukoricakeményítő
3 csapott evőkanál darált dió
25 dkg friss spenótlevél
1 db közepes méretű tojás
½ teáskanál tengeri só + 1 teáskanál a főzővízhez
frissen őrölt bors – ízlés szerint

A könnyű zöldspárga-mártáshoz:
50 dkg zöldspárga
1 db közepes salotta (mogyoróhagyma)
2 dl zöldségleves
1 dl tejszín 
3 dkg frissen reszelt parmezán (vagy Grana Padano sajt)
1 + 1 teáskanál olívaolaj
1 kávéskanál cukor
1 teáskanál frissen facsart citromlé
frissen őrölt bors, tengeri só – ízlés szerint

Elkészítés: A malfattihoz a spenótleveleket alaposan megmostam, vastagabb szárrészeit lecsipkedtem, forrásban lévő vízzel leforráztam, kinyomkodtam, finomra aprítottam.
A ricottát a többi hozzávalóval együtt keverőtálba halmoztam, hozzáadtam az aprított spenótot, fűszereztem, botmixerrel összedolgoztam. A tésztából nedves kézzel 2 cm átmérőjű gombócokat formáztam. Tálra rakosgattam, 15 percre a hűtőszekrénybe küldtem pihenni.

Közben elkészítettem a mártást. Ehhez a spárga fás végeit letörtem, éles hámozóval a fej alatti részt meghámoztam. A spárgafejeket félretettem, a többit nagyjából 1 cm-esre daraboltam.

A salottát finomra aprítottam, 1 teáskanál olívaolajon üvegesre pirítottam, felöntöttem a zöldséglevessel, amit cukorral édesítettem, gazdagon borsoztam, ebbe szórtam a felaprított spárgát. 4-5 perc alatt megfőztem, majd hozzáadtam a tejszínt, a parmezánt, egyet forraltam rajta, majd a citromlével tettem pikánsabbá. Turmixgép poharába töltve pürésítettem.

A félretett spárgafejeket 1 teáskanál olívaolajon sóval, borssal fűszerezve 3-4 perc alatt megpirítottam.

A malfattikhoz egy jókora lábosban vizet forraltam, amit 1 teáskanál sóval ízesítettem. A kis gombócokat a forrásban lévő vízbe adagoltam – egyszerre csak annyit, hogy kényelmesen elférjenek. Miután feljöttek a víz felszínére, még 3-4 percig főztem (3 perc elteltével érdemes egy gombócot félbevágni, hogy ellenőrizni lehessen, megszilárdult-e a közepe), majd leszűrtem.

Azon melegében a mártással és a pirított spárgafejekkel kínáltam. Ez a fogás frissen az igazi!

Habliliom

A piacon fantasztikus, friss spenótlevelekre, gombára és édesburgonyára tettem szert - a szokásos spárga és eper mellett természetesen, így most ezekből készült valami nem mindennapi, finom és egészséges fogás.

A spenótmártás főtt burgonyával, esetleg megfejelve tükörtojással igazi menzaklasszikus. Olyan fogás, amellyel sokan ambivalens viszonyt ápolnak, no de miért ne lehetne ezt is újraértelmezni, és olyanná alakítani, amitől akár valóságos gourmet ebéd vagy vacsora lesz? Az iskolai menzán a legkevésbé sem tartozott a kedvenceim közé az igazi, zamatos spenóttal igencsak távoli viszonyt ápoló mártás, a sós vízben ízetlenre főtt méretesre darabolt krumpli. A saját konyhámból igyekeztem száműzni nem csupán a kellemetlen ízemlékeket, de a rossz beidegződéseket is. A spenót egyike a legkedvesebb alapanyagaimnak, s ha csak lehet, igyekszem friss zöldségből dolgozni – most pedig lehet. Ha mártást készítek belőle, mindig kerül bele valamilyen zöldfűszer, és körettől, hangulattól függően lehet keleties vagy mediterrán a végeredmény. 

Ezen a héten elhatároztam, hogy a piacon igencsak visszafogott bevásárlást csapok, ennek ellenére a kosaram bőségesen megtelt, már épp indultam hazafelé, amikor jókora friss spenóthegybe ütköztem, szinte szó szerint – nem tudtam ellenállni a csábításnak.

Olyan rég készült már spenótmártás, hogy arra gondoltam, azt a 30 dkg-nyi friss levelet érdemes izgalmas kompozícióba foglalni. Mivel gomba is került a kosárba, sőt a nálunk sajnos még mindig szinte luxuscikknek számító (ezúttal kivételesen kedvező áron kínált) mesés édesburgonya is, szinte készen is volt a recept. Az édesburgonyával most semmi mást nem tettem, mint alufóliába csomagolva héjastól megsütöttem. A spenótból azonban igyekeztem kihozni a legtöbbet. Így aztán fűszeres, sajtos mártássá alakítottam. A lényeg az egész kompozícióban az ízek egyensúlya! Az édeskés körethez a gazdag mártás, valamint a hirtelen pirított csiperke tökéletesnek bizonyult.

Ennek a spenót-krumpli összeállításnak bizony nincs sok köze a menzai változathoz.

Sajtos-fűszeres spenótmártás pirított gombával és fóliás édesburgonyával

Hozzávalók 4 személyre:
A mártáshoz:
30 dkg friss spenót
1 nagy csokor petrezselyemzöld
2-3 ágacska friss rozmaring levelei
1 karcsú gerezd fokhagyma
1 db kisebb vagy fél nagyobb vöröshagyma
1 evőkanál olívaolaj
5 dkg reszelt edámi sajt
3 dkg reszelt füstölt edámi sajt
1 dl zöldségleves
1,5  dl tej
1 púpozott teáskanál kukoricakeményítő
tengeri só, frissen őrölt bors – ízlés szerint
Az édesburgonyához:
4-6 db kisebb édesburgonya
A pirított gombához:
30 dkg friss csiperke
1 evőkanál olívaolaj
só és bors – ízlés szerint

Elkészítés: Az édesburgonyát alaposan megmostam, darabonként alufóliába csomagoltam. A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A krumplikat 35-40 perc alatt puhára sütöttem.
Közben elkészítettem a mártást és a gombát.
A mártáshoz a vöröshagymát felkockáztam, a fokhagymát nagy konyhakéssel ellapítottam. A spenótlevelekről lecsipkedtem a szárrészt, alaposan megmostam, durvára vágtam. A petrezselyem és a rozmaring leveleit nagyvonalúan felaprítottam. Az olajon üvegesre pirítottam a vöröshagymát, hozzáadtam a fokhagymát, majd rádobtam a spenótleveleket. Amikor kezdtek összeesni, hozzáadtam a fűszernövényeket, majd felöntöttem a levessel. Közben a keményítőt alaposan elkevertem a tejben. A zöldségeket sóztam, alaposan borsoztam, majd besűrítettem. Az egészet turmixgép poharába töltöttem, pürésítettem, majd lábosba öntöttem, melegíteni kezdtem, és hozzáadtam a kétféle sajtot. Csak annyi ideig hagytam folyamatos keverés mellett a tűzhelyen, amíg a sajt felolvadt.

Az eredmény egy fűszeres, pikáns spenótmártás lett, benne a rozmaring és a petrezselyem frissítő aromája, melyet a kétféle sajt tesz teljessé. A gombákat megtisztítottam, nagyobb darabokra vágtam. Egy kisebb serpenyőben felforrósítottam az olajat, rádobtam a gombákat, sóztam, borsoztam, 2-3 perc alatt megpirítottam.
A mártást kisebb tálakba porcióztam, a gombát szintén egyenlő adagokra osztottam, a fóliában sült édeskrumplival kínáltam.

Habliliom

A Segítsüti tavaszi árverésére készült először ez a két aprósütemény, és azóta már az átadásra is sor került.

Most pedig, ahogy ígértem: jönnek a receptek. Volt, aki az árverés indításakor, rögvest szerette volna elkészíteni, aztán érkeztek sorban a kedves megkeresések: hogy készültek?

A legkevésbé sem szerettem volna senkit megfosztani attól az élménytől, hogy a saját konyhájában is elkészítsen mindent, és kifejezetten megtisztelő a nagy érdeklődés, de fontos szempont volt, hogy amíg az aukció véget nem ér, átadásra nem kerül a sütemény, addig szóljon minden a támogatásról.  

Bevallom, így is némiképp zavarban vagyok, hisz  ez egy jótékonysági akció volt, amiben nagy örömmel vettem részt, nagyon jó helyre kerül minden az alapítvány számlájára befizetett forint. A licitre bocsájtott finomság pedig a maga valójában azt illette, aki hozzájárult a támogatott cél elérésének sikeréhez, és igazi boldogság volt látni, hogy a létező legjobb kezekbe kerültek a sütemények.

A jótékonysági aukció tehát nem a receptúráról szól, de tartva az ígéretemet, szívesen megosztom mindkettőt. Nincs ezekben az aprósüteményekben semmi kivitelezhetetlen, és remélem sokaknak szerez majd legalább akkora örömet, mint a licit nyertesének!

Olyan hozzávalókat is felhasználtam, amelyek speciális üzletben szerezhetők be – és mielőtt bárki megkérdezné, hogy mit, mivel helyettesítsen, tény, hogy ezek a sütemények attól érdekesek vagy különlegesek, hogy pontosan ezekből az alapanyagokból készültek.

A titkos hozzávaló pedig a készítés módja: csakis örömmel, gondos odafigyeléssel érdemes hozzáfogni!

Aranyló kókuszcsókok

Hozzávalók (kb. 40 db süteményhez):

20 dkg jó minőségű kókuszreszelék

2 db közepes méretű tojás

15 dkg porcukor

5 dkg süteményliszt

2 evőkanál hideg víz

1 csipet só

½ vaníliarúd kikapart magjai

1 mokkáskanál ehető aranypor

Elkészítés:

A két tojást szétválasztottam. A fehérjét csipetnyi sóval kemény habbá vertem. A sárgáját a cukorral, vaníliával fehéredésig kevertem, majd folyamatos keverés mellett hozzákanalaztam a hideg vizet, végül kanalanként adagoltam az egészhez a kókuszreszeléket. Morzsálódó massza az eredmény, nem kell megijedni tőle!

Ekkor gyors mozdulatokkal egy szilikonlapát segítségével hozzákevertem a fehérjehabot.

A sütőt 160 fokra előmelegítettem, egy nagy tepsit sütőpapírral borítottam, és nedves kézzel diónyi gömböket formáztam a tésztából. Kis távolságra egymás mellé ültettem a kis csókokat. Nagyjából 10-15 perc alatt világosra sütöttem.

Rácsra szedtem, és vékony konyhai ecset segítségével mindegyik tetejére kevés aranyport vittem fel.

Légmentesen záródó dobozban napokig tárolható – légiesen könnyű aprósütemény.

Az omlós diós csók szintén egyszerűen kivitelezhető aprósütemény, amelynek a tölteléke különleges.

Omlós diós csókok szilvás marcipános töltelékkel

Hozzávalók kb. 50 db-hoz:

A tésztához:

13 dkg süteményliszt

7 dkg kukoricakeményítő

7 dkg barna nádcukor

10 dkg pirított, őrölt dió

12 dkg vaj

1 db közepes méretű tojás

1 teáskanál fügepálinka

1 késhegynyi őrölt fahéj

1 csipet só

A töltelékhez:

2 evőkanál cukormentes, sűrű szilvalekvár

5 dkg nyers marcipánmassza

2 teáskanál barna nádcukor

1 evőkanál fügepálinka

A tálaláshoz:

vaníliával kevert porcukor (ízlés szerint)

Elkészítés:

A töltelékhez a marcipánt lereszeltem, a lekvárral, cukorral, pálinkával homogén krémmé kevertem. Felhasználásig félretettem.

A diót zsiradék nélkül, sütőpapírral borított tepsire helyeztem, és  180 fokra előmelegített sütőben 5-6 perc alatt enyhén megpirítottam. Hűlni hagytam, majd finomra őröltem.

A lisztet, keményítőt, cukrot, őrölt diót, valamint a csipet sót és a fahéjat tálba mértem. Fakanállal alaposan összekevertem. Nagylyukú reszelőn hozzáreszeltem a vejet, majd gyors mozdulatokkal elmorzsoltam. A tojást a fügepálinkával egy kis tálban enyhén felvertem, és a tésztamorzsához adtam. Tésztává gyúrtam.

A sütőt 170 fokra előmelegítettem, két nagy tepsit sütőpapírral borítottam.

A tésztából diónyi gömböket formáltam, minden gömböt tisztes távolságra az előkészített tepsire ültettem. Egy méretes fakanál nyelével minden gömb közepére kis mélyedést fúrtam.

Nagyjából 15 perc alatt világosra sütöttem. Azon melegében minden csók mélyedésébe egy mokkáskanálnyi tölteléket biggyesztettem. Vaníliával kevert porcukorral meghintettem. Rácson hagytam hűlni.

Frissen is omlós, könnyű aprósütemény, de légmentesen záródó dobozban, hűvös helyen tárolva napokig őrzi állagát.

Jó sütögetést!

Habliliom

Belátom, hogy mostanában akad itt a konyhában spárgás recept nem is kevés, de vállalom az elfogultságomat ezzel a fantasztikus zöldségfélével, hisz annyira friss, egészséges és sokféleképp elkészíthető, hogy talán nem baj, ha egy újabb gyors recepttel is bővül a repertoár.

A zöldspárga egyik előnye, hogy alig igényel hámozást (kevesebb az anyagveszteség, gyorsabb az előkészítés). Persze ízlés dolga, ki mennyire szabadítja meg a „héjától”, a magam részéről az alsó harmadáról mindig eltávolítom.

Ezzel a valóban szűk 30 perc alatt elkészíthető lepénnyel pedig még a spárga készítésével most barátkozó, konyhai foglalatosságokra szűkre szabott idővel rendelkezők is bátran próbálkozhatnak. Az eredmény mégis olyan lesz, mintha igencsak gondos és hosszadalmas előkészületeket követően kerülne frissen az asztalra.

Mert ez a gyors lepény frissen az igazi, de ha véletlenül maradna belőle másnapra, a tapsztalat azt mutatja, akkor is pillanatok alatt eltűnik a tányérról!

Tulajdonképp egyenlő esélyekkel rendelkező lepénynek tekinthető, mert a spárgaszálak váltott egymás mellé helyezésével senki sem szenved hátrányt a kóstolásnál: pontosan ugyanannyi spárgafejjel rendelkező szeletet keletkezik. Egy apró trükk, aminek köszönhetően nem csupán a látvány, de az ízélmény is fokozható.

Gyors zöldspárga-lepény

Hozzávalók (32 X 25 cm-es tepsihez):

1 csomag friss zöldspárga (50 dkg)

2 dl zöldségalaplé vagy tiszta zöldségleves

1 csomag friss leveles tészta (275 gr, hűtőpultból, nem mélyhűtött)

5 dkg füstölt edámi sajt

5 dkg ementáli típusú sajt

2 dkg frissen reszelt parmezán típusú sajt

1 kis doboz sovány tejföl (175 gr, 12%-os zsírtartalommal)

1 db nagyméretű, friss tanyasi tojás

1 teáskanál szárított, őrölt rozmaring

1 csokor egészen finomra aprított petrezselyemzöld (vagy 2 teáskanál szárított) + egy kevés szárított petrezselyem a tetetjére

só, fehérbors – ízlés szerint

Elkészítés:

A leveles tésztát kivettem a frizsiderből, és amíg a spárgát előkészítettem, a konyhapulton várakoztattam, hogy könnyebb legyen vele dolgozni.

A spárgák kissé fás végeit letörtem, a szárak alsó harmadát vékonyan meghámoztam.

Egy nagyobb, mélyebb serpenyőben felforraltam a zöldségalaplevet, és a már forró levesbe 2 percre beletettem a spárgákat. Épp csak blansíroztam, majd gyorsan tálra szedtem. A leves később elkortyolható.

Amíg a spárga hűlt, a tojást a tejföllel és a fűszerekkel alaposan elkevertem, majd hozzáreszeltem a háromféle sajtot.

A sütőt 180 fokra (légkeveréssel) előmelegítettem.

A tepsit sütőpapírral béleltem, és szépen beleigazítottam a már előre kinyújtott tésztát úgy, hogy a peremére is került belőle.

Hogy időt spóroljak, a vaksütés helyett, villával alaposan megszurkáltam a tésztát a tepsiben.

A már kihűlt spárgákat szépen egymás mellé rakosgattam az előkészített tésztaágyon, méghozzá úgy, hogy felváltva követték egymást: egyet fejjel felfelé, egyet fejjel lefelé.

A sajtokkal alaposan elkevert fűszeres mártást rákanalaztam, kevés szárított petrezselyemmel megszórtam, majd a forró sütőben szűk 20 perc alatt pirosra sütöttem.

Éles késsel azon melegében méretes kockákra darabolva kínáltam.

Könnyű, gyors és nagyon finom!

Habliliom

Spárgából legyen fehér, zöld vagy lila, szezonban sosem elég! Ha csak lehetőség nyílik rá, változatos formában gyakran kerül mostanában az asztalra.

Ezúttal könnyű krémleves készült a friss, lila fejű spárgából, ami viszonylag ritka kincs (egyelőre) a hazai piacokon, pedig nagyon zamatos.

A megfelelő spárga választásáról, előkészítésről részletesen írtam itt. Spárgás finomságok többek között itt és itt.

Spárga a karcsúsító egészségőr

A spárga egészségre gyakorolt hatásai egészen fantasztikusak. Talán sokan tudják pl, hogy enyhe vízhajtó tulajdonságokkal rendelkezik, ennek köszönhetően igen kedvező befolyást gyakorol a teljes keringési rendszerre. Tisztító hatású. Régen a vesekő természetes eltávolítójaként is alkalmazták, erről azonban ma már másként vélekednek még a népi gyógyászat lelkes hívei is, persze egyes vélemények szerint az érszűkület ellen is hatásos. Magas rosttartalmának hála segíti az emésztést. Viszonylag magas purintartalma következtében köszvénnyel küzdők azonban csak mértékkel fogyasszák!

Több mint 92 %-a víz, és 10 dkg spárga mindössze 20 Kcal-t tartalmaz. Elhanyagolható szénhidrát- és zsírtartalma, annál jelentősebb azonban a benne található rostok, vitaminok és ásványi anyagok mennyisége.

Rendkívül magas a természetes aszparginsav-tartalma, amely az idegrendszer egészséges működésében meghatározó jelentőségű. Ez praktikusan annyit jelent, hogy véd a kimerültség, hangulatingadozások kellemetlen hatásaitól. A spárga rendkívül gazdag káliumforrás (10 dkg spárga 210 mg káliumot tartalmaz), nátriumtartalma alacsony, de foszfor, kalcium, magnézium, sőt vas is rendes mennyiségben található benne.

A vitaminok közül A-, B1-, B2-, B6-, C- és E-vitamint, sőt folsavat is rejtenek a spárgasípok.

Valódi ajándék így tavasszal a vitaminraktárak feltöltéséhez, de még diétához is.

Kis spárgatörténet

Nem érdektelen megismerkedni a történetével sem. A spárgaként, egyes vidékeken csirágként, másutt nyúlárnyékként ismert zöldség tudományos neve: közönséges spárga (Asparagus officinalis).

A világ számos táján megterem. Európában az éghajlati viszonyoktól függően bizonyos terülteken akár már március végén megjelennek az első zsenge spárgák, de van, ahol még június végén is szüretelhető. Nálunk az igazi szezonja bő egy, majdnem két hónapon át tart, április második felétől június első feléig. A görög eredetű elnevezése az aszpharágoszból eredeztethető, és szó szerint fiatal rügyet vagy hajtást jelent. Az első spárgák nyomait régészek mégsem az antik Hellász, hanem az ókori Kínai Birodalom területén találták meg, ahol már Kr. e. 5000 táján gyógynövényként használták hurutos megbetegedések, hólyagproblémák, valamint fekélyek kezelésére.

Gyógyító hatásai miatt tisztelték az ókori Egyiptomban is, ahol Kr. e. 4500 tájáról maradtak fenn nyomai, de az antik Görögország és a Római Birodalom lakosai is igen nagy becsben tartották. Egyes feljegyzések a spárgagyökér porított formáját fogfájás kitűnő ellenszereként említik. Gyógyító tulajdonságai melletti kulináris élvezetét valószínűleg a rómaiak kezdték kiaknázni – már Apicius szakácskönyve is tartalmaz spárgával készült ételreceptet. A rómaiaknak köszönhetően terjedt el aztán az Alpokon túl, így nálunk is. Termeszteni persze csak a 16. század környékén kezdték a kontinens egészén, igaz, csupán arisztokrata családok kertjeiben.

Ekkoriban, mint arról a régi füveskönyvek beszámolnak, nem csupán főúri kiváltságnak számított a fogyasztása, de változatlanul gyógynövényként is tisztelték. Kevés helyen termett, és igencsak drága mulatság volt. A szegények asztalára aligha került elegáns spárgatál.

Ez szinte a 20. század elejéig nem sokat változott. Ekkoriban kezdték üzemi körülmények között, nagy területeken termeszteni – elsőként az USA-ban. Jóllehet ezen túlmenően mind Dél- és Közép- Európában, mind pedig Észak-Afrika, valamint Ázsia számos részén elterjedt. Napjainkban az egy főre jutó spárgafogyasztás Németországban a legszámottevőbb, ahol valóságos nemzeti eledelnek számít (a legnagyobb termelő azonban világviszonylatban ma is őshazája, Kína).   

Alapvetően háromféle spárgával (fehér, zöld és ún. lila vagy lila fejű) lehet találkozni mostanában a piacokon. Delikátboltokban, ázsiai fűszer- és zöldségkereskedésekben ritkán feltűnik egy negyedik típus is, az úgynevezett thai spárga, amely vékony, zöld sípokkal rendelkezik. Ázsiai fűszerezésű, hirtelen pirított fogásokhoz vagy salátaként is nagyszerű.

Az Európában legkedveltebb fehér spárga a csúcsától a végéig fehér – a föld alatt növekszik. Lágy, kellemes, enyhén aromás íze miatt népszerű, de kétségtelen, hogy a legkevesebb vitamin ebben a fajtában rejtőzik. Fontos, hogy zöldség- vagy spárgahámozóval a csúcstól az egészséges végéig teljesen hámozzuk meg! A fás szárvégeket feltétlenül törjük, vagy vágjuk le. Ellenkező esetben keserű, fogyaszthatatlan lesz a belőle készült fogás. Minden hagyományosnak tekinthető spárgaételhez ideális.

Az ún. lila spárga lehet többféle. Van, hogy a rügy csúcsától a szár végéig lila a zöldség, de van, hogy csupán a csúcs enyhén lilás árnyalatú. Ez utóbbi típusból főztem most könnyű krémlevest.  Általánosságban elmondható, hogy a lila típusok fehér rokonaiknál kissé markánsabb aromákkal rendelkeznek – növekedés közben csúcsai kissé kibújnak a földből, ennek köszönheti halványlilától mély liláig terjedő színét. Felhasználása (legyen végig lila vagy csak lila csúccsal rendelkező) fehér rokonával egyező.   

A zöld spárga a föld felett növekszik, ennek köszönheti élénkzöld színét, lágy, kellemes aromáit és vitamin-, valamint ásványianyag-bőségét – megjelenésében ez a típus emlékeztet leginkább ősére, a vadspárgára. A klorofillban, C-vitaminban különösen gazdag zöld spárga karotin- és rutintartalma sem kevés. Nem szükséges teljesen meghámozni, elegendő a szár alsó harmadát megtisztítani, de az igazán zsenge példányoknál még ez is elhanyagolható. Fontos azonban, hogy a szár alsó részét kissé hajlítsuk meg, ahol elpattan, onnantól a csúcsig élvezhető – a fás szárrésztől szabaduljunk meg!

Mindegy, melyiket választjuk, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy szezonban érdemes minél többet fogyasztani belőle annak szem előtt tartásával, hogy a spárga (bármely típushoz tartozzon is) legértékesebb része a csúcsa. Ennek lényegesen kevesebb főzési, illetve sütési időre van szüksége a spárga többi részéhez képest – érdemes nyersen is megkóstolni!

Tény, hogy a legjobb spárga a friss spárga! Ha piacon, zöldségesnél választunk, mindig ügyeljünk arra, hogy viszonylag karcsú, egészséges sípokat tegyünk a kosarunkba. Ha egészen biztosak akarunk lenni a dolgunkban, a körmünket finoman mélyesszük a sípba, ha éles, roppanó hangot hallunk, nem lehet baj a választott köteggel.

A spárgát lehetőség szerint frissen dolgozzuk is fel, hűtőszekrényben maximum 2-3 napot tároljuk, lehetőség szerint kissé nedves papírba csavarva a végeit.

Spárgakrémleves könnyedén

Hozzávalók 4 személyre:

1/2 kg zsenge spárga (lehet fehér, lila vagy zöld is)

1-2 db sárga héjú burgonya (kb. 15 dkg)

2 dkg vaj

2 dl tej

½ -3/4 l zöldségalaplé (vagy tiszta zöldségleves)

1 karcsú gerezd fokhagyma

2-3 szál újhagyma

1 db nagyobbacska babérlevél

1-2 ág friss rozmaring levelei (vagy 1 mokkáskanál szárított)

1 db kisebb citrom frissen facsart leve

1 csapott teáskanál barna nádcukor

só, bors, petrezselyemzöld – ízlés szerint 

Elkészítés:

A burgonyát meghámoztam, kb. 1 cm-es kockákra daraboltam. A spárgák fás végeit letörtem, a csúcsától lefelé haladva a szárvégekig meghámoztam, nagyjából 1½ -2 cm-es darabokra vagdostam. A fokhagyma héját eltávolítottam, széles pengéjű késsel ellapítottam.  Az újhagymát tisztítást követően felkarikáztam. Egy méretes fazékban felhevítettem a vajat, rádobtam a babérlevelet, a fokhagymát, újhagymát majd ügyelve arra, hogy oda ne égjen, kissé megpirítottam. Hozzáadtam a burgonyakockákat, felöntöttem annyi alaplével, amennyi ellepte, főzni kezdtem.  5-6  perc elteltével hozzáadtam a nádcukrot, majd a spárgadarabokat a fejek kivételével. Forrás után jöhet hozzá a finomra aprított rozmaring, és csak ekkor öntöttem fel a tejjel, valamint ekkor adtam hozzá a spárgacsúcsokat. Ha szükséges, némi alaplevet is lehet hozzákanalazni, hogy kényelmesen ellepje a folyadék a zöldségeket. Nagyjából további 6-8 perc elteltével minden megpuhul, ekkor érdemes hozzáadni még egy kevés alaplevet, és forralni rajta egy utolsót. A babérlevelet eltávolítottam, hozzáadtam a citromlevet, frissen őrölt borssal fűszereztem.  Botmixerrel pürésítettem. Ekkor még lehet szabályozni a sűrűségén: ha tartalmasabb, sűrű levesre vágyik az ember, nem szükséges további folyadékot hozzáadni, ha hígítaná az ember, víz vagy alaplé mértékletes adagolásával ez még megtehető, ha szükséges sózzuk, borsozzuk. Ha a pürésítés után került a leveshez némi folyadék, érdemes egyet még forralni rajta, esetleg sóval, borssal igazítani a fűszerezésen.

Frissen, petrezselyemzölddel kínáltam.

Igazi energetizáló vitaminbomba, ami ráadásul nagyon finom is!

Habliliom