Habliliom Könnyed Konyhája

Habliliom Könnyed Konyhája

Habos álomsütemény – mogyoróval a közepén

2019. december 07. - Habliliom

Az év végi hajtás közepette vagy akár már az ünnepekre hangolódva, nem árt némi édes, kényeztető meglepetés.  No, ez a sütemény pont olyan, mintha apró boldogságszérumok rejlenének minden egyes falatjában. Ellenállhatatlan, csupa hab, csupa meglepetés!

mogyoros_csokolademousse_kocka07.jpg

Vékony, chiffon piskóta alapon egy réteg pirított, őrölt mogyoróval megbolondított csokoládé mousse, a tetején pedig fehér csokoládé ganache-sal dúsított tejszínhab. Igazi ünnepi desszert – de hétköznapokon sem megvetendő, sőt!

A chiffon piskóta lényegében kevés növényi olaj és folyadék hozzáadásával bársonyosra sütött, pillekönnyű kevert tészta, ami kitűnő tortaalap is lehet. Ezúttal méretes tepsiben sütöttem meg, és a süteményből kimaradt részekből süteménykiszúróval extra formákat is kínáltam a nagyjából 5 x 5 cm-es habos kockák mellé.

Az elkészítés nem bonyolult, viszont mindenképp türelmet igényel, ami ez esetben annyit jelent, meg kell várni, míg a rétegek megszilárdulnak. Egészen biztos, hogy egyenletesebbek lettek volna a szeletek, ha még 1-2 órát eltölt a frizsiderben…

Kóstoló csatolását a technika ugyan nem teszi lehetővé, de a sütemény légiesen könnyed struktúrája talán a képek alapján is érzékelhető. A kalóriákat ilyenkor számolni sem érdemes – ebbe a habra habba csak belefeledkezni lehet.

Mogyorós csokoládé-mousse kockák fehércsokoládés tejszínhabbal

mogyoros_csokolademousse_kocka08.jpg

Hozzávalók (kb. 26 x 26 cm-es levehető oldalú, szögletes formához)

A vaníliás chiffon piskótához:

3 db nagyméretű tojás szétválasztva

9 dkg átszitált porcukor

9 dkg süteményliszt

1 evőkanál kukoricakeményítő

1 teáskanál sütőpor

1 csipet só

½ dl olaj (olívaolajat használtam hozzá)

½ dl tej

1 teáskanál vaníliakivonat

A mogyorós csokoládé mousse-hoz:

3 db nagyméretű tojássárgája (a kimaradó fehérjéből készülhet akár habcsók is)

1 dl tej

15 dkg finomra aprított jó minőségű csokoládé (legalább 60% kakaótartalommal)

½ csomag azonnal oldódó porzselatin ( „expressz zselatin” – 10 g)

2-3 dkg őrölt, pörkölt török mogyoró

2 dl hideg habtejszín

A fehércsokoládés tejszínhabhoz:

10 dkg jó minőségű fehércsokoládé

2 ½ dl habtejszín

½ csomag azonnal oldódó porzselatin ( „expressz zselatin” – 10 g)

Elkészítés:

A piskótához a lisztet átszitáltam, a keményítővel és a csipet sóval kis keverőtálban összeforgattam, félretettem.  A szoba hőmérsékletű tojásokat szétválasztottam. A 3 tojásfehérjét a kimért porcukor harmadával habbá vertem, félretettem. A 3 tojássárgáját a maradék cukorral fehéredésig kevertem (nagyjából 6-7 perc), majd alacsonyabb fokozatra állítottam a kézi mixert, és vékony sugárban hozzáadagoltam a kimért olajat, majd a tejet, belekanalaztam a vanliakivonatot, végül kanalanként hozzáadtam a lisztes keveréket. Mikor szépen eldolgoztam, a kézi mixerről kézi keverésre váltottam, és egy méretes spatulával beleforgattam a fehérjehabot.

Egy nagy gáztepsit sütőpapírral borítottam, a tésztát szép egyenletesen elterítettem. Úgy 6-8 cm magasról néhányszor ráejtettem a konyhapultra, hogy a nagyobb buborékok elillanjanak, a tészta pedig egyenletesen süljön majd. Hideg sütőbe helyeztem, és 170 fokra állítottam a hőmérsékletet. Nagyjából 10-12 perc alatt szép világosra sütöttem. Mivel a sütők teljesítménye eltérő, tűpróbával érdemes ellenőrizni 10 perc elteltével! Rácsra borítottam, lehúztam a sütőpapírt, és hűlni hagytam. Egy 26 x 26 cm-es négyzet alakú, levehető oldalú sütőformát szépen kibéleltem sütőpapírral úgy, hogy a peremére is jutott. A kihűlt tésztalapból akkora négyzetet vágtam, amekkora a sütőforma alapja, és szépen belehelyeztem. A kimaradt tésztarészekből pedig kis formákat szúrtam ki – ez el is hagyható, és bátran elnassolható a pillekönnyű piskóta, míg elkészül a sütemény.

mogyoros_csokoladekremes_pite05.jpg

Míg a tészta készült, hozzáfogtam a mogyorós mousse-hoz. A tejet a tojások sárgájával nyeles lábosba zuttyantottam, és közepesen erős lángon egy kézi habverővel állandó keverés mellett „csípősre” melegítettem. Nem szabad forrnia, mert kicsapódik a tojás, de jó melegnek kell lennie, ha az ember megérinti, erősen „csípnie” kell (cukorhőmérő használatával: 80°C-ra célszerű melegíteni). Félrehúztam a tűzhelyről, és folyamatos keverés mellett hozzáadtam a porzselatint, valamint a finomra aprított csokoládét és a mogyorót. A maradék hőhatás elegendő a csokoládé tökéletesre olvadásához. Hűlni hagytam. Majd mikor szoba hőmérsékletű lett, betettem 15 percre a hűtőbe. Amint letelt a hűtési idő, a hideg habtejszínt közepesen kemény habbá vertem, és beleforgattam a mogyorós csokoládés krémbe.

Az egészet egyenletesen elterítettem a sütőformában, és 1 órára beküldtem a fridzsiderbe.

Közben elkészítettem a fehércsokoládé ganache-ssal gazdagított tejszínhabot. Ehhez a csokoládét ½ dl habtejszínnel vízfürdő felett felolvasztottam, hűlni hagytam. Szoba hőmérsékleten szépen szilárdulni kezdett, ekkor belekevertem a porzselatint. A maradék 2 dl habtejszínt lágy habbá vertem, majd óvatosan hozzáadtam a csokoládé ganache-t, és alacsony fokozatra állítva a habverőt, összedolgoztam. Óvatosnak kell lenni, mert ha túlveri az ember, könnyen kicsapódhat!

Akkor készült el, ha légiesen könnyed, egyenletesen sima, a hagyományos tejszínhabnál egy leheletnyivel sűrűbb állagot ölt.

mogyoros_csokolademousse_kocka04.jpg

Ezt a habot szépen elterítettem a mogyorós csokoládés mousse tetején, és újabb 2 órára visszaküldtem a hűtőszekrénybe. Ha van elég türelmünk, érdemes egész éjszakára dermedni hagyni, mert akkor garantáltan szépen szeletelhető. Ha nincs, legalább 2 órát akkor is muszáj várni a kockázással. A sütőforma oldala, valamint a sütőpapír eltávolítása után szeletelhető. Nálam most kockák lettek, de téglalapok formájában is tökéletes.

mogyoros_csokolademousse_kocka03.jpg

Mivel maradt még kb. 3 dkg csokoládém, vízfürdő felett felolvasztottam, és részben a kiszúrt piskótadarabokra csorgattam, részben csokoládédíszeket készítettem belőle. Ez a művelet akár el is hagyható.

Télies-légies, édes kényeztetés. Ki kell próbálni!

Habliliom

A bejegyzés trackback címe:

https://habliliom.blog.hu/api/trackback/id/tr615342944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása