Habliliom Könnyed Konyhája

Habliliom Könnyed Konyhája

Színes zöldségtorta tavaszra hangolva

2016. április 09. - Habliliom

Örök igazság, hogy az ember elsősorban a szemével közelít a tányérjára kerülő fogásokhoz. Persze az sem árt, ha látványt íncsiklandó ízélmény kíséri.

A piaci standok így áprilisban már egyre színesebbek, nehéz is ellenállni a kínálatnak. No meg jóleső érzés ilyenkor olyasmit tálalni, ami ugyan igényel némi előkészületet, játszadozást a konyhában, de a látvány és az ízek összhangja olyan kulináris élményt nyújt, ami komplex gasztronómiai kalandot jelent. Első fázisban a töprengés, majd a megvalósítás, végül a tálalás és falatozás közben.

szines_zoldsegtorony14.jpg

Torta készült most a konyhában, ami csupa zöldségből áll (ennek megfelelően igazán kalóriaszegény), és darabonként nem is túlságosan méretes egy adag. Szigorúan hidegen tálalandó, persze lehet előétel vagy akár köret is, és még azokkal is meg lehet kedveltetni, akik nem a saláták barátai. Aki pedig a vonalaira vigyáz, vagy épp diétázik, egyáltalán nem tiltakozik majd ellene.

szines_zoldsegtorony07.jpg

A készítéshez ételgyűrűket használtam, de ha valakinél nincs a háztartásban ilyesmi, több, kisebb porcióban muffintepsiben is kivitelezhető.

Színes zöldségtorta kelet-mediterrán fűszerezéssel

szines_zoldsegtorony01.jpg

Hozzávalók (4 db 8 cm átmérőjű tortához):
20 dkg barna csiperkegomba
2 db színes kaliforniai paprika (pl. piros és sárga)
20 dkg friss leveles spenót
2 db közepes méretű paradicsom (kb. 10 dkg)
2 db kisebb sárgarépa (kb. 15 dkg)
1 db kisebb padlizsán (kb. 25 dkg)
2 evőkanál tahina (szezámkrém)
1 teáskanál őrölt római kömény
1 mokkáskanál só
½ citrom leve
½ mokkáskanál őrölt csili
1 dl zöldségalaplé (vagy zöldségleves)
1 teáskanál azonnal oldódó zselatin (vagy 1 lapzselatin a csomagoláson előírtak szerint előkészítve,illetve ugyanez vegán változatban agar-agarral)
1 dl olívaolaj
só, frissen őrölt bors – ízlés szerint
A díszítéshez:
frissen őrölt bors, néhány friss bazsalikomlevél, balzsamecet-esszencia (balzsamkrém)

szines_zoldsegtorony03.jpg

Elkészítés: A padlizsánt 25 perc alatt 180 fokra előmelegített sütőben megsütöttem. Meghámoztam, tahinával, római köménnyel, sóval, csilivel, citromlével pürésítettem, hűlni hagytam. A paprikákat 20 perc alatt 190 fokra előmelegített sütőben megsütöttem, meghámoztam, kicsumáztam. A gombát megtisztítottam, felszeleteltem. Kevés olajon sóval, borssal fűszerezve megpirítottam. A sárgarépát vékonyan felkarikáztam, a levesben 4-5 perc alatt félpuhára főztem, a levest félretettem. A spenótot durvára vágtam, kevés olajon sóval, borssal épp csak megfonnyasztottam. A paradicsomokat meghámoztam, felszeleteltem. Az alapanyagokat szépen tálba rendeztem. 4 db ételgyűrűt (8 cm átmérőjű) sütőpapírral kibéleltem. Az egyiket kiszúróként használva a paprikaszeletekből egy-egy körlapot szúrtam ki, ez lett a torta alja.

szines_zoldsegtorony12.jpg

Minden gyűrű aljára egy paprikakorongot helyeztem, majd a levesben elkevertem a zselatint (vegán változatban: agar-agar). Egy szilikonecsettel megkentem a paprikákat, majd rárakosgattam a spenótot, ezt a réteget is megkentem a zselatinos levessel, majd a gombaszeleteket helyeztem el mind a 4 gyűrűben (4 szép szeletet gondosan félretettem a díszítéshez), újabb zöldséges ecsetelést követően kerültek helyükre a sárgarépa-karikák, amiket szintén megkentem a zöldséglevessel. A tetejükre a paradicsomkarikák kerületek, amikből előzetesen kiemeltem az első és utolsó szeleteket. Ezt a réteget is megkentem vékonyan a zöldséglevessel. Ezt követően a padlizsánkrémet osztottam el a már szép magasra nőtt tortákon. A maradék paprikát és paradicsomot kis háromszögekre daraboltam, majd a félretett gombaszeletekkel a torta tetejére rendeztem.

szines_zoldsegtorony11.jpg

Vékonyan ismét megkentem zöldséglevessel, frissen őrölt borssal megszórtam, bazsalikomlevéllel díszítettem, hogy valami zöld is kerüljön a tetejére. 4 órára betettem a frizsiderbe. Tálalásnál a gyűrűket és a sütőpapírt eltávolítottam, egy kis extra porciónyi bazsalikommal még díszítettem, majd kevés balzsamkrémmel díszítve tálaltam.

szines_zoldsegtorony14.jpg

Látványos, nagyon finom és nem utolsó sorban igazán alakbarát finomság.

Habliliom

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habliliom.blog.hu/api/trackback/id/tr528580330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása