Habliliom Könnyed Konyhája

Habliliom Könnyed Konyhája

Gyors réteges krém finom gyümölcsökkel

2015. szeptember 27. - Habliliom

Kinek ne lenne ismerős a helyzet: gyorsan volna jó, valami látványos és ínycsiklandó desszertet készíteni, akár sütés nélkül.

Jóllehet szívesen időzöm a konyhában recepteken kísérletezve, süthető és főzhető finomságokat készítve, bizony előfordul, hogy idő szűkében lendíti mozgásba az ember a fantáziáját pl. a desszertszekció megújítása érdekében.

A réteges krémek, legyen szó bármely fajtájáról, mindig kitűnő teret engednek a fantáziának éppúgy, mint a rövid idő alatt valami finomat feladvány megoldásához.

afonyas_bebikortes_reteges_krem03_1.jpg

Ezúttal olyan réteges krémet készítettem, amelyhez az alapötletet a polcon figyelő bébikörte jelentette. Igen, igen van ilyen is, egészen apró, mintegy 2-2,5 cm hosszúságú apró körtékről van szó. Ezek hozzám ugyan dobozban érkeztek, de akad belőlük konzerv formátumú kiszerelés is, és természetesen normál méretű körtével is elkészíthető. A hosszú kellemes időjárásnak köszönhetően lehet még kapni a piacon friss hazai epret, sőt áfonyát is, így már a gyümölcsök szín- és ízhatása fejben össze is állt. Az egész desszert alapját a jól bevált cukrászkrém vagy más néven sárgakrém (franciául: créme pâtissiére) kissé felturbózott változata képezte, amihez némi babapiskóta, valamint jóféle körtepálinka is társult.

Az elkészítésre fordított idő bruttó 25 percet vett igénybe, és ehhez már csak annyi türelemre volt szükség, hogy jól lehűljön a finomság, és összeérjenek az ízek.

Hétvégére, hétköznapi vacsoravendégeknek egyaránt tökéletes finomság, és a kis sütési gyakorlattal, csekély konyhai jártassággal rendelkezők épp oly bátran belevághatnak, mint ahogy frissíthetik vele repertoárjukat a gyakorlott konyhatündérek!

Gyors réteges krém bébikörtével, eperrel és áfonyával

afonyas_bebikortes_reteges_krem05.jpg

Hozzávalók 4 személyre:

2 ½ dl tej

2 dl habtejszín

4 db közepes méretű friss tojás sárgája

1 rúd vanília kikapart belseje (vagy 1 teáskanál vaníliasszencia)

3 dkg kristálycukor

2 dkg kukoricakeményítő

5 dkg babapiskóta kissé összetörve

5 dkg áfonya

10 dkg friss eper

10 dkg bébikörte

2 evőkanál körtepálinka

 

Elkészítés:

A körtéket mehámoztam, negyedeltem, az epreket mosás után szintén negyedeltem, az áfonyát alaposan memgostam lecsepegtettem.

A babapiskóták mindegyikét négy darabra tördeltem.

afonyas_bebikortes_reteges_krem01.jpg

Egy üvegtál aljára szórtam a piskóta 2/3 részét, valamint a gyümölcsökből nagyjából 1/3 részt, egy evőkanál pálinkával meglocsoltam. Félretettem.

A felturbózott cukrászkrémhez a tejet és a tejszínt a vaníliával folyamatos keverés mellett felforraltam, majd félrehúztam tűzhelyről. A tojásokat szétválasztottam (a fehérje akár fagyasztóba is küldhető, és pavlovához, habcsókhoz tökéletesen használható), a sárgáját a cukorral és a keményítővel csomómentesre kevertem egy kézi habverő segítségével. Az egészet a langyos tejes-tejszínes keverékhez öntöttem, majd közepes tűzön, folyamatos keverés mellett besűrítettem. Vigyázni kell, mert ha túl sokáig marad a tűzhelyen, könnyen kicsapódhat a tojások fehérjetartalma! A még forró krémhez kevertem 1 evőkanál körtepálnikát.

A még forró krém felét ráöntöttem az előkészített piskótás-gyömölcsös alapra. A maradék piskótát rászórtam e tetejére, majd a krém második felével szépen meglocsoltam. Az összes maradék gyümölccsel bőségesen meghintettem.

afonyas_bebikortes_reteges_krem06.jpg

Amint szobahőmérsékletűre hűlt beküldtem a frizsiderbe. Szerencsés, ha legalább 2 órát állni hagyja az ember. Ennyi idő alatt a piskóta megpuhul, az ízek összeérnek.

Hidegen tálaltam.

Viszonylag kevés cukrot használtam hozzá, de aki édesebben szereti, növelheti a hozzáadott cukor mennyiségét.

afonyas_bebikortes_reteges_krem07.jpg

Könnyű, gyors, mégis ellenállhatatlan finomság!

Habliliom

A bejegyzés trackback címe:

https://habliliom.blog.hu/api/trackback/id/tr947844186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása