Habliliom Könnyed Konyhája

Habliliom Könnyed Konyhája

Az a csodás hagymatorta!

2016. február 18. - Habliliom
Hagyma - jó esetben többféle is - akad minden háztartásban. Olcsó, egészséges (influenza ellen különösen hatékony), és a jó fogások többségéhez feltétlenül szükséges.

Ritkán lesz belőle főszereplő a konyhában, bár egy jó hagymaleves szinte minden időben is jólesik. A fűszerekkel puhára párolt hagyma azonban mesés töltelék is – akár egy könnyű, ropogós leveles tésztába foglalva, kis rafinériával elegyítve.

hagymatorta02.jpg

A szokásos heti piacozás után gyors és kiadós harapnivalót szerettem volna tálalni. Vöröshagymából nagyobb készlet halmozódott fel, remek füstölt gomolyát is kaptam, így hát arra gondoltam, alapvetően a kettő kombinációjából könnyedén varázsolnék valami finomat.

Leveles tészta mindig lapul a hűtőszekrényben, így aztán kombinálni kezdtem a készletet, az ízeket, és némi tavaszváró hangulatot is becsempészve a készülő finomságba egy csokor újhagymát, friss petrezselyemzöldet is csoportosítottam az alapokhoz.

hagymatorta11.jpg

Hagymás lepényt, hagymatortát sokfélét lehet készíteni – akkor lesz igazán zamatos, ha az egyenletesen vékonyra szeletelt hagyma, sőt ezúttal kétféle hagyma szinte krémesen puhán kerül a töltelékbe. Megőrizve karakteres ízét kissé karamellizálódik, de só és bors is társul hozzá, hogy az ízek egyensúlyba kerüljenek.

hagymatorta04.jpg

A zöldfűszerek, valamint a sajt és tojás adnak franciás karaktert a kész tortának. Főként tőlünk dél-nyugatra eső vidékeken egykor a sós pitéket, tortákat saját tésztájukból formált rácsokkal, mintákkal szépen díszítették, ezzel különböztetve meg édes tölteléket rejtő társaiktól. A dekorálás ezen formája csupán néhány perc pluszmunkát, ám annál több szórakozást jelent, érdemes rászánni azt a kis időt. Így hát a lelógó tésztarészekből kis levélformával csinos darabokat szúrtam ki, éles kés segítségével megmintáztam, amelynek köszönhetően a tészta nem púposodott fel, és az aranysárgára sült tortát szegélyező kis levelek igazán csábítóvá tették az egyszerű, de rendkívül ízletes hagymatortát.

Francia hagymatorta

 hagymatorta14.jpg

Hozzávalók (26 cm átmérőjű, kerek sütőformához):
1 csomag friss leveles tészta (275 gr)
50 dkg vöröshagyma
1 csokor újhagyma
3 db közepes méretű tojás
10 dkg füstölt gomolyasajt (bármilyen jól reszelhető sajttal helyettesíthető)
1,5 dl tejföl
1 csokor friss petrezselyemzöld
1,5 - 2 dl zöldségleves
1 teáskanál cukor
2 dkg vaj
1 teáskanál olívaolaj
1 teáskanál szárított kakukkfű
1 teáskanál szárított rozmaring,
só és bors ízlés szerint    

Elkészítés: A vöröshagymát tisztítás után félbevágtam, 3-4 mm-esre szeleteltem. Az újhagymát ½ cm vastagra karikáztam. Egy nagyobb serpenyőben felhevítettem a vajat és az olajat, megszórtam a cukorral, kissé karamellizáltam, majd rádobtam a hagymákat. Állandó kevergetés mellett pirítani kezdtem, mikor kissé összeesett, felöntöttem a leves felével, enyhén sóztam, teáskanál szárított kakukkfűvel, rozmaringgal, sóval, borssal fűszereztem. Lassú tűzön pároltam, a levessel folyamatosan felöntöttem. Kb. 12-15 perc elteltével krémesen puhára párolódott. Hűlni hagytam.

hagymatorta06.jpg
A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A leveles tésztát kissé kinyújtottam, egy nagy kerek kerámiaforma aljára sütőpapírt tettem, kibéleltem a tésztával, a lelógó széleket körben levágtam. Egy újabb réteg sütőpapírt borítottam a tésztára, majd sütőbabot szórtam rá – így meg lehet akadályozni, hogy a tészta sütés közben felemelkedjen. 10-12 percre betettem a sütőbe.
Közben a tojásokat a tejföllel elkevertem, sóztam, borsoztam. A petrezselyemzöldet finomra aprítottam, a sajtot lereszeltem, a tojásos keverékhez adtam.
A levágott tésztarészekből kis levélformákat szúrtam ki, késsel erezetet rajzoltam rájuk. Az elősütött tésztára halmoztam a párolt, fűszeres hagymát, majd a tojásos-sajtos keveréket. 1 tojást kissé felvertem, a levélformákat vékonyan megkentem, a torta tetejére rakosgattam.
35-40 percre visszatettem a 175 fokra mérsékelt sütőbe, és aranyszínűre sütöttem.

hagymatorta12.jpg

Kissé hűlni hagytam, melegen tálaltam, de hidegen is nagyon finom. Egy pohár fehérborral pedig egyszerűen pompás!

Habliliom

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habliliom.blog.hu/api/trackback/id/tr18390124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucia Maria Darien 2017.02.18. 17:56:40

Ez csodasan hangzik! Es gyonyou szep lett!!!! Gratulalok!!! Remelem hamarosan elkeszithettem :)
süti beállítások módosítása