Habliliom Könnyed Konyhája

Marcipánminyonok rózsaszínben

2015. december 13. - Habliliom
A minyon nagyszerű találmány, és talán sokan nem is hinnék, de a 20. század első harmadában igen népszerű volt ennek a remek édességnek a házi készítésű változatai is. Ma már egyre ritkábban készül otthon, pedig nem túl bonyodalmas, ráadásul nagyon mutatósak.

Sokan csak a cukrászdákból ismerik a minyonok nálunk leginkább elterjedt vajkrémmel töltött, cukormázzal borított képviselőit. A minyon azonban messze többet jelent ezeknél a süteményeknél. A kis édes, merthogy szó szerint ezt jelenti, komoly hagyománnyal rendelkezik. Erről hosszabban írtam mindenféle szórakoztató érdekeset egyszer: itt.

Gyakorlatilag bármivel tölthető, a tészta és a forma is legalább olyan sokféle lehet, mint a méret – egy határig persze. A minyon lényege ugyanis épp abban rejlik, hogy apró, lehetőség szerint egyedileg díszített, és persze nagyon finom.

 

Nem kell hozzá különösebb konyhai felszereltség, és a cukormázból készített bevonat is bátran cserélhető mondjuk csokoládéra vagy marcipánra. Akik a vajkrémes süteményeknek kevésbé a barátai, a kevert tésztából vagy klasszikus piskótából sütött tésztalapokat tölthetik házi készítésű lekvárral vagy egy-egy különlegesebb alkalomra marcipánnal is.

Olyan minyonokat sütöttem most, amelyeknek színes a tésztája – rózsaszín. Ez elérhető egy kevés természetes színezék (ami lehet akár bodzavelő, málnaszirup, céklapor is) hozzáadásával. Nálam mostanában mindig akad a frizsiderben több vagy kevesebb frissen préselt céklalé, így abból adtam hozzá, de akár ételfestékből is mehet bele néhány csepp.

 

A töltelékhez marcipánt és mandulát használtam, amiből sűrű krémet kevertem. A kis minyonokat pedig csokoládé ganache-ba mártottam, végül kevés aranyszínű csokoládé-téglával szórtam meg.

Lehetséges, hogy nem olyan szabályosak, mintha egy mestercukrász kreálta volna, de garantáltan fényévekkel ízletesebbek a tömegesen kapható minyonoknál. Aprók és nem is mindennapiak, némiképp átmenetet képeznek a bonbon és a sütemény között. Ugyan várakozni kell, amíg tökéletes állagúak lesznek, de megéri!

Marcipánminyonok csokoládé ganache-ba mártva

 

Hozzávalók kb. 22-24 db süteményhez:
A tésztához:

2 db közepes méretű tojás szétválasztva
12 dkg süteményliszt
1 jó késhegynyi sütőpor (nagyjából 3 g, vagyis ¼ csomag)
6 dkg puha vaj
6 dkg porcukor + 1 teáskanál a szóráshoz
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál narancsvirágvíz (delikátboltokban beszerezhető, de vízzel is helyettesíthető)
néhány csepp céklalé (vagy bármilyen természetes színezék)
1 csipet só
A töltelékhez:
1 evőkanál sárgabaracklekvár
15 dkg nyers marcipánmassza
5 dkg hámozott, őrölt mandula
5 dkg porcukor
1-2 teáskanál narancslikőr
A ganache-hoz:
15 dkg csokoládé (legalább 60% kakaótartalommal)
1,5 dl habtejszín
2 dkg vaj
A díszítéshez:
aranyszínű csokoládélapok (bármi mással helyettesíthető)

Elkészítés: A töltelékhez a marcipánt nagylyukú reszelőn lereszeltem, hozzászitáltam a cukrot, majd belekanalaztam a mandulaőrleményt és a narancslikőrt. Az egészet habverővel alaposan összedolgoztam. Frissen tartó fóliába csomagolva betettem a frizsiderbe.
A tésztához a tojásokat szétválasztottam.  A fehérjét a csipet sóval kemény habbá vertem. A lisztet a sütőporral kis tálba mértem, összekevertem. A tojások sárgáját a porcukorral és a vaníliás cukorral fehéredésig kevertem elektromos habverővel (ez legalább 3-4 perc). Hozzákanalaztam a puha vajat, és folyamatos keverés mellett hozzáadagoltam a céklalevet. Vigyázni kell a színezékkel, mert épp csak rózsaszínre kell színeznie a tésztát, nem érdemes túlzásba esni! Ezután jött a narancsvirágvíz, majd kanalanként a sütőporral elegyített liszt. A szép rózsaszín tésztaalap szinte el is készült. Már csak a tojáshabot forgattam bele óvatos, mégis határozott mozdulatokkal egy evőkanál segítségével.

 

A sütőt 175 fokra elmelegítettem. Egy 24X24 cm-es, négyszögletű sütőformát sütőpapírral béleltem. Ebbe kanalaztam a tésztát. Szépen elsimítottam, és nagyjából 15-20 perc alatt megsütöttem. A sütők teljesítménye nagyon különböző, van, ahol hosszabb, másutt rövidebb idő is elegendő a sütéshez. Akkor van kész, ha a teteje fényes, rugalmas, és kiállja a tűpróbát. Ez az utóbbi annyit tesz, hogy a beleszúrt hústűre már nem ragad a tészta. A tészta tetejét 1 teáskanál porcukorral meghintettem. Néhány percet hagytam a formában hűlni, majd fogtam egy másik sütőpapírt, és egyszerűen ráborítottam a tésztát. A vékony porcukorréteg megakadályozza, hogy hozzáragadjon a papírhoz. Hűlni hagytam.
Amikor szobahőmérsékletű lett, félbevágtam, és mindkét tésztadarabot vékonyan megkentem sárgabaracklekvárral. A sűrű marcipánkrémet elővettem a hűtőszekrényből, és ráigazítottam az egyik tésztafélre, majd ráhelyeztem a másikat. A széleit mind a négy oldalon levágtam, majd nagyjából 2,5 cm-es csíkokra vágtam, aztán a csíkokat elfordítottam, és merőlegesen is feldaraboltam. Így kaptam kis négyzetes hasábokat. Előfordul, hogy a gazdag töltelékből a szeletelés következtében a kis négyzetek oldalára is kerül. Semmi baj, ezeket hideg vízbe mártott késsel könnyedén helyre lehet igazítani, kissé érdemes megkenni a sütemények oldalát is vele.
A ganache-hoz a csokoládét a tejszínnel felolvasztottam, elkevertem benne a vajat. Minden süteményt megmártottam benne. Minden darabot egy sütőpapírral borított tálcára rakosgattam, hogy majd könnyen el tudjam távolítani, a lecsepegő csokoládé pedig egy helyre kerüljön. Végül mindegyik tetejére szórtam az aranyszínű lapokból. Hagytam, hogy a csokoládé kissé megszilárduljon, majd 1 órára betettem a tálcát a hűtőszekrénybe.
Ezt követően minden minyont minyonpapírra ültettem, és ismét visszatettem a frizsiderbe. Legalább még 2 órát szerencsés, ha ott tölt, de akár egész éjszakára is maradhat. Ennyi idő alatt teljesen megszilárdul a máz.

 

Könnyű, látványos és nagyon finom desszert – félig sütemény, félig bonbon, mindkettő erényeit egyesítve, és egyáltalán nem mondhatók töményen édesnek.

Habliliom

A bejegyzés trackback címe:

https://habliliom.blog.hu/api/trackback/id/tr618169492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.