A levesek a világ majd’ minden konyhájában igen népszerűek. Hideg időben a forró leves valódi energiaforrás. A hagymaleves amellett, hogy szinte fillérekből kihozható, nagyon finom, valódi gyógyító is a zimankóban.
A hagymafélék antibakteriális, immunerősítő tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért is fontos, hogy természetes vitaminokban szegény időszakokban még inkább terítékre kerüljenek.
A nem csupán élénk színe miatt kedvelt lilahagyma igen magas C-, valamint számottevő B-vitamintartalommal rendelkezik, de ismertek többek között vércukorszint-csökkentő, emésztést segítő, méregtelenítő tulajdonságai is. Tele van vírusokat és káros baktériumokat elpusztító természetes vegyületekkel, olyan antioxidánsokkal, amelyek nem csupán a daganatos megbetegedések megelőzésében, de az immunrendszer erősítésében is fontos szerepet töltenek be. Legjobb persze nyersen, salátákban fogyasztani, de többek között pompás levesalapanyag, sőt hagymalekvárnak sem utolsó.
A legismertebb és éttermi kínálatban majd’ mindenütt legnépszerűbb hagymából készített előétel a francia hagymaleves (soupe à l’ognion). A hagyományosan rendszerint marha-alapléből, fehérborral, karamellizált, majd puhára főzött vöröshagymával készült, krutonnal vagy sajtos pirítóssal tálalt gazdag fogás persze nagyon sokféle lehet.
Valójában a 20. század második felében ismerte meg alaposabban a világ nagy része. Az 1960-as évek észak-amerikai konyháiban (főként az USA-ban) tett szert hihetetlen népszerűségre - ami azt is jelenti, hogy korábban Franciaország határain kívül kevés helyen ismerték, készítették. Az amerikai háziasszonyok (nem kis mértékben Julia Child népszerű televíziós főzőműsorainak köszönhetően) ekkoriban kezdték elsajátítani a francia konyha egyszerűbb és bonyodalmasabb fogásainak elkészítését. Aztán természetesen sokféle receptúra szerint vált népszerűvé.
Ma már az is természetesnek tűnik, hogy a leves a többfogásos étkezések bevezető fogása, de ez korántsem volt mindig így. Évszázadokon át egy tál leves a szegény ember számára a napi egyszeri meleg ételt jelentette, és nem is feltétlenül délben vagy este fogyasztották.
A hagyma, amit már az ókori Egyiptomban ismertek (sőt a múmiák balzsamozása során is alkalmazták), majd az antik görög és római kultúrában is rendkívüli népszerűségnek örvendett, a római hódítóknak köszönhetően terjedt el Európa északabbra fekvő vidékein. Valószínűleg az első ismert hagymalevest, ami kevés rokonságot mutathatott a mai változatokkal, is a rómaiak főzték. A hagyma mindig is olcsó alapanyagnak számított, és ez máig nem változott.
A francia hagymaleves ma ismert verzióinak modern gyökerei a 17-18. századik nyúlnak vissza, amikor is párizsi piacokon kínálták főként az ott előforduló kereskedőknek, utazóknak valódi egytálételként. Fennmaradt olyan történet is, miszerint a "hőnszeretett" melléknévvel is illetett XV. Lajos (Louis le Bien-Aimé) nagynénje (van, aki szerint inkább egyik kegyencnője) készítette először a modern verziót egy vadászkastélyban a királynak, ahol csupán vajat, pezsgőt és hagymát talált a konyhában, de olyan legendát is őriz az emlékezet, amely szerint Nicolas Appert (aki nem csupán szakácsművészetéről és cukrásztudományáról vált híressé, hanem a konzerválás feltalálása is az ő nevéhez kötődik) készítette első ízben a hagymaleves ezen változatát XV. Lajosnak (a francia trónt elfoglaló Lajosok sorában ő volt, akihez az "utánam az özönvíz" mondatot társította a történeti emlékezet, jóllehet vsz. el sem hangzott a szájából).
Bármilyen is volt az indulás, egy biztos: a hagymalevest sokan szeretik, és országtól, kultúrától, éghajlattól is függően olykor ki-ki alakított is rajta ez-azt (ismert svájci, német, olasz, arab stb. változata is).
Hagymalevest persze sokfélét lehet főzni, az én variációmban zöldségalaplé, valamint lilahagyma jelenti a bázisát, de helyet kapnak benne a zöldfűszerek is (télen jórészt szárított formában).
Lilahagymaleves finom fűszerekkel
Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
2 dkg vaj
1 teáskanál olívaolaj
1 l zöldségalaplé (jó minőségű leveskockából is készülhet)
1 evőkanál barna nádcukor
1 teáskanál porrá őrölt szárított kakukkfű
1 teáskanál porrá őrölt szárított rozmaring
2 dl tejföl
1 csapott evőkanál kukoricakeményítő
½ citrom frissen facsart leve
tengeri só, frissen őrölt vegyes bors – ízlés szerint
Elkészítés:
A lilahagymákat tisztítást követően félbevágtam, majd nagyjából 2-3 mm vékonyságúra szeleteltem. a fokhagymát egészen finomra aprítottam.
A vajat és az olajat felmelegítettem a leveses fazékban, rászórtam a cukrot, és közepes erősségű tűznél enyhén karamellizáltam. Erre dobtam rá a kétféle hagymát. Alaposan átkevertem, majd fedő alatt pároltam. A jó hagymaleves egyik titka, hogy a hagyma kissé karamellizálódjon, és saját nedvességét kiadva puhára párolódjon.
Mikor a hagymák összeestek (ehhez ennél a mennyiségnél nagyjából 4-5 perc szükséges), felöntöttem az alaplével, fűszereztem. Amíg felforrt, a tejfölt alaposan kikevertem a keményítővel, majd egy evőkanál forró levessel elkevertem, és folyamatos keverés mellett a forrásban lévő leveshez adtam. Újraforralást követően elzártam alatta a lángot, majd hozzáadtam a citromlevet. Ilyenkor érdemes megkóstolni, és ha szükséges, sóval, borssal továbbfűszerezni.
Azon forrón tálaltam, kevés színes borsot őrölve a tetejére.
Lehet krutonnal, pirítóssal, sajtos pirítóssal is kínálni, kinek, mihez van kedve.