A szeptember egyik igazi kincse a csemegeszőlő, ami frissen a legízletesebb, érdemes hát desszertekbe is juttatni belőle.
Talán kevésbé közismert tény, hogy a szőlőnek közel 16 000 fajtája terem világszerte, a története pedig szinte egyidős a civilizációéval. Az egyik legrégebben termesztett gyümölcs, amit az emberiség ismer, kedvel, fogyaszt.
Régészeti kutatások szerint (ezek az egy helyen jelentősebb mennyiségben talált szőlőmag-leleteken alapulnak), minden bizonnyal a mai széles értelemben vett Kelet-Mediterráneumban vette kezdetét a szőlő termesztése. Ugyan Kr. e. 8000 tájáról származó leletek is fennmaradtak Damaszkusz (Szíria), Büblosz (Libanon) és az ősi török város Çatal Hüyük területén, az első igazi szőlőtermelő vidék Grúzia területén húzódott – ahol ma is jelentős szőlő- és borgazdálkodás folyik.
A Kr. e. 7000-5000 közötti időszakból kerültek elő olyan szőlőmag-leletek, amelyekből tudósok arra következettek, hogy itt termeszthették először a később mindenütt elterjedt, Magyarország területén is őshonosként számon tartott ligeti szőlőt (Vitis silvestris). Ebből fejlődött ki aztán az úgynevezett kerti szőlő (Vitis sativa), majd 2000-3000 évvel később a Vitis vinifera, amely bortermő szőlőként vált ismertté. Ez utóbbi ősi gyümölcs bizonyult nem csupán a leginkább élvezetesnek, de élettani hatásait tekintve is a legkomplexebbnek – édes és kellemesen savas összetevőket egyaránt tartalmazott. Elterjedését az is befolyásolta, hogy míg a ligeti szőlő termesztésével járó kísérletek hosszú távon kevés sikerrel jártak, a bortermő szőlőt, amelynek maradványaira Grúziában nagyobb mennyiségben bukkantak, igen jól tudták szaporítani. A nemesítések következtében, a különböző éghajlati és talajviszonyokhoz alkalmazkodva, valamint a betegségeknek mind inkább ellenálló fajták elterjedésének köszönhetően ma világszerte sokféle szőlővel lehet találkozni a szinte áttetszően fehér színűtől a mélyfeketéig – a fürtök nagyságát, tömörségét, összetett ízeit nem is említve!
Az is tény, hogy az olaj mellett kétségkívül a bor jelentette az ókori nagy civilizációk meghatározó folyékony élelmezési cikkét – ennek persze legfőbb oka, hogy a 17. századig a forralás nélküli víz emberi fogyasztásra alkalmatlan volt. Így a bor (amely jelentősen különbözött a ma ismertek többségétől, és jóval alacsonyabb alkoholtartalommal is rendelkezett), valamint a sör adta a folyadékfogyasztás döntő hányadát.
A híres ókori történetíró, Thuküdidész pl. a Kr. e. 5. század végén azt írta, hogy a Földközi-tenger népeinek kiemelkedését a barbárságból a szőlő- és olívatermelés elsajátítása jelentette. Kétségtelen, hogy mind az ókori Görögországban, mind pedig a Római Birodalomban hódoltak is mindkettőnek.
A szőlő és bor kultúrtörténete persze tele van érdekességekkel, kacskaringókkal, de erről majd egyszer máskor részletesen.
A lényeg, hogy ma is szeretjük, fogyasztjuk, sokféle formában.
Friss mag nélküli vagy kevés maggal rendelkező szőlővel mindig jóleső érzés desszerteket készíteni.
Most egy viszonylag egyszerűen összeállítható, könnyű finomságot sütöttem-hűtöttem, amibe bőségesen került a gyümölcsből, a tetejét pedig egy kis narancslikőrrel megbolondított ricottás habtejszínes réteg koronázza.
Tejszínes-ricottás szőlőkocka
Hozzávalók (24 X 24 cm-es szögeletes, levehető oldalú sütőformához):
A tésztához:
2 db közepes méretű friss tojás szétválasztva
6 dkg őrölt mandula
5 dkg süteményliszt
2 dkg holland kakaópor (cukrozatlan!)
7 dkg puha vaj
7 dkg porcukor
1 jó késhegynyi sütőpor
1 csipet só
1 evőkanál hideg tej
A tetejére:
1 nagy vagy 2 kisebb fürt nagy szemű fehér szőlő (kb. 30 dkg)
25 dkg krémes ricotta
2 dl habtejszín
10 dkg porcukor
1 csomag habfixáló
1 evőkanál narancslikőr (pl. Cointreau)
Elkészítés:
A szőlőt alaposan megmostam, a nagyobb szemeket hosszában félbevágtam, magjukat eltávolítottam. Felhasználásig fridzsiderbe tettem.
A tésztához a tojásokat szétválasztottam. A fehérjét gépi habverővel kemény habbá vertem. Egy másik keverőtálban a tojások sárgáját a porcukorral fehéredésig kevertem, majd hozzáadtam a vajat és a tejet, és az egészet krémesre kevertem. A száraz hozzávalókat előzetesen egy tálba mértem, elkevertem, majd a gépi habverő folyamatos üzemmódja mellett a tojásos-vajas keverékhez adagoltam. Végül beleforgattam a tojáshabot.
A sütőt (légkeverés mellett) 170 fokra előmelegítettem, a levehető oldalú sütőformát sütőpapírral béleltem, és a tésztát belesimítottam. 6-7 perc alatt rugalmasra sütöttem. akkor készült el, ha beleszúrt tűre már nem tapad a tészta.
Amíg a tészta a formában hűlt, elkészítettem a krémet.
Ehhez a tejszínt félkeményhabbá vertem, majd hozzáadtam a cukrot, habfixálót, belekevertem a ricottát és a narancslikőrt. 5 percre betettem a fridzsiderbe.
A kihűlt tészta tetejére halmoztam a szőlőszemeket, néhány szemet félretettem a díszítéshez, majd rásimítottam a tejszínes-ricottakrémet. A tetejét habkártyával igyekezetem egyenletesre simítani.
4 órát pihentettem a hűtőszekrényben. Tálaláskor 4 cm-es kockákra vágtam, minden kocka tetejére fél szőlőszemet biggyesztettem.
Könnyű, aromás, gyümölcsös desszert!
